Hírek

Templomi koncertek a Harmonia Albensis sorozatában

2018. június 21.   Hajnal Csilla  

Orgonamuzsika és rézfúvós koncert, világhírű operaénekesek, kalandozás a zenei korszakok között és az emlékévhez kapcsolódva barokk estek a székesfehérvári templomokban – címszavakban így foglalhatjuk össze a Harmonia Albensis 2018-as programját, amelynek első hangversenyét július 5-én rendezik a Szent Imre templomban. A 16 éve létező zenei sorozatról, amelyhez mintegy záróakkordként öt évvel ezelőtt csatlakozott az egyházzene remekműveit bemutató Musica Sacra hangversenye, csütörtökön tartottak sajtótájékoztatót a Hiemer-házban.

Az elmúlt tizenhat évben, mióta a Harmonia Albensis templomi koncertjei léteznek, sokat fejlődött Székesfehérvár zenei élete, szakmai értelemben, de a közönséget tekintve is – hangsúlyozta a tájékoztatón Brájer Éva alpolgámester, aki arról is beszélt: bár voltak félelmek, amikor először megszervezték a Musica Sacra koncertjét, azok nem igazolódtak be. A közönség megmaradt a Harmonia Albensis mellett – ezt bizonyítja az is, hogy szinte reklám nélkül is rendre elfogynak a sorozatra szóló bérletek –, és megszerette a Musica Sacrát is, amelyet öt éve azért indítottak útjára, mert a hallgatóság már nem fért be Miklósa Erika hangversenyére a Bazilikába, a Nemzeti Emlékhely szabadtéri színpada pedig méltó helyet adott egy nagyszabású koncertnek. Brájer Éva elmondta: a Musica Sacra koncertről egy külön sajtótájékoztatón hallhatunk majd részleteket, amelyen a közreműködők egy része is jelen lesz majd. A jegyértékesítés viszont már elindult, az érdeklődők online és személyesen is megválthatják belépőjüket Rossini Petite messe solennelle (Kis ünnepi mise) című művének előadására, augusztus 12-re. Elhangzott: akik Harmonia Albensis bérletet vásárolnak, 30 százalékos kedvezménnyel juthatnak hozzá jegyükhöz.

Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar igazgatója, ifjabb Major István is kiemelte, hogy az utóbbi években nagy előrelépés történt a város zenei életében. Nemcsak a hosszú évek óta sikeres templomi sorozat, de a koncertek összességét tekintve is elmondható, hogy a hazai és a világ élvonalába tartozó művészek rendszeresen eljönnek Fehérvárra, így az itteni közönségnek nem kell már messzire elutazni ahhoz, hogy értékes műveket, hiteles előadókat hallhasson.

A tájékoztató vendége volt Marosvári Péter, aki a sorozat első koncertjének előadója lesz. A mostanában Finnországban élő, fehérvári születésű orgonaművész elmondta: nagyon örül, hogy hosszabb szünet után újra Fehérváron játszhat, az pedig külön öröm, hogy a koncert a Szent Imre-templomban lesz, ahol fiatalon helyettes kántorként játszott. Rendhagyó műsorral készül a július 5-i alkalomra, a barokk kortól a modern zenékig sokféle stílusú művet hallhat majd a közönség. A koncert első részében német nagymesterek művei, Bach és Mendelssohn örökszép alkotásai, majd a 20. századi francia zene sajátos egyéniségű zeneszerzője, Françaix ritkán hallható, Kármelita szvitje szólal meg előadásában. A folytatásban színes körkép bontakozik ki napjaink orgonazenéjéről: a hazájában sokak által szeretett, és sok templomban játszott finn Hakanpää mellett a Németországban élő Gárdonyi Zsolt Mozart zenéjéből induló és a dzsesszig jutó darabja is elhangzik majd több más modern darabbal együtt.

A második esten, július 12-én a Junior Príma Díjas In Mediass Brass rézfúvós kvintett hangversenyét a Ciszter templomban hallhatja a közönség, az est műsorában a német, olasz és francia barokk zene reprezentatív művei csendülnek fel – ám nem eredeti formájukban, nem eredeti hangszerelésükben! Bach, Telemann, Corelli, Vivaldi ismert melódiái ezúttal átiratban, méltóságteljes rézfúvós hangzás pompás köntösébe öltöztetve jelennek meg: a francia kismester, Boismortier gáláns kvintettje mintegy desszertként egészíti ki a nagymesterek ragyogó kompozícióiból álló „zenei lakomát”.

Hosszú idő után hallhatjuk újra a Harmonia Albensis sorozatban korábban gyakran fellépő Kossuth-díjas énekesnőnket, Miklósa Erikát, aki a Ciszter templomban Karosi Bálinttal közösen koncertezik július 19-én. Karosi Bálint személyében az elmúlt évtizedek egyik legfigyelemreméltóbb, markáns egyéniségű muzsikusát köszönthetjük Székesfehérváron. Az orgonistaként és klarinétosként egyaránt kivételes tehetségű, mindkét hangszerén több nívós nemzetközi versenyen diadalmaskodó művész jelenleg az Egyesült Államokban él, ahol zeneszerzőként is joggal vívott ki magának egyre növekvő elismerést. A hangverseny műsorán két Bach-remekmű mellett Vivaldi stílusában írott darabjával komponistaként is bemutatkozik. A művészvendégekhez ez alkalommal az Alba Regia Szimfonikus Zenekar kamaraegyüttese társul.

A Harmonia Albensis-sorozat záróhangversenyén, július 26-án két Mozart-remekmű csendül fel a Szent Sebestyén-templomban. Az 1779 tavaszán egy Salzburg környéki templom Mária-képének szertartásos megkoronázására készült „Koronázási mise” Mozart életművének egyik ékköve, mely az egyházzene konzervatív stílusát mesterien ötvözi az olasz opera varázslatos bel canto dallamosságával. Hasonló vonások jellemzik a hírneves kasztrált, Venanzio Rauzzini számára 1773-ban készült „Exultate, jubilate”-motettát, a szoprán-énekesek népszerű, briliáns repertoárdarabját. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekart, a kiváló énekes szólistákat és a Székesfehérvár több kórusát egyesítő összkart a világhírű karmester, Janos Acs dirigálja, aki augusztusban visszatér a városba, hiszen ő vezényli majd az idei Musica Sacra koncertjét, amelyen a négy olasz vendégszólista és az egyesített kórus mellett ugyancsak az Alba Regia zenekart hallhatjuk majd. A műsoron Rossini remekműve, a Petite messe solennelle című darab szerepel, amelyre már most kaphatók jegyek online a www.jegy.hu oldalon, illetve személyes vásárlással a zenekari pénztárban, a Vörösmarty Színházban, a Városház téri jegyárusító pavilonban, valamint a Tourinform irodában, a Hiemer-házban.

Hajnal Csilla
Fotó: Lőrincz Miklós


 

,