Jubilál a Musica Sacra

A Szent István ünnepe köré szervezett augusztusi Székesfehérvári Királyi Napok programsorozat kiemelkedő eseménye a Musica Sacra-koncert, amely igazi kuriózum a komolyzene kedvelői számára. Már ötödik éve, hogy a legszebb egyházzenei művek csendülnek fel a koronázóbazilika romjai fölé emelt hatalmas szabadtéri színpadon, különleges zenei, egyben spirituális élményt kínálva a hallgatóságnak a szakrális helyszínen. Ebben az évben Rossini Petite messe solennelle (Kis ünnepi mise) című művét hallhatja a közönség augusztus 12-én. A koncertről hétfőn tartottak sajtótájékoztatót a Hiemer-házban.

A rendezvénysorozat 2014-ben indult útjára azzal a céllal, hogy nyaranta nagyszabású komolyzenei esemény zárja le a Harmonia Albensis templomi koncertsorozat és vezesse be a Székesfehérvári Királyi Napok összművészeti fesztivált. A város kulturális életének egyik legnagyobb szabású eseménye mára az Alba Regia Szimfonikus Zenekar gondosan ápolt hagyományainak részévé vált.

Nagy megtiszteltetés és öröm, hogy egy világhírű karmester vezényli az idei Musica Sacra koncertjét – mondta a város alpolgármestere, Brájer Éva, hozzátéve: Janos Acs korábban is dolgozott már a zenekarral, ez az együttműködés művészetileg is inspiráló hatású. A helyszín, a Nemzeti Emlékhely különleges atmoszférát teremt az előadáshoz, a hangverseny színvonalát az vendégművészek is garantálják, várunk mindenkit a koncertre – invitálta a közönséget az alpolgármester-asszony.

Az elmúlt öt évben hazai és nemzetközi világsztárokat, elsőrangú művészeket láthatott, hallhatott a közönség ezen a színpadon. Az első, Mária dalok című koncerten, 2014-ben a szakrális zeneirodalom gyöngyszemeit, operaáriákat, népdalokat, imádságokat, Ave Maria-variációkat énekelt a Kossuth-díjas Miklósa Erika, aki vendégművészeket (Dolhai Attila, Cserta Balázs, Szlama László, Tóth László és a Quartett Escualo) is meghívott az estre. A következő évben az elsősorban operáiról ismert Giacomo Puccini Messa di Gloria című műve csendült fel a Koronázó téren, ahol ifjabb Carlo Ponti dirigálása mellett a szólókat Kálmándy Mihály és László Boldizsár énekelte. Újabb olasz remekmű, Gioachino Rossini Stabat Matere hangzott el a Nagyboldogasszony-bazilika romjai felett a 2016-os koncerten. Az előadás sztárvendége a Kossuth- és Liszt-díjas érdemes művész, Rost Andrea volt, aki a világ egyik leghíresebb operaháza, a moszkvai Bolsoj Színház vezető szólistáival együtt kápráztatta el a Musica Sacra hallgatóságát. A zeneirodalom egyik legtöbbet játszott alkotása Verdi Requiemje, amelyet 2017-ben hallhattak a zenekedvelők a Nemzeti Emlékhelyen. A szólókat a Kossuth-díjas Lukács Gyöngyi és Komlósi Ildikó, illetve Pataki Adorján és Alexandru Agache énekelte. A Musica Sacra koncertek állandó közreműködői a város kórusai, de több további hazai kórus is rendszeresen elfogadja a szervezők meghívását, hogy együtt szólaltassák meg a csodálatos egyházzenei remekeket. Az elmúlt években az Alba Regia Szimfonikus Zenekart (a 2015-ös év kivételével) a Liszt-díjas Drahos Béla dirigálta.

A Musica Sacra koncertje nem csupán egy a sok közül, lelkisége sokkal meszebbre mutat – hangsúlyozta a zenekar igazgatója. Ifjabb Major István úgy vélte, az egyházzenei remekműveket bemutató előadások, a Koronázási szertartásjátékokkal együtt kiváló alkalmat teremtenek arra, hogy a nézők ellátogassanak a Nemzeti Emlékhelyre, ahol spirituális utazáson vehetnek részt a művészet segítségével.

