Egész estés kikapcsolódás a Múzeumok Éjszakáján

Családi titkok, egyéjszakás kaland, szatyor varroda, zajzenei koncert, gastro casino és ólomkatona-öntés csupán néhány cím a Múzeumok Éjszakája programjainak sorában, amelyek jól jelzik, izgalmas estének néz elébe a kultúrára fogékony közönség június 23-án, szombaton. Az idén 10. születésnapját ünneplő, jubileumi fehérvári rendezvényen családi foglalkozások, mesejátékok, a históriás táncház mellett tárlatvezetések, érdekes előadások, beszélgetések várják az érdeklődőket, minden korosztályból. Az est koncertkínálata is igen gazdag: jazzmuzsika és népzene, egyházi kórusok és filmzenei csemegék egyaránt szerepelnek a palettán. A belvárostól távolabbi fehérvári helyszínekre, illetve a pákozdi Katonai Emlékparkba és a szabadbattyáni Kula-toronyhoz különjáratokkal juthatnak el a látogatók, akik a 200 forintos karszalag megvásárlásával idén is jótékony célt támogatnak. A szervezők tartottak sajtótájékoztatót a programról pénteken.

Ebben az évben éppen tizedik alkalommal vagyunk így együtt, hogy bemutassuk a rendezvényt. Jó érzés tudni, hogy érdemes volt összefogni, mert olyan eredménye van, amely egy nagyobb közösségnek válik hasznára – Spányi Antal megyés püspök bevezetőjében felelevenítette az elmúlt éveket, számokban is összefoglalta az eredményeket. Megtudtuk: 25 szervezet fogott eddig össze az elmúlt évtizedben, sok száz érdekes, izgalmas program valósult meg a városi önkormányzat támogatásának köszönhetően, és több mint 40 ezer látogató vett részt a rendezvényeken. Ebben az évben 16 szervezet működik együtt, hogy a 27 helyszínen rendben folyjon a mintegy száz program június 23-án. Elhangzott az is, hogy a karszalagokért adományként adott 200 forintokból 2018-ban is hátrányos helyzetű gyerekek múzeumlátogatását támogatják majd, az elmúlt tíz évben 15 településről összesen 843 gyermek láthatta a fehérvári kiállításokat e pályázatnak köszönhetően.

A Múzeumok Éjszakája azon túl, hogy az egyik legkedveltebb program a fehérváriak körébe, az egyik olyan is a városban, amely igen széles körű összefogással valósul meg – erről a város alpolgármestere beszélt a tájékoztatón. Brájer Éva külön felhívta a figyelmet a néhány hete megújult, európai színvonalú Réber-kiállításra, amellyel elsősorban az ifjú generációt szeretnék elérni, de jószívvel ajánlható minden korosztálynak. Smohay András, az Egyházmegyei Múzeum  igazgatója köszönetet mondott minden eddigi szervezőnek, a támogatónak, és külön a Fehérvári Programszervező Kft.-nek, amely néhány éve professzionális módon segíti az egész estés rendezvény előkészítését, lebonyolítását. Bemutatta a programra készült karszalagokat, majd meglepetésként levetített egy kisfilmet az elmúlt évek képeiből, végül pedig születésnapi tortázásra invitálta a résztvevő szervezetek, intézmények képviselőit és a sajtómunkásokat.

A rendezvény minden évben más és más tematika köré szerveződik, 2018-ban ez a Család és kultúra gondolatköre, de a fehérvári programok között – a Szent István Király Múzeum intézményeiben – a Barokk- és a Mátyás-évhez kötődőket is találunk.

A Fekete Sas Patikamúzeumban például barokk piperéket, arcpirosítót és krémpúdert készíthetnek az érdeklődők, előadást hallhatnak a barokk etikettről és az egykori kolostorkertekről. A Romkertben egész napos témanapot rendeznek a Heper Játszóházzal és a Mathias Rex Történelmi Hagyományőrző Egyesülettel. A Szabad Színház Mujkóról mesél, lesz tárlatvezetés, este pedig zenés középkori felvonulás a Romkerttől a Rendházig, a Szent Anna-kápolna és a Mátyás király-emlékmű érintésével. A Deák Gyűjtemény közös családi alkotásra hív, a Budenz-házban a Termebura egyesület családi detektívjátékban kiderül, miről suttognak a műtárgyak. Rejtélyekben az Országzászló téren sem lesz hiány, ott a néprajzi gyűjtemény tárgyait „vallathatják” majd az érdeklődők, de részesei lehetnek az egyéjszakás kalandnak is, amelynek során összeáll egy kísérleti kiállítás. A Hetedhét Játékmúzeumban a kiváló Réber-kiállításban – a múzeum összes helyszínéhez hasonlóan – szintén lesz tárlatvezetés és közös családi játék. Az Új Magyar Képtárban gasztro estet rendeznek, kiderül, milyen is a fúziós konyha, a szatyor varrodában pedig újrahasznosított anyagokból készülnek saját alkotások. Sötétedés után fényfestés lesz a Patikamúzeumnál és az Országzászló téren is.

