Felelősségvállalási nyilatkozat

 

A Lecsófőző Vigasságok szervezése során minden évben igyekszünk újításokkal kedveskedni a főzőknek, a kóstolóknak és az érdeklődő közönségnek. Hosszas szervezőmunka előzi meg a szeptember 16-ai nagy főzőversenyt is.

A szabályok alapvetően az idén sem változnak, a területre nem szabad behozni sem sörpad-garnitúrát, sem tűztálcát, sem gázpalackot, ezeket a szervezők biztosítják.

Közös érdekünk, hogy vigyázzunk ezekre az eszközökre, mert sok más városi rendezvénynél is segítségünkre vannak.

Az elmúlt évben nagyon sok tűztálca és – számunkra érthetetlen módon – több komplett sörpad-garnitúra is eltűnt.

Az idei évtől a jogtalan eltulajdonítások miatt elővigyázatosabbnak kell lennünk – és kellemetlen, de ez a becsületes főzőbarátainkat, partnereinket is érinti.

A főzőhelyekhez biztosított sörpad-garnitúrákat és tűztálcákat a rendezvény napján, a kijelölt zónás őrtől át kell venni és egy nyilatkozatot kell tenni, hogy a visszaadásig a nyilatkozatot aláíró őrizi a tárgyakat, figyel rá és ha mégis eltűnne, akkor kártérítést kell fizetnie Székesfehérvár Városgondnoksága számára. A visszaadást is a zónás biztonsági őrrel kell intézni a helyszínen és a visszavétel után a felelősség a Városgondnokságot terheli újra.

A Résztvevőnek kettő (a Szervező által hitelesített és főzőhely számmal ellátott) nyilatkozatot magával kell hoznia a rendezvény reggelén, ahol a belépéskor a biztonsági őrök ez alapján átadják neki a megállapodásban rögzített eszközöket. Ennek hiányában nem kapják meg a tűztálcákat és a sörpad-garnitúrákat.

A biztonsági őrök elérhetőek lesznek és megkülönböztetett mellényükben könnyen megtalálják majd őket.

A mindenki számára jó hangulatú Lecsófőző Vigasság érdekében kérjük megértésüket és kompromisszumkészségüket.

Köszönettel:

Szervezők

Letölthető nyilatkozat »

   

Share