Hírek

Szerencsehozó lencsével indult az év

2019. január 1.   ÖKK  

Szerencsehozó újévi lencsefőzelékkel várták a fehérváriakat az év első napján az Alba Plaza előtti téren. A 2013-ban indult kezdeményezés mára már hagyománnyá vált, és egyre többen kapcsolódnak be az évindító közösségi programba, amelyen az étel kínálásában részt vett dr. Cser-Palkovics András polgármester, Székesfehérvár alpolgármesterei, valamint a város és a megye önkormányzati képviselői is.

Immár hetedik alkalommal indították szerencsehozó lencsével az újévet a fehérváriak január 1-jén. Az apró szemű ételhez a néphit a pénzt, a gazdagságot társítja – minél többet eszik belőle valaki ezen a napon, annál nagyobb szerencséje lesz e téren, és bőség jellemzi majd az évet.

Hagyomány már, hogy az újév első napján a szerencsehozó lencsével kívánunk egymásnak, közösségünknek békés boldog újesztendőt. A 2013-ban indított kezdeményezést örömmel fogadta a város, amit jól jelez, hogy 2019-ben is nagyon sokan eljöttek a közös lencseevésre. Kívánom, hogy legyen sok-sok mosoly, hit, jókedv egész évben, ami nélkül egy várost és egy városi közösséget nem lehet építeni. Ennyi sok kedves emberrel, aki odafigyel a másikra és a városára, a mi közös otthonunkra, Székesfehérvárra, és azt keresi, ami bennünket összeköt.” E gondolatokkal köszöntötte a jelenlévőket a város polgármestere. Dr. Cser-Palkovics András köszönetet mondott a katonáknak, hogy ismét nagyon finom lencsét főztek, majd Rácz István százados, tábori lelkész mondott asztali áldást és áldotta meg a lencsét.

Székesfehérvár Önkormányzata, a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága, a Fehérvári Programszervező Kft. és az Alba Plaza közösen gondoskodott arról, hogy szerencsésen induljon a 2019-es esztendő. A délután során az asztaloknál ülve baráti társaságok, családok és az egyedül érkezők is egy kis beszélgetésbe elegyedve, jóízűen fogyasztották el a gulyáságyúkban főzött ezer adag lencsefőzeléket.  

Szöveg: Csordás Csilla, fotó: Igari Balázs