Királyok és vitézek

Július 15-én, szombaton ismét királyi óriásbábok és hagyományőrző csapatok teremtenek középkori hangulatot Fehérvár belvárosában. A felvonulás este hatkor indul a Vörösmarty Színház elől.

Immár ötödik alkalommal rendezik meg Székesfehérváron augusztus 18–20. között a Koronázási Ünnepi Játékokat. Az összművészeti fesztiválnak köszönhetően az Árpád-házi királyok ősi koronázóvárosának falai közé erre az időre beköltözik a középkor, hogy a művészet eszközeivel elevenítse fel a régi korok hangulatát. Erre a nagyszabású eseményre hangolja a közönséget szombat esténként az a felvonulás, amelynek főszereplői a királyi óriásbábok, „akik” a Koronázási Szertartásjátékban is fontos szerepet játszanak.  

Ezen a szombaton az egyik legkalandosabb életű magyar király, a tízéves korában megkoronázott Salamon mellett a trónon őt követő I. Géza képviseli az immáron 17 tagú óriásbábcsalád férfitagjait a látványos felvonulásban, a hölgyek közül pedig Adelhaid, I. (Szent) László király felesége és lánya, (Szent) Piroska vesz részt a menetben. A királyokat ezúttal is hagyományőrző csapatok kísérik végig a Fő utcán. Bemutatókat is tartanak: a Fejér Baranta HSE a fegyveres és puszta kezes küzdelmi formákkal ismerteti meg a járókelőket, a Bandiera zászlóforgató csoport pedig a középkori hangulat megteremtésében segédkezik. Az aláfestő zenét ezúttal is a Sub Rosa régizenei együttes szolgáltatja, az óriásbábok által megjelenített személyiségeket Kovács Máté, a Szabad Színház művésze mutatja be a közönségnek.

A felvonulás után a Vörösmarty Színház előtt korhű jelmezekbe bújva, egy fotó erejéig bárki a középkori királyi forgatag részesévé válhat. Az elkészült fotókra a Vörösmarty Színház Facebook-oldalán lehet majd szavazni, és a legnépszerűbb fotón szereplő személy páros belépőt nyer a Koronázási Szertartásjáték augusztus 18-i előadására. A helyszínen arra is lehetőség lesz, hogy a vállalkozó szelleműek statisztának jelentkezzenek, így testközelből élhessék át a produkciót.

Fotó: Igari Balázs

Share