Tisztelt Óvodaigazgatók! / Tisztelt Tagóvoda Vezetők!

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata megbízásából, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium felhívása alapján a Fehérvári Programszervező Kft. rendezi meg 2017-ben az Európai Mobilitási Hét székesfehérvári programjait.

A rendezvénysorozat egyik legjelentősebb napja szeptember 22.,az Autómentes Nap, amikor a Várkörút Bíróság és Romkert közötti szakaszát 9 és 13 óra között lezárjuk az ide tervezett programok számára.

Az esemény egyik pontja a kismotoros-futóbiciklis felvonulás lesz. Az indulás előtt a gyerekek játékos, interaktív KRESZ oktatáson vesznek részt, ahol a kötelező felszerelésekről és a biciklis közlekedés szabályairól is hallhatnak, utána pedig közösen készítünk aszfaltrajzokat a nap szlogenjéhez kapcsolódva.

Szeretnénk, ha minél több óvodás csoport részt venne ezen a programon akár otthonról, akár az óvodából hozott motorral, biciklivel, ki-ki a korához alkalmas eszközzel, ehhez kérjük az Ön, illetve intézménye közreműködését.

Kérjük, hogy beszéljenek az óvónőkkel, segítőkkel, szülőkkel, és hirdessék a csoportokban a felvonulás lehetőségét!

Időpont:                 2017. szeptember 22., péntek, 10.00 órától
Gyülekező:          9.30 órától a Várkörút – Kígyó utca találkozásánál
Helyszín:               Várkörút, Bíróság és Romkert közötti lezárt szakasz

Kérjük, hogy 2017. szeptember 19-ig az alábbi jelentkezési lapon jelezzék, hogy hány csoporttal, hány fővel tudnak részt venni a felvonuláson.

 

Segítségüket előre is köszönjük!

További információ:
Fehérvári Programszervező Kft.

Muzsik Eszter
06 70 4548-653
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Share