Négy nap múlva premier

Egy hónapja folynak az Őrzők című utcaszínházi produkció próbái: Székesfehérvár ezzel a nagyszabású, szívet, lelket melengető, látványos produkcióval ünnepli az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóját. A népes szereplőgárda Matuz János irányításával tegnap óta összpróbákat tart.

„Egyszeri és megismételhetetlen” – szoktuk mondani, és a különleges produkció valóban csak március 15-én, szerdán 10.15-kor látható a Városház téren, de aki lemaradna róla, vagy még egyszer szeretné látni, 16 órakor megnézheti a második előadást.

A darabot Matuz János, a Vörösmarty Színház művészeti intendánsa rendezi, a szövegkönyvet is ő, valamint a Bory Jenő Általános Iskola tanárnője, Horváthné Puru Olga írta. A tanárnő és ötödikes osztálya szerepel is produkcióban, amelynek nézői egy iskolai történelemórába csöppennek, ahol a diákok épp 1848. március 15-e történéseiről tanulnak. A megidézett történelmi alakok egyszer csak megelevenednek, megjelenik a színen Petőfi, Jókai, Szendrey Júlia – és persze betoppan a titkos rendőrség is. A darab szerzői azt igyekeznek megmutatni a nézőknek, hogyan öröklődik generációról generációra egy, a nemzet történelmét meghatározó esemény emléke.

A produkció próbái már a finishez érkeztek: tegnap óta összpróbákat tartanak valamennyi szereplővel és közreműködővel. A Bory iskola ötödikesei és a történelmi alakokat megszemélyesítő középiskolás színjátszók mellett szerepet kap a darabban az iskola énekkara és az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola ifjúsági csoportja is. A szereplők hétfőn ruhapróbát, kedden pedig helyszíni próbát is tartanak.

(Fotó: Igari Balázs)

 

Share