A Programszervező Kft. a Corvinus nyílt napján

Nyílt napot rendezett a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) Székesfehérvári Campusa január 12-én. A program célja a duális képzési lehetőségek megismertetése a végzős diákokkal. Az esemény jelen volt a Fehérvári Programszervező Kft. is, hiszen a cég az egyetem partnere lesz az újonnan induló turizmus-vendéglátás szakos hallgatók duális képzésében.

Székesfehérvár a BCE duális központja, az egyetem számos, a városban dolgozó nagyvállalattal alakított ki együttműködést, amelynek keretében a hallgatók naprakész gyakorlati tudást szerezhetnek az elméleti tudás mellé. Idén szeptemberben a már meglevő szakok mellett az egyetemen elindítják a turizmus-vendéglátás duális képzést alapszakon – ebben a képzésben a Fehérvári Programszervező Kft. is a Corvinus partnere lesz.

– A Fehérvári Programszervező Kft. számára nagy lehetőség ebben a képzésben részt venni – mondta a kft. ügyvezetője, Juhász Zsófia. –  Egy hallgatót tudunk majd foglalkoztatni. Biztosak vagyunk abban, hogy nálunk a rendezvényszervezés gyakorlati oldalát alaposan megismeri az, aki velünk dolgozik, az egyetemen pedig megszerzi a szükséges elméleti ismereteket. A mentor szerep természetesen nagy feladatokat ró ránk, hiszen folyamatosan követni kell az elméleti képzést. A kollégáimmal együtt azon dolgozunk majd, hogy leendő fiatal munkatársunkkal megosszuk a tapasztalatainkat, és segítsük abban is, hogy megismerje ennek a munkának minden oldalát.

Hogy az érdeklődő diákok némi betekintést kapjanak a rendezvényszervezők munkájába, a Programszervező munkatársai egy kisfilmmel készültek a nyílt napra, amelyből kiderült, milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie a jó rendezvényszervezőnek, de azt is megtudhatták, milyen árnyoldalai lehetnek a munkának. A frappáns összefoglalón kívül Juhász Zsófia prezentációját is meghallgathatták az eseményen résztvevő diákok: az ügyvezető bemutatta a Programszervező Kft.-t, és megismerette a hallgatósággal Székesfehérvár rendezvényeit, amelyeknek előkészítését, szervezését, lebonyolítását az önkormányzat megbízásából a cég immár három éve végzi. 

Hajnal Csilla
Fotó: Hajnal Csilla és Kenyér Ágnes

Share
Weboldalunk sütiket használ, melyek segítenek számunkra, hogy színvonalasabb szolgáltatás nyújthassunk látogatóinknak. Továbbá a weboldal egyes részein személyes adatok megadására is van lehetőség, melyek kezeléséről további tájékoztatásért kérjük, tekintse meg az adatvédelmi tájékoztatót.
Adatkezelési tájékoztató Hozzájárulok Nem járulok hozzá