Vastapssal köszönte meg az ünneplő közönség a Városház téri színpadon álló szereplőknek az előadást a nemzeti ünnepen: a Matuz János írta és rendezte Miénk e föld! című darab – amely filmszerűen vetítette elénk az 1956-os forradalmat megelőző korszakot, annak jellegzetes figuráit – magával ragadta a teret megtöltő közönséget. A diákszínjátszók és a Teleki kórusának tagjai idén is maradandó élménnyel ajándékozták meg a fehérváriakat.
„A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke…” Nem kis feltűnést keltett a belvárosi járókelők között a Teleki kórusa, amikor az egykori mozgalmi dalt harsogva vonult be a Városház térre, az előadás előtti utolsó próbára. A diákoknak elég sok ilyen dallal kellett megismerkedniük az elmúlt hetekben, hiszen ezeknek komoly szerepük volt az ünnepi műsorban. „Belegondoltál abba, hogy ezek a fiatalok, akik most a színpadon állnak, már ebben az évezredben születtek?” – kérdezte tőlem Fertő László, a Szabad Színház művésze, aki a helyi „főávóst” alakította a darabban. És valóban, ezeknek a középiskolásoknak már a szülei is csak a gyerekkorukat töltötték a szocializmusban, amelynek legsötétebb éveit kellett most a színpadon ábrázolniuk.
Mi az az ÁVÓ? – a hazafelé tartó család legifjabb tagja kérdezgette kíváncsian szüleit a Városház téri utcaszínházi előadás után. És talán nem ő volt az egyetlen a fiatalabb nézők között, akinek felkeltették az érdeklődését a színpadon látottak. A Miénk e föld! című előadás a gondosan megválogatott zenékkel, a zenékhez koreografált, azokat erősítő mozgással, no és a rendező, Matuz János írta szöveggel végig odafigyelésre késztette a téren állókat. A háborút idéző tragédia, a béke öröme, az ifjonti lelkesedés, aztán a diktatúra sötét korszaka, az ötvenes évek árulásai, a kegyetlenségek, a bebörtönzöttek szenvedése – a forradalomig vezető éveket a fiatalok, az éppen felnövő nemzedék szemén keresztül mutatta be a darab, amely most is, ahogyan már évek óta Fehérváron, igazi ünneppé tette az emlékezést. A színpadon megjelenített történelem át- és megélhető lett a diákszínjátszóknak, a Teleki Blanka gimnázium kórusának köszönhetően: a filmszerű, hol humorral átszőtt, hol kegyetlen, hol tragikus jelenetek láthatóan magukkal ragadták a téren állókat, akik a Városháza ablakában megjelenő Keszei István beszédét hallgatva egy kis időre egészen a 62 évvel ezelőtti fehérvári események részeseinek érezhették magukat.
Az Auth Ágnes vezette telekis kórus különösen jó élmény volt – nem csupán a hangjuk, de az előadásban való erős jelenlétük okán is. Matuz János irányításával a diákszínjátszók (Badi Rebeka, Darkó Dániel, Ferenczy-Nagy Boglárka, Jenei Márton, Juhász Áron, Kneifel Nóra, Kovács Bence, Körmendi Kristóf, Nyári Ádám, Nyári Zsolt, Szücs Dániel) idén is nagyot alakítottak: a vörös nyakkendős, a felnőtteket még nem értő kisdiákok, szerelmes, a világot megforgatni kész kamaszok, és aztán az igazságra ébredő, a szabadságért zászlót bontó, akár életüket is áldozó fiatalok képében a Szabad Színház tagjaival (Szabó Miklós és Fertő László) az értelem mellett az érzelmekre is mélyen ható előadással ajándékozták meg a Városház tér közönségét. Az előadásban közreműködött Cserta Balázs szaxofonon, Szarka Andrea orgonán, a fináléban pedig a 21 Gramm Akusztik zenekart hallhatták az ünneplők: a Ferenczy-Nagy Boglárka átdolgozásában elhangzó, a darab címéül is szolgáló Miénk e föld című dal – a közönség reakcióját figyelve – önmagában is emlékezetes élmény volt. Felemelő, felkavaró, közösen megélt élmény, igazi ünnep volt az idei október 23-a is.
Hajnal Csilla, Lőrincz Miklós
Fotó: Molnár Artúr (ÖKK), Igari Balázs, Lőrincz Miklós
