Vajon ki lesz 2017-ben a Lecsókirály?

Ízvilág, küllem, állag, tálalás – hagyományosan ezek a zsűrizés legfontosabb szempontjai, erre készülnek a XIII. Fehérvári Lecsófőző Vigasság főzőversenyének résztvevői és a zsűri tagjai is.

A verseny során a zsűri pontozással választja ki a legjobb lecsót főző húsz csapatot, közülük pedig sorsolással dől el, ki lesz a Lecsókirály. A tapasztalatok szerint a lecsófőzésen résztvevő közel hatszáz csapat harmada zsűrizteti az elkészült lecsót, vagyis az ítészeknek közel kétszáz lecsó között kell rangsort felállítaniuk.

A főzőverseny résztvevői szeptember 16-án reggel 8-tól a Zichy ligetben álló információs faházban vehetik át regisztrációs csomagjukat a lecsókártya felmutatásával. Akik zsűriztetni kívánják lecsójukat, az információs faház melletti zsűrisátorban kapják meg az időpontot, amikor a zsűri elé tálalhatják az elkészült ételt.

Az étkeket Gál József (Velence Korzó Étterem és Pizzéria), Mihály Csaba (Franco Pizzéria és Étterem), Pamminger Ede (Korona Grill Kft.), Rácz Jenő (Kistrombitás Vendéglő és Fogadó), Tóth József (Pákász Tanya) és Zámbó Sándor (Zámbó Cukrászda Kft.) minősíti.

A zsűrizés 12–16 óra között, 5 perces beosztásban zajlik. A zsűrizés szempontrendszere évek óta változatlan: a pontozásnál a tálalás, az íz és az állag számít – a versenyben csak az alaplecsót értékelik, a különlegességek pedig különdíjat kaphatnak. A zsűritagok a korábbi gyakorlatnak megfelelően idén is körbejárják és megfigyelik a főzőhelyeket, és szívesen adnak tanácsokat a versenyzők számára.

A 18 órakor eredményhirdetésen az alábbi díjak találnak gazdára:

Sipi Emlékkupa, melyet az a törzsfőzőnk kap meg, aki már legalább háromszor részt vett a rendezvényen és a zsűri véleménye alapján 2017-ben is remek lecsót főzött.

A Legdekoratívabb Főzőhely elismerés annak a főzőhelynek jár, amelyik a szervezők javaslata alapján a legízlésesebb módon települt ki.

A zsűri különdíját egy lecsókülönlegességet készítő csapat érdemelheti ki.

A Lecsókirály címet az a csapat nyerheti el, amely a zsűri értékelése alapján a legfinomabb lecsót nevezi be a versenyre. A zsűri húsz legfinomabb lecsófőzőt fog javasolni, és sorsolás útján dől el, hogy közülük ki lesz a Lecsókirály.

A XIII. Fehérvári Lecsófőző Vigasság részletes programja »

 

   

Share