Hírek

Utcaszínházi előadással ünneplünk október 23-án

2018. október 16.   Hajnal Csilla  

Hagyományosan idén is utcaszínházi produkcióval emlékezünk az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeire, hőseire és áldozataira. A „Miénk e föld!” című darab írója-rendezője Matuz János, a diákszínjátszók mellett a Szabad Színház két színészét láthatjuk majd a nemzeti ünnepen, a Városház téren október 23-án, kedden 16 órakor. A darabban a Teleki gimnázium kórusa is szerepel. A keddi próba közben tartott tájékoztatón a sajtó képviselői ízelítőt is kaptak az darabból.

Piros nyakkendős diákok évődnek, civódnak egymással egy tanteremben, a fiúk még játszanának, a lányoknak már a csókolózáson jár az eszük – az előadás egyik humorral teli jelenetét mutatták meg kedden a diákszínjátszók a sajtónak. A fiatalok minden évben fontos szerepet játszanak az előadásokban, de az idén az eddiginél is nagyobb hangsúllyal jelennek meg – mondta a darab író-rendezője, Matuz János, aki így fogalmazott a produkcióról: „Ebben az évben a generációs fejlődés a fő vezérfonal. A darab arról a generációról szól, amely az óvodás korában élte meg a második világháború végét, az iskolapadba ülve kezdte meg a világ titkainak megismerését egy új és jobb kor, egy paradicsomi állapot elérésének reményében. Első szerelmeinek rügyezése egybeesett az önkényuralmi rendszer kiépülésével, és 1956-ban vált nagykorúvá, amikor fegyvert ragadott, hogy kivívja az ígért és vágyott szabadságot. Ezt a sajátos generációs eszmélést mutatják be fehérvári diákok, egy számos középiskolából verbuválódott csapat, amely fiatalos lendülettel, nyelvezettel, olykor humorral, olykor iróniával, máskor pedig elemi indulattal éli-énekli-játssza végig az ábrázolt alig egy évtizedet.” Kiemelte azt is, hogy az idei előadásnak szerves része lesz a Teleki Blanka Gimnázium fiú- és vegyeskara, amely az éneklésen túl tagjainak egy részével szereplője is a darabnak, a dalokon túli megszólalásaival pedig a történelmi hátteret festi meg zeneileg. A kórus Auth Ágnes vezetésével készül az október 23-i bemutatóra, ahol együtt játszanak és énekelnek majd a zenei vezető és szaxofonon is játszó Cserta Balázzsal, valamint az orgonán közreműködő Szarka Andreával. A produkció végén a 21 Gramm Akusztik zenekart is hallhatjuk a Városház téren.

Róth Péter alpolgármester a sajtótájékoztatón megköszönte az író-rendező Matuz Jánosnak, hogy évről évre megszervezi az ünneplésnek ezt a Fehérváron már hagyományosnak számító formáját. Ebben az évben is utcaszínházi produkcióval emlékezünk az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulójára, október 23-án már a harmadik ilyen előadást láthatják majd az ünneplők a Városház téren, 16 órakor. Elmondta azt is, hogy az előadás előtt a hagyományos megemlékezést az Ötvenhatosok terén, az egykori Szabó-palota épülete előtt tartják 15 órai kezdettel, ahol Vizi László Tamás, a Kodolányi János Egyetem rektorhelyettese mond beszédet a koszorúzás előtt.

SZEREPLŐK:
Szabó Éva: Ferenczy-Nagy Boglárka | Tóth Eszter: Kneifel Nóra | Tóth Rebeka: Badi Rebeka | Tóth Áron: Körmendi Kristóf | Tóth Zsoci: Nyári Zsolt | Jenei Gyula: Jenei Márton | Jenei Ádám: Nyári Ádám | Jenei Dani: Darkó Dániel | Kunszabó Gáspár: Szabó Miklós | Kunszabó János, a fia: Szűcs Dániel | Keszei István: Kovács Bence | Juhász István: Juhász Áron | Benei Kettő János: Fertő László

KÖZREMŰKÖDŐK:
Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola vegyes- és fiúkara (karnagy: Auth Ágnes) | Szarka Andrea – orgona | Cserta Balázs – szaxofon | 21 Gramm Akusztik

A jelbeszédet betanította: Marton Dóra

Jelmez: Budainé Hajdú Mónika

Zenei vezető: Cserta Balázs

ÍRTA ÉS RENDEZTE: MATUZ JÁNOS