Hírek

Kis ünnepi mise, emlékezetes hangok

2018. augusztus 13.   Hajnal Csilla  

Az édesanyáknak, az élőknek és a már közülünk eltávozottak emlékének ajánlotta a Musica Sacra vasárnapi koncertjén elhangzott Rossini művet a karmester, Janos Acs. A Kis ünnepi mise emlékezetes másfél órával ajándékozta meg a közönséget a Nemzeti Emlékhelyen.

A Nemzeti Emlékhely közönségét a koncert előtt a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutatóból ismert Bősze Ádám köszöntötte, aki bevezetőként néhány érdekességgel szolgált a műről. Elmondta többek között, hogy az eredetileg négy szólistára, 12 tagú kórusra, harmóniumra és zongorára komponált darab vokális szólamaihoz utóbb Rossini maga írt zenei kíséretet, tartva attól, hogy halála után ezt esetleg más teszi meg. Hallhattuk a kortárs, Beethoven véleményét is az igen sikeres Rossiniről. Az elhíresült mondat – „Rossiniből nagy zeneszerző lehetett volna, ha tanára legalább egyszer jól elveri” – Beethoven csodálója volt a remek vígoperák szerzőjének, akivel Bécsben találkozott és süketsége okán már csak papíron tudott vele „beszélgetni”.

A koncertet megelőzően sokszor leírtuk a műről, különleges darabja az egyházzenei alkotásoknak – a vasárnapi előadáson ezt meg is tapasztalhatta a közönség. A Kis ünnepi mise sajátosan kevert műfajú zenemű, a barokkos hangzás mellett elsősorban a kifejezetten operai jellegű részek, az ária jellegű szólók, az operai finálékat idéző lezárások tűnnek fel a hallgatónak. A zene összességében magával ragadó, aki ott volt, bizonnyal jó élményekkel tért haza a koncertről, amelyen az Alba Regia Szimfonikus Zenekar mellett az egyesített kórus működött közre a kiváló szólisták mellett. A fiatal olasz énekesek – a szoprán, Sarah Tisba, a mezzoszoprán, Chiara Tirotta, a tenor, Luciano Ganci és a bariton, Filippo Polinelli – végig tisztán, lenyűgöző könnyedséggel énekeltek. Gyönyörű hangokat hallottunk, de – ha szabad szubjektívnek lenni – Chiara Tirotta és Filippo Polinelli különösen szépen szólt a szabadtéri koncerten, ahol a közönség hálás tapssal köszönte meg az előadóknak és a rendkívül szuggesztíven vezénylő janos Acs karmesternek az élményt.

Hajnal Csilla
Fotó: Járdány Bence


 

,