Utcaszínház a Városház téren – Ünnepeljünk együtt március 15-én!

Szívet, lelket melengető, látványos utcaszínházi produkcióval ünnepli Székesfehérvár az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóját az idén. Az Őrzők című darabot délelőtt és délután is láthatják az érdeklődők március 15-én. A Városház téren egész nap tart a József-napi vásár, a gyerekeket pedig az ünnephez kapcsolódó kreatív foglalkozások várják.

Az Őrzők című darabot Matuz János, a Vörösmarty Színház művészeti intendánsa rendezi, a szövegkönyvet is ő, valamint a Bory Jenő Általános Iskola tanárnője, Horváthné Puru Olga írta. A tanárnő és ötödikes osztálya szerepel is produkcióban, amelyben a szerzők azt igyekeznek megmutatni a nézőknek, hogyan öröklődik generációról generációra egy, a nemzet történelmét meghatározó esemény emléke: „169 éve mesélik ükapáink dédapáinknak ennek a csodálatos napnak a történetét. Mesélik nagyapáink fiaiknak, és ők is továbbadják unokáiknak, dédunokáiknak.  Most ránk esett a sor: mert mind őrzők és tovább hagyományozók vagyunk – önkéntes mesélői a nagy napoknak.” (idézet a műsorból).

A darab keretjátéka egy történelemóra, amelyen a gyerekek éppen 1848. március 15. napjának történéseiről tanulnak. Miközben az ötödikesek „időutaznak”, felidézik a forradalmi napot, a fehérváriak előtt már jól ismert középiskolás diákszínjátszók megelevenítik az eseményeket: megjelennek a színpadon a jól ismert személyek – Petőfi, Jókai, Szendrey Júlia –, de a történelem olyan alakjai is, mint a titkos rendőr vagy az ügyeletes feljelentő.  

Az előadás attól is különleges, hogy a prózai részek mellett maghatározó szerepet kap benne a zene és a tánc is. A márciusi ifjak 12 pontját például rapszerű előadásban hallhatja majd a közönség, és a Nemzeti dal is olyan módon hangzik el a Városház téri színpadon, ahogyan sehol másutt. A Bory iskola ötödikesei és a középiskolás diákszínjátszók mellett színre lép darabban az iskola énekkara és az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola ifjúsági csoportja is.

 

A próbák február közepe óta folynak, a szereplők izgatottan és nagyon lelkesen készülnek a bemutatóra, amelyet március 15-én 10.15-től láthat majd a közönség a Városház téren (a második előadás 16 órakor lesz). A darab zenei vezetője Cserta Balázs, koreográfusa Majoros Róbert, az alsós betanító tanár Sziklai Szilvia.

Az utcaszínházi előadás után a hivatalos megemlékezésen Cser-Palkovics András polgármester és Molnár Krisztián, a megyei közgyűlés elnöke mond beszédet, majd koszorúzás következik a Fekete Sas Szállónál, az Ady Endre utcában.

A Palotavárosban kilenc órától a Huszártáborban öltözet- és felszerelés bemutatókat, lópatkolást láthatnak az érdeklődők, a hagyományos József-napi vásár – őstermelőkkel, kézművesekkel – egész nap tart a Belvárosban. A gyerekeket kreatív foglalkozások várják tíz órától: gyékénykardot, hozzá sodrott övet, kardtartót, de büröktrombitát és csuhédíszes kokárdát is készíthetnek, vagy akár az ólomkatona-öntést is kipróbálhatják a Városház téri játszóházakban. 

 

Share