Hírek

Nyugdíjasok karácsonya Oszvald Marikával

2018. december 7.   Hajnal Csilla  

Székesfehérvár önkormányzata minden év decemberében színes, szórakoztató előadással ajándékozza meg az idősebb generáció képviselőit. Idén az egyik legnépszerűbb magyar operett szubrett, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Oszvald Marika karácsonyi műsorát és a Bakony Népzenei Együttes Luca-napi összeállítását élvezhetik az időskorúak december 13-án, csütörtökön 15 órától az Alba Regia Sportcsarnokban.

Sokéves, szép hagyomány már a városban, hogy karácsony közeledtével az idősebb generáció tagjait műsorral lepi meg az önkormányzat, amelyre mindig olyan fellépőt hívnak, akit szívesen lát és hallgat a közönség. Ebben az évben Cser-Palkovics András polgármester köszöntő szavai után Oszvald Marika, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő lép az Alba Regia Sportcsarnok ünnepi díszbe öltöztetett színpadára.

A népszerű szubrett a Színház- és Filmművészeti Főiskola operett-musical szakán végzett Vámos László osztályában, majd 1974-ben az Operettszínházhoz szerződött, amelynek azóta is oszlopos tagja. Sosem képzelt el magának más pályát, mindig is színésznőnek készült. Művészcsaládból származik, édesapja Oszvald Gyula tenor operetténekes, édesanyja Halasi Marika operetténekes, szubrett, nem véletlen, lányuk kicsi korától a színház, azon belül is az operett világában élt. Már négyévesen a Bánk bánban, Soma szerepében színpadra lépett, az Operettszínházban első szerepét a János vitézben kapta. Gyermekkorában többféle sportot kipróbált, toronyugró országos ifjúsági bajnok volt, de járt balettozni, akrobatikára és szertornázni. Ő az, aki népszerűvé tette az akrobatikus táncot az operettekben: ha úgy adódik, lábasfedőkön táncol, cigánykereket hány a színpadon, életvidámsága, energiája kimeríthetetlen. Az elmúlt évek során bejárta az egész világot, fellépett Münchenben, az Amerikai Egyesült Államokban, Kanadában, Izraelben, Olaszországban, Franciaországban, Svájcban, Ausztráliában, Japánban. Igazi tűzrőlpattant szubrett, kitűnően táncol, énekel. A mai napig töretlen népszerűségnek örvend, fellépései során felcsendülnek a legismertebb operett-slágerek, látványos, színvonalas, a fiatalosan lendületes előadásával, mindenkit megkacagtató humorával magával ragadja közönségét.

A Luca-napi hagyományokat bemutató Bakony Népzenei Együttes a Hermann László zeneiskolában több mint harminc éve működő alap- és középfokú népzene oktatás jelenlegi és már korábban végzett növendékeiből szervezett együttes. Előadásaikon többnyire szólistaként, kamarazenekarként lépnek fel, de szívesen adnak egész estés koncertet is. A magyar nyelvterület népzenéit bemutató előadásaikon, hangszerbemutatóikon az énekszó mellett szinte minden, a népi hagyományban használatos hangszert megszólaltatnak. Összeállításaikban feldolgozás nélkül, a falvakban eredetileg fellelt formát rekonstruálva csendülnek fel a dallamok. Az együttes többször képviselte Fehérvárt külföldön, jártak Brüsszelben és a német partnertelepülésen, Schwabisch-Gmündben is.

A részvétel ingyenes, a programra – amelyre a szervezők apró ajándékkal is készülnek – minden érdeklődőt sok szeretettel várunk!

   


 

,