Hírek

Tollak, rojtok, flitterek: Gatsby a Diákbálon

2019. január 12.   Hajnal Csilla   Video

Több száz középiskolás szórakozott pénteken este az ötödik Városi Diákbálon, amelyet idén új helyszínen, a MOL Aréna Sóstó rendezvénytermében tartottak. A nagy Gatsby korszakát idéző mulatság közönsége Németh Orsolyát és Hujber Balázst választotta a bál királynőjének és királyának. A fiatalok a Fantom zenekar és Pixa zenéjére táncoltak, éjfél után pedig a Petőfi Kultúrtanszéken rendezett afterpartyn folytatták a bulit hajnalig.

Színes tollak mindenütt a parketten – ez tűnt fel elsőként a késve érkezőnek a péntek esti Diákbál helyszínén. Nem véletlenül persze: a Diáktanács ötletére idén az 1920–30-as évek hangulatát, a nagy Gatsby korszakát idézte a középiskolások elegáns mulatsága. Ennek megfelelően jó néhány ifjú hölgy boával a nyakában érkezett a bálba, és a jövés-menés, no meg a tánc közben igencsak „kiszínezték” a helyszínt az elhullajtott tollakkal. A diáklányok komolyan vették a dress code kívánalmát, a boa mellett sok flitteres és rojtokkal díszített ruhát láttunk. Volt, aki a turkálókat kereste fel a megfelelő öltözékért, más édesanyja szekrényében lelt olyan darabra, amivel a bálban sikert aratott. A fiatalurak egy része is kitett magáért: több csokornyakkendőt, fehér és fekete kalapot, csinos mellényt láttunk a stadion rendezvénytermében, ahol a korábbi évekhez képest jóval többen szórakozhattak most együtt. Úgy láttuk, a fiatalok kifejezetten élvezték a bulit: a Fantom zenekar által játszott számok többségét a bandával együtt énekelték a táncparketten a diákok. Az elegáns, gyönyörű magassarkú cipők gyorsan lekerültek a lányok lábáról, hogy aztán anélkül folytatódjon a tánc, éjfél előtt már Pixával.

 

A bál elején a polgármester és a Diáktanács elnökének köszöntője után – stílusosan – a Fehérvár Big Band muzsikusai alapozták meg a hangulatot a legnagyobb dzsessz-szerzők örökzöldjeivel. A nyitótáncot idén is a Diáktanács „lejtette”, a koreográfiát a tavalyi, első ízben megrendezett Fehérvár Táncosa verseny győztese, Tátrai Réka készítette és tanította be társainak, akik között több ismerős arcot is láttunk a tavalyi táncos döntőből. A csapat egy része még egy meglepetéssel készült az estre, a flashmobot a tehetségkutató egy másik döntőse, Beliczai Béla készítette elő és tanította be.

Természetesen idén is megválasztották a bál királynőjét és királyát: előbbi címre öten jelölték magukat, utóbbira három fiatalember jelentkezett be. A bál közönsége választott közülük, valamivel este tíz előtt a szavazatok összeszámlálása után kiderült, 2019-ben a Teleki Blanka gimnázium, annak is a 11. c osztálya „tarolt”: Németh Orsolya és Hujber Balázs, az idei uralkodópár mindkét tagja ugyanis ebbe az osztályba jár. Diáktársaik üdvrivalgása és tapsa közepette Mészáros Attila alpolgármestertől kapták meg a koronát és a hozzá járó ajándékokat.

Hagyomány már, hogy az Év önkéntese díjat a Fehérvári Programszervező Kft. a Városi Diákbálon adja át annak az önkéntesnek, aki különösen kiváló önkéntes munkát végzett a városi rendezvényeken. A kft. munkatársai év végén szavaztak arról, ki volt a legjobb 2018-ban, ki nyeri el az Év önkéntese címet – a díjazott nem más, mint Véber Krisztián, akit legtöbben Kuciként ismernek.

Városi Diákbál 2019

Ilyen volt az idei Városi Diákbál – rövid összefoglalónk az eseményről :)Videó: Péter Balázs Turáni-Kerkay

Közzétette: Fehérvári program – 2019. január 12., szombat

 

A kiváló zenék mellett a báli közönség számtalan fotón örökíttethette meg magát, a greenbox és a fotóval, valamint a szelfitükör előtt is folyamatosan sorba álltak a diákok, minden