Az idei esztendőben kiváló olasz énekesek vendégfellépésével Gioachino Rossini egyházzenei alkotása, a Petite messe solennelle (Kis ünnepi mise) hangzik el az egyesített kórusok és az Alba Regia Szimfonikus Zenekar előadásában, az olasz operazene világhírű szakértője, Janos Acs vezényletével. Az 1864-ben befejezett kompozíció műfajának különleges képviselője, mely címét eredeti, tizenkét énekesből, két zongorából és harmóniumból álló előadó-apparátusáról kapta. A nagy kórusra és zenekarra átdolgozott változat 1866/67-ben készült, bemutatóját 1869-ben tartották. A mise zenéjét egyfajta stile misto (kevert stílus) jellemzi: a kifejezetten operai hangvételű, a bel canto varázslatos dallamvilágát megszólaltató áriák mellett a reneszánsz és barokk zenéjét idéző tételek is helyet kaptak benne. A mű kéziratában a Rossinire olyannyira jellemző szarkasztikus humorú, ugyanakkor megrendítően személyes megjegyzéseket olvashatunk. A partitúra utolsó oldalán ez áll: „Istenem! Itt van ez a szegény kis mise. Vajon megszentelt zenét vagy elátkozott zenét írtam? Tudod jól, hogy vígoperák komponálására születtem! Egy kevés tudás, egy kis szív, ez minden. Légy áldott, és adj nekem helyet a Paradicsomban. – G. Rossini. – Passy 1863.

A világhírű karmester a sajtótájékoztatón arról beszélt, nagy öröm számára, hogy Rossini halálának 150. évfordulóján bemutathatja a művet Székesfehérváron, egy olyan közegben, ahol barátokra is talált. A Petite messe solennelle csak címében „kis” mise – emelte ki Janos Acs, valójában a legnagyobb egyházzenei alkotásokkal egyenrangú alkotásról van szó, amely méltatlanul kevéssé ismert a közönség körében. Személy szerint is nagyon fontosnak tartja, hogy minél többekhez eljussanak a Kis ünnepi mise dallamai, a mű üzenete. „Azt szeretném, hogy aki meghallgatja, meg is szeresse ezt a darabot” – mondta a karmester, aki arról is szólt: előadással az is a célja, hogy a kultikus helyszínen, a koronázóbazilika romjai fölött a közönség megérezze, átélje a hitet.

A koncerten közreműködő fiatal énekesek közül a tenor, Luciano Ganci több alkalommal is járt már Magyarországon, fellépett a miskolci Operafesztiválon és a Müpa színpadán is. Sarah Tisba (szoprán) a Verdi konzervatóriumban végzett, 2012-ben döntős volt a veronai Maria Callas énekversenyen. Chiara Tirotta (mezzoszoprán) a milánói Scala operaénekesek számára rendezett akadémiai versenyének győztese, Filippo Polinelli (bariton) több koncertet adott az USA-ban, a Scalában és fellépett Dubaiban, az új operaház nyitóelőadásán. Az augusztus 12-i koncert karmestere a világhírű Janos Acs, akinek a repertoárján több mint 150 opera és zenekari mű található, és aki az utóbbi időben több alkalommal is vezényelte az Alba Regia Szimfonikus Zenekart. Eddigi pályafutása során dirigálta Bellini és Puccini valamennyi operáját, s a legnagyobb Verdi-műveket, hosszú éveken át ő volt a „három tenor” koncertek karmestere.

A Musica Sacra koncertjére már kaphatók a jegyek: online a www.jegy.hu oldalon, személyesen a zenekar jegypénztárában, a Vörösmarty Színházban, a Városház téren a jegyárusító faházban és a Tourinform irodában (szektortól függően) 1700 Ft, 2400 Ft, 3000 Ft, 3500 Ft-os áron. Harmonia Albensis kuponnal 30%, diák- és nyugdíjas igazolvánnyal 25% kedvezményt vehetnek igénybe az érdeklődők. A kerekesszékes nézők és egy fő kísérőjük számára 50%-os kedvezménnyel árusítanak jegyeket ezeken a helyeken.

Hajnal Csilla
Fotó: Lőrincz Miklós

 

Online jegyértékesítés

 


Jegyértékesítés

Alba Regia Szimfonikus Zenekar pénztára
Vörösmarty Színház, Székesfehérvár, Fő utca 8.
Telefon: 22/503-503
Nyitvatartás:  hétfő–péntek  10.00–18.00 óra
Fizetési mód: készpénz, bankkártya

Vörösmarty Színház jegyértékesítő pavilon
Székesfehérvár, Városház tér
Nyitva tartás: hétfő-szombat 10.00–12.00, 14.00–18.00 óra
Fizetési mód: készpénz

Fehérvári Ajándékbolt és Jegyiroda
Székesfehérvár, Oskola u. 2–4.
Nyitvatartás: hétfő–péntek  9.00–18.00 óra, hétvége: 10.00–18.00 óra
Fizetési mód: készpénz, bankkártya


 

Share
Weboldalunk sütiket használ, melyek segítenek számunkra, hogy színvonalasabb szolgáltatás nyújthassunk látogatóinknak. Továbbá a weboldal egyes részein személyes adatok megadására is van lehetőség, melyek kezeléséről további tájékoztatásért kérjük, tekintse meg az adatvédelmi tájékoztatót.
Adatkezelési tájékoztató Hozzájárulok Nem járulok hozzá