Nem csak fiúknak szólnak a katonás programok: a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Alumíniumipari Múzeumában a fémöntészeti bemutatón ólomkatonák készülnek, a dalesten pedig a felnőttek megkóstolhatják a krampampulit. A Helyőrség Történeti Emlékgyűjteményben kincskereső játék, haditechnikai bemutató, családi kovácsolás várja az érdeklődőket. Pákozdon családi vetélkedőt, kézműves foglalkozásokat szerveznek, Mesélő rajzok címmel nyílik kiállítás, lesz filmvetítés és éjszakai Bagoly-túra is. A Vasvári Pál Általános Iskolában Cser-Palkovics András polgármester felavatja a dr. Siklósi Gyula nevét viselő Pincegalériát, amely I. István korától mutatja be a város erődítményeit, ostromait. Itt lehet majd gyurmavárat készíteni és lovagi bemutatókat is tartanak.

Az Egyházmegyei Múzeumban Závodszky Noémi színművésznő és Tóth Tamás esperes is kalauzolja majd az érdeklődőket egy-egy alkalommal a „Föld és ég között” című kiállításban, lesz sör- és borkóstoló és kézműves foglalkozás is. A Fejér Megyei Levéltárban a sport köré szerveződik az este: az intézmény sporttörténeti dokumentumaiból, izgalmas sportegyesületi relikviákból készül kiállítás, a hétpróbás játszóházban ügyességi játékok, családi focitotó, büfésarok várja a látogatókat, levetítik az „Az utolsó kupadöntő” című filmet, és lesz egy beszélgetés a Videoton legendás, UEFA-kupa döntős csapatának tagjaival. Kinyit az Óramúzeum is, ahol egy óráscsalád történetével ismerkedhetnek meg a vendégek, este pedig egy „robbantott” óraszerkezetet vetítenek a falra. A Bory-várban félóránként indulnak séták a család tagjainak vezetésével, sötétedéstól pedig a vár díszvilágítását csodálhatjuk. 

Több helyszínen rendeznek koncerteket június 23-án, szombaton este. A Deák Gyűjteményben Bartók Béla Román népi táncok című, eredetileg zongorára íródott művének dob, bőgő, zongora adaptációját hallhatja a közönség az Oláh Dezső Triótól. Az Egyházmegyei Múzeum udvarán a Bíborszív zenekar lemezbemutató koncertje után a Galiba zenekar muzsikál, és hívja táncba a nézőket. A Városháza udvarán a Székesfehérvári Ifjúsági Fúvószenekar ad filmzenés koncertet, A Szabadművelődés Házában Burján Orsi és a Pálinkaálom lép színpadra, a Helyőrségi Zenekar az Országalmánál, majd utána a Helyőrség Történeti Gyűjteményben és Pákozdon is hallhatjuk. A Rác utcában, a Szerb Ortodox templomban a Szent Efrém Férfikar a Vox Mirabilis Kórussal ad különleges hangulatú közös koncertet. A Rendházban históriás táncház lesz a Sárkánykönny zenekarral, az Új Magyar Képtárban pedig zajzenei koncert, amelyhez a múzeum tárgyai szolgáltatnak alapanyagot. Históriás énekek Mátyás királyról címmel Benkő András kobzos énekmondó műsora három helyen, a Romkertben, a Rendház Díszudvarán és a Mátyás király-emlékműnél is elhangzik.

Idén is lesz veteránjármű-kiállítás a Városház téren, a veterán buszra fel is lehet majd szállni. A belvárostól távolabbi, illetve a vidéki helyszínekre különjárat indul, a menetrendről a helyszínen vagy a www.fehervariprogram.hu oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők. Idén először a szabadbattyáni Kula-torony is elérhető majd a járattal, ahol 30 percenként fáklyás tárlatvezetéseket tartanak, amelyeken halk török zenekíséret mellett lehet megismerkedni a település, a Batthyány-család, és nem utolsó sorban a torony évszázados történetével. Emellett török ételkülönlegességeket is kínálnak a látogatóknak, akiknek lehetőségük lesz karagöz (török árnyjáték) készítésére is.

A Múzeumok Éjszakája minden programja karszalaggal látogatható, ennek ára 200 forint, a bevétel jótékony célokat szolgál. A karszalag birtokában június 23-án, szombaton 16 órától Székesfehérvár helyi járatos buszai ingyenesen vehetők igénybe.

Részletes program: www.fehervariprogram.hu/484

A város intézményei tíz éve szervezik a Múzeumok Éjszakáját a városban
A város intézményei tíz éve szervezik a Múzeumok Éjszakáját a városban

Share
Weboldalunk sütiket használ, melyek segítenek számunkra, hogy színvonalasabb szolgáltatás nyújthassunk látogatóinknak. Továbbá a weboldal egyes részein személyes adatok megadására is van lehetőség, melyek kezeléséről további tájékoztatásért kérjük, tekintse meg az adatvédelmi tájékoztatót.
Adatkezelési tájékoztató Hozzájárulok Nem járulok hozzá