Hírek

A hagyomány folytatódik: gólyabál a Magyar Királyban

2018. szeptember 20.   Hajnal Csilla  

Ebben az évben már a harmadik Székesfehérvári Felsőoktatási Gólyabál várja a városban tanuló elsőéves egyetemi hallgatókat október 10-én: a Hotel Magyar Király kapui 20.30 órakor tárulnak ki, a buli hajnalig négyig tart majd bálkirálynő- és bálkirályválasztással, tombolával és persze kiváló zenékkel. Jegyek már kaphatók a Hallgatói Önkormányzatok (HÖK) képviselőinél.

Évről évre egyre nő az egyetemisták száma Székesfehérváron: az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán, a Kodolányi János Egyetemen és a Budapesti Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusán ebben a tanévben 1500 hallgató, köztük 350 elsőéves „gólya” kezdte meg tanulmányait. A közös tanévnyitó ünnepségen elhangzott: a tanulás mellett a fiataloknak az is fontos, hogy otthonosan, jó érezzék magukat a városban. Az idén újdonságként ennek érdekében szervezték meg a gólyatúrát, és ezt szolgálja az immár hagyományosnak mondható Felsőoktatási Gólyabál is, amelyen a klasszikus báli keretek között szórakozhatnak, ismerkedhetnek egymással a különböző egyetemek hallgatói egy igazán elegáns helyszínen.

A III. Székesfehérvári Felsőoktatás Gólyabál október 10-én, szerdán a már megszokott helyen, a Hotel Magyar Király báltermében lesz. A vendégeket 20.30 órától fogadják, a hivatalos megnyitót 21.00 órakor tartják. A program a klasszikus báli hagyományokat követi, a Laguna KTSE látványos nyitótánca után színvonalas zenei produkciókra bulizhat a közönség, fellép a Follow The Flow, a Fantom zenekar és Dj Embryo. Természetesen lesz bálkirály- és bálkirálynő-választás, greenboxos fotósarok és tombola is, emellett a szervezők italakciókkal és szendvicsbárral is készülnek az eseményre.

A részletes program:
20.30 Kapunyitás
21.00 Megnyitó
21.30 Follow The Flow
22.30 Bálkirály- és bálkirálynő-jelöltek bemutatása
23.00 Fantom zenekar
00.00 Bálkirály és bálkirálynő eredményhirdetés, tombolahúzás
00.30 Fantom zenekar
01.30 Embryo (dj)
04.00 Kapuzárás

Kiegészítő programok:
20.30 – 24.00 Greenbox-fotózás
22.00 – 24.00 Esketés

Dress code: uraknak öltöny, hölgyeknek koktélruha.

A jegyértékesítés szeptember 20-án, csütörtökön indul. A belépők ára a tavalyihoz képest nem változott: elővételben október 8-ig 1000 forint a HÖK képviselőknél, a helyszínen pedig 1500 forintért válthatnak jegyet az érdeklődők – egy személy maximum két darabot, a vásárláshoz diákigazolvány szükséges. A szervezők kérik, hogy személyigazolványt mindenki hozzon magával.


 

,