Hírek

Tátrai Réka az első Fehérvár Táncosa!

2018. december 10.   Hajnal Csilla   Galéria

Szórakoztató és igen látványos színpadi show keretében rendezték meg vasárnap este a Fehérvár Táncosa 2018 tehetségkutató verseny döntőjét a Vörösmarty Színházban, ahol a négy szólótáncos mellett egy duó és öt csapat mérkőzött meg egymással. A többször is zajos ovációval kísért, közönségsikert aratott est végén Tátrai Réka örülhetett a győzelemnek, elsőként ő viselheti a Fehérvár táncosa címet. A zsűri különdíját a Tujner Anikó–Vincze Franciska páros nyerte el, a mentorok díját Kindl Gábor vehette át, míg a Fehérvári Programszervező Kft. által felajánlott díjat megosztva a Destiny és a Free Spirit Angels kapta.

Este hat óra előtt a színházban az öltözők előtt és az előtérben is érezhető volt az izgalom: bent a huszonnyolc versenyző a színpadra lépés előtt még utoljára végiggondolta, magában talán végig is táncolta a koreográfiát, kint meg a döntőre érkező nézők – szülők, nagyszülők, osztálytársak és barátok – latolgatták az esélyeket. Kicsivel hat után aztán igazi show vette kezdetét a színpadon, nem is akármilyen belépővel. Az idén először meghirdetett táncos verseny döntőjét ugyanis – stílusosan – a zenei tehetségkutató, a tavalyi Fehérvár hangja két finalistája, Kaifis Zoé és Németh Patrícia nyitotta, a két lány kiváló hangja megalapozta a Szakál Atilla rendezte est hangulatát. A döntőben fellépő táncosokat a Vörösmarty Színház művésze, Kricsár Kamill mutatta be a nézőknek, akik az első körben a produkciók előtt a versenyzők kisfilmjét láthatták, majd azt a koreográfiát, amelyet az elődöntőben már táncoltak. Sorban érkezett a közönség elé a Megadance, Tátrai Réka, a Free Spirit Angels, Jenei Márton, a Free Spirit Babes, Kindl Gábor, a Destiny, Mészáros Marcell, a Tujner Anikó-Vincze Franciska duó, végül pedig Free Spirit Infinity.

Fehérvár Táncosa 2018-ban: Tátrai Réka

Az elődöntőben kapott tanácsokat többen is megfogadták, a zsűri – Egerházi Attila, a Székesfehérvári Balett Színház igazgatója, Bodor Johanna, a Budapesti Operettszínház balettigazgatója és Tihanyi Ákos koreográfus – több produkcióban is értékelte a változtatásokat, amelyek jót tettek az előadásnak. A második körben új koreográfiákkal álltak az ítészek elé a táncosok. Ötletben, dinamizmusban, lendületben nem volt hiány most sem, a zsűri külön is értékelte azokat a produkciókat, amelyekben az előadó humorát is megcsillogtatta. Volt, akinél a technikai tudást emelték ki, másnál a kisugárzást, a tánc iránti alázatot hangsúlyozták, illetve valamennyi produkciónál a befektetett munkát, a sok gyakorlást köszönték meg a versenyzőknek, akik természetesen tanácsokat is kaptak arra vonatkozóan, hogyan fejleszthetik magukat tovább, mivel tehetik még jobbá a koreográfiákat.

 
A fényekkel, videóvetítéssel valóban nagyon látványossá varázsolt döntő programját a már említett két fiatal énekes tehetség mellett a Székesfehérvári Balett Színház művészeinek bemutatói, illetve a Vintage Dolls rövid koncertje színesítette. Utóbbiak fellépése alatt vonult el a zsűri dönteni, ami a sok jó produkciót látva egyáltalán nem volt könnyű feladat. Az ünnepélyes eredményhirdetés előtt a tehetségkutatót meghirdető fehérvári önkormányzat nevében Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte a résztvevőket. „Jó időpontban hirdettük meg ezt táncos versenyt: idén megalakult a Székesfehérvári Balett Színház, jövőre hetvenéves lesz az Alba Regia Táncegyüttes, és most látszik: van jövője a táncnak. Nagyon sok tehetséget láttunk ma itt, akik éltek a nekik biztosított lehetőséggel. Elmondhatjuk, hogy ma este itt mindenki győztes, hiszen ez a színház csak miattatok telt meg ezzel a sok emberrel” – fogalmazott a polgármester, aki köszönetet mondott a fiatalokkal foglalkozó tánctanároknak is.

Az ünnepélyes eredményhirdetésen aztán kiderült, hogy a zsűri különdíját a Tujner Anikó-Vincze Franciska duó nyerte el, a Fehérvári Programszervező Kft. díját a Free Spirit Angels és a Destiny megosztva kapta, a mentorok díját – Barta Viktória, a Budapesti Operettszínház koreográfusa, Cristina Porres Mormeneo, a Székesfehérvári Balett Színház táncművésze, koreográfusa és Szóka Roland, a Kecskemét City Balett táncművésze segítette a versenyzőket – Kindl Gábor vehette át vasárnap este. A Fehérvár Táncosa cím első birtokosa pedig Tátrai Réka, aki alig hitt a fülének, amikor meghallotta a nevét. A győztesnek járó ajándékokat Cser-Palkovics András, Mészáros Attila alpolgármester és a főtámogató Fehérvár Travel képviseletében Füzesi Kitti adta át Rékának, aki megilletődve állt a színpad közepén a versenyzőtársak és a közönség tapsa közepette, hogy aztán felszabadultan újra előadja a nyertes produkciót.

Győztesek egymást közt: az első Fehérvár Táncosa, Tátrai Réka, és a legutóbbi
Fehérvár Hangja, Ferenczy-Nagy Bogi

A díjakat felajánló szponzorok: Fehérvár Travel (200 ezer forint értékű utazási utalvány a győztesnek), Székesfehérvár MJV Önkormányzata (üvegdíj, vásárlási utalvány, hordozható bluetooth-os hangfal a győztesnek), XBody Stúdió Székesfehérvár (bérletek), Cutler Fehérvár (bérlet és napijegyek), Redrock Falmászóterem (napijegyek), Szent István Király Múzeum (ajándékcsomag), Cseles Kelepce (szabadulószoba belépő), Csodák Palotája (családi belépők), Sobri Jóska Élménypark (ajándékutalvány), Gödöllői Királyi Kastély (belépőjegy+ajándékcsomag), Árpád Fürdő (belépőjegy)

A döntő után a táncosok, az őket segítő mentorok, a zsűri tagjai, a versenyt szervező Fehérvári Programszervező munkatársai és a meghívott vendégek egy fogadáson találkoztak, beszélgettek a Vörösmarty Színház emeleti társalgójában.

Fotó: Simon Erika (ÖKK), Turáni-Kerkay Zita és Igari Balázs

 

 


 

,