Különleges színvilágú képek

A legújabb akvarellek címmel nyílt kiállítás szerdán az Aranybulla Könyvtárban: a Revák István festőművész alkotásait bemutató tárlat jubileumi alkalom is egyúttal, hiszen a művész éppen 60 éves az idén. A kiállítás június 15-ig látogatható.

A Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium két növendéke, Pintér Bernadett és Verő Johanna fuvolajátéka alapozta meg a megnyitó hangulatát, amely aztán a szokásostól eltérően beszélgetésbe fordult. A köszöntőre felkért Dienes Ottó Imre író, költő ugyanis felidézett egy korábbi alkalmat, amelyen – komoly felkészülés után -– hosszú percekig méltatta a kiállító alkotót. A közönségből nem sokan örültek ennek akkor, úgyhogy most arra gondoltam, inkább csak kérdéseket teszek fel a művésznek, akinek különleges színvilágú képeit nagyon kedvelem, mindig szívesen nézegetem – mondta Dienes Ottó.

Kettejük beszélgetéséből a közönség megtudhatta például, hogy az akvarell igen finom, rendkívül színérzékeny műfaj, ami nagyon pontos technikát igényel. Nem mindegy, hogy a festéket sűrűbben vagy vékonyabb rétegben viszi fel a festő, a sűrűbb anyagnak ugyanis a felületéről verődik vissza a fény, ha viszont vékonyabb, akkor belülről szűrődik át. Meghatározó a papír minősége is, de legfőképpen persze a gondolat, amit az ember magából akar megfesteni – mondta Revák István. Láthatóan fontosak a képeken a gyönyörű nőalakok – állapította meg Dienes Ottó, mire a festő csak annyit mondott, ez érthető, hiszen a festészet alapformája a nő. Érdekesek a tájképek is – hangzott el, amelyekben sok a labirintus forma, talán az élet, a körülöttünk levő világ bonyolultságára utalva ezzel. A formák sok mindent jelenthetnek a művészetben, az én festészetben mindig egyszerre volt és van jelen az absztrakt és a realista ábrázolás – fogalmazott a festőművész, akit a megnyitó után a látogatók is tovább kérdezhettek.

A kiállítás június 15-ig tekinthető meg az Aranybulla Könyvtárban, hétfőtől péntekig 10–17 óráig.

Fotó: Lőrincz Miklós

Share
Weboldalunk sütiket használ, melyek segítenek számunkra, hogy színvonalasabb szolgáltatás nyújthassunk látogatóinknak. Továbbá a weboldal egyes részein személyes adatok megadására is van lehetőség, melyek kezeléséről további tájékoztatásért kérjük, tekintse meg az adatvédelmi tájékoztatót.
Adatkezelési tájékoztató Hozzájárulok Nem járulok hozzá