Hírek

A dunai limes őrzői

2018. április 22.   Lőrincz Miklós  

Idén újra összecsap a barbár hordákkal a Legio Brigetio Gorsiumban, és a légiósok a Floralia két napja alatt, április 28–29-én a látványos csaták bemutatása mellett a rómaiak mindennapi életébe is bevezetik a kor iránt érdeklődőket.

Április utolsó hétvégéjén idén is két napot tölthetünk az ókorban, Flóra istennő tavaszünnepén Gorsiumban. A Floralián az összes hazai római kori hagyományőrző csapat tábort üt, köztük a már negyedszázados múlttal rendelkező Legio Brigetio is. A csapat történetéről Kiss Gábor alapító tag, szóvivő mesél.

– 1993-ban határozta el egy komáromi munkahelyi társaság, hogy római kori csapatot alapít. Mindannyiunkat érdekelt a történelem, és mivel minden kertben lehetett találni egy kis római kori érmet vagy cserepet, kézenfekvő volt, hogy ezzel a korral foglalkozzunk. Szerettünk volna valami római vonatkozású nagy dolgot csinálni – egy gályában gondolkodtunk, amit a komáromi kikötőben építettünk volna fel. Elég hamar kiderült, hogy ennek nem csak a megépítése, de a fenntartása sem annyira egyszerű, ezért inkább gyalogos felszereléseket kezdtünk el készíteni. Először a centuriónk kezdte el a saját lakásában, aztán később már műhelyben készültek a felszerelések. Akkoriban ez lényegesen nehezebb volt, mint manapság, hiszen nem volt könnyű hiteles forrásokat találni: csak a könyvtárak, régészek, helytörténészek segítségére számíthattunk.

– Hányan voltak akkoriban?

– Először magunknak készítettünk négy páncélt, aztán jöttek a felkérések, hogy csináljunk másoknak is, mert nagyon népszerű ez a kor és ezek a látványos felszerelések – ennek köszönhetően jött össze egy jó kis csapat, több mint tíz fővel. Minden hétvégén edzést tartottunk, és elkezdődött a fellépések sora. Nagyon népszerűek lettünk, hiszen a hiteles felszerelésnek és alapos kutatómunkának köszönhetően profi módunk tudjuk megjeleníteni ezt a kort és a légiót. A fellépések és a filmforgatások révén sikerült szert tennünk komolyabb anyagi bázisra, így már fegyverkovácsoknál is rendelhettünk sisakokat és fegyvereket.

– Fiktív, vagy valódi, létezett légiót keltenek életre?

– A Legio Brigetio Hagyományőrző Egyesület hivatalosan 2001-ben alakult meg, és a Legio I Adiutrixot személyesítjük meg – ez a csapat több évszázadon keresztül, a 90-es évektől a 440-es évekig őrizte a dunai limes ezen szakaszát. Ma már jelen vagyunk szinte minden olyan rendezvényen, ahol a római kort kell megjeleníteni: meghívásokat kapunk lovas versenyekre, római kultúrával foglalkozó versenyekre, játékokra és az olyan fesztiválokra, mint amilyen a gorsiumi Floralia is. 2010-ben támadt az az ötletünk, hogy csináljuk olyat, amit még senki más, és végigjártuk a magyarországi limes-szakasz mintegy 300 kilométerét. Ez nagyon komoly próbatétel volt mindannyiunk számára, hiszen tizenegy napig meneteltünk II. századi felszerelésben.

– Miért pont a II. századot választották, amikor ez a nehéz páncél volt „divatban” a rómaiaknál? A Floralián is látjuk, hogy voltak olyan korszakok a római katonák életében, amikor könnyebb volt a felszerelésük.

– Egyszerű a válasz: i. sz. 110 körül kezdték építeni azt az erődöt Brigetióban, amelynek légióját mi életre keltjük. Magát a légiót i. sz. 68-ban alapították, egyes források szerint maga Nero császár, ezért készítettünk mi is ilyen felszerelést. De már mi is szert tettünk késő római, IV. századi „viseletre”, ugyanis az ebben a korban élt Valentinianus császár is fontos szerepet játszott Brigetio életében, sőt a kutatások szerint itt is halt meg 375-ben, ezért több szervezettel összefogva emléket is állítottunk neki az erődben. Az a 2-300 év, amely a két felszerelésünk között van, komoly kontrasztot jelent, nem csak megjelenésben, hanem természetesen a harcászati módszerekben is.

– Most mekkora a csapat létszáma?

– Jelenleg tizennyolcan vagyunk, és csaknem mindnyájan ott is leszünk a Floralián. Érdekes egyébként, hogy rendszeresen hirdetünk toborzókat, és az elmúlt huszonöt évben több százan megfordultak nálunk, de az edzések elvárásainak, a komoly fizikai követelményeknek kevesen feleltek meg. Vagy ha igen, akkor jött az, hogy valakinek nem fért bele az idejébe vagy a családi életébe a légió. Az alapító tagok mellett van egy „keménymag”, ők hosszú évek óta a csapat gerincét képezik. A rendezvényekre a családtagok is elkísérnek minket, így tudjuk a táborban megjeleníteni a rómaiak mindennapjait, a női viseleteket, sőt, a táncokat is.

Lőrincz Miklós
Fotó: Legio Brigetio, Simon Erika és Lőrincz Miklós