Erőműbejárás a Király soron

A Széphő Zrt. idén második alkalommal rendezi meg Székesfehérváron a Távhőszolgáltatás Napját: 2017. április 12-én a fűtőerűmőben is kalandozhatunk.

A SZÉPHŐ Zrt. 2017-ben is megrendezi a Távhőszolgáltatás Napját, amelynek érdekes, izgalmas programja lesz a szakemberek által vezetett bejárás a Király sori Fűtőerőműben április 12-én. A kalandtúrának is tekinthető erőműbejárás során az érdeklődők megismerkedhetnek a távhőszolgáltatás rejtelmeivel.

A látogatás, amely körülbelül 1,5 órát vesz igénybe, előzetes regisztrációhoz kötött. Egy-egy túrán maximum 20-25 fő vehet részt.

Regisztráció határideje: április 10.
A túrák időpontjai: április 12. szerda - 10 óra, 13 óra és 16.30 óra.

Regisztrálni a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen lehet. 

 

Képeink a tavalyi bejárásról:

Share