Hírek

A csülkös lecsó lett a király

2018. szeptember 9.   Hajnal Csilla  

Szép idő, jó hangulat, rengeteg zene és persze lecsó minden mennyiségben – 2018-ban is ezrek szórakoztak a Lecsófőző Vigasságon, amelyre idén is majdnem hatszáz főzőcsapat jelentkezett. A Lecsókirály trónjára 2018-ban az Egyesített Szociális Intézmény csapatának képviseletében Szakácsné Hadnagy Melinda ülhetett az eredményhirdetés végén. Addig azonban a színpadon zenés-táncos produkciók szórakoztatták a közönséget, a Lecsójátszókában pedig nagyszerű játékok várták a kicsiket.

Jövőre lesz éppen tizenöt éve, hogy Sipos József ötlete nyomán először rendeztek közös lecsófőzést Fehérváron. Akkor úgy ötven bogrács alatt gyújtottak tüzet a baráti társaságok a Várkörúton, mostanra több mint tízszer annyi csapat jelentkezik a felhívásra: minden évben nagy siker a rendezvény, ahol ma már nem csak fehérváriak főznek. Jönnek a barátok, a rokonok, a régen látott ismerősök is, hogy egy együtt bulizzanak, most már a Móri út – Dózsa György út – Zichy liget területén. A bíróságtól nézve nem is látszik, hol ér véget a főzők sora, egyrészt a füst, másrészt amiatt, mert tényleg nagyon sokan vannak. 

A bulihangulat minden évben garantált, erről a szervezők is gondoskodnak a főzők között járó zenekarok segítségével (idén a Hollóének Hungarica, a Dynamite Dudes és a Band Of StreetS volt a zenefelelős), de a főzők maguk sem bízzák a véletlenre a dolgot: szombaton a lakodalmas muzsikától a diszkózenén és a rockon át a technóig ívelt a stílusparádé, megspékelve egy kis salsával. Volt, ahol a szinti mellett élőben szóltak a dalok, másutt meg szinte komplett dj felszerelést is láttunk – ők nem csak a lecsót, de zenét is keverték rendesen.

A hagyományoknak megfelelően a vigasságon tartották a városi nyugdíjasklubok sportvetélkedőjének ünnepélyes díjátadóját. Mészáros Attila alpolgármester, Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsok, valamint a versenyt szervező Magony Tamás, a Közművelődési, Rendezvényszervező, Ifjúsági és Sportiroda sportmunkatársa adta át a verseny győzteseinek járó kupát és az érmeket.

 

Az előkészületek – és ezen ne csupán a hagyma, a paprika és a paradicsom szeletelését, de a jóféle itókákkal való alapozást is tessék érteni – már reggel hétkor elkezdődtek, az első adag lecsó délelőtt el is készült rendben szinte mindenütt. Persze a csapatok között jócskán volt, aki kihasználta az egész napot, két-három adag ételt is megfőztek, miközben beszélgettek, iszogattak, jól szórakoztak. Bár többen jelezték, megmutatnák a zsűrinek, hogy sikerült a lecsójuk, végül mintegy százan vitték el a megadott időre a zsűrisátorba a főztjüket. Az ítészek – Gál József, Mihály Csaba, Pamminger Ede, Rácz Jenő, Tóth József és Zámbó Sándor alkották a zsűrit idén – ízük, állaguk és tálalásuk alapján választották ki a húsz legjobbat, amelyek között aztán, ahogyan már évek óta, Fortuna döntött. Ebben az évben a Lecsókirály címet az Egyesített Szociális Intézmény konyha részlegének csapata érdemelte ki, a Benczik Barbara vezette csapat képviseletében Szakácsné Hadnagy Melinda fejére került a korona. A közösen főzött lecsót csülökkel tették különlegessé, az ételt otthon sütött házicipóban tálalták a zsűri elé. A legszebb főzőhely díját a Süsü sütő csapat kapta, ők ebben az évben még egy Országalmát formázó főzőalkalmatossággal is előrukkoltak. A Családok évében a legcsaládbarátabbnak ítélt főzőhely is díjat nyert: ezt Gyűrűs Lászlóék érdemelték ki, akik egyébként húsgombócos lecsójukkal a legjobb húsz közé is bekerültek. Gyűrűsék kedvelik a főzőversenyeket, nagyszülők, szülők, unokák szívesen járnak ilyen rendezvényekre a megyében. A Sipi Emlékkupát 2018-ban a háromtagú Telek projekt vihette haza, Antal Csaba csapata egy egészen hagyományos lecsót főzött szombaton. A zsűri különdíját Polgár Jenő adta át, méghozzá a Denso lelkes csapatának.

A lecsófesztivál látogatóit a Zichy liget színpadán fellépő tánccsoportok szórakoztatták, fellépett a Szivárvány Tánccsoport, a Főnix Rock and Roll SE és a MegaDance TáncStúdió, a horvátországi Splitből érkezett Jedinstvo néptáncegyüttes gyermek néptánccsoportja és az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola Pulutyka néptánccsoportja, a Laguna KTSE, valamint a Feketén Fehéren Akrobatikus Rock Táncegyüttes. Kneifelné Laczkó Krisztina kedves invitálására sok gyerek állt be a délutáni gyerekjátszóba, utánuk pedig a felnőtteket is sikerült megtáncoltatnia a szabadtéri táncházban, ahol a Szedtevette húzta a talpalávalót.

A liget legszínesebb, legkedvesebb helye szombaton a Lecsójátszókának elnevezett gyerekprogramokkal teli kis sziget volt, ahol az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával rengeteg kézségfejlesztő és kreatív játék várta a kicsiket és a nagyobbacskákat. Készült sok-sok színes filc gyümölcs- és zöldségfigura, terménykép, volt arcfestés és csillámtetoválás – előbbi a fiúkat is, utóbbi inkább csak a kislányokat vonzotta. Úgy láttuk, a kalandos feladatok, amelyek az Alice Csodaországban történethez kapcsolódtak, még a felnőttek figyelmét is felkeltették, a szép időben igazi piknik hangulat alakult ki a gyerekekkel teli ligetben, ahol a kicsik még akkor sem zavartatták magukat a játékban, amikor végül a B52 zenekar lépett a színpadra, hogy egy jó bulival zárja a XIV. Fehérvári Lecsófőző Vigasságot.

Hajnal Csilla
Fotó: Molnár Artúr (ÖKK), Bácskai Gergely, Igari Balázs és Lőrincz Miklós

 

További képeink, videóink a Fehérvári Lecsófőző Vigasság Facebook-oldalán »

 


 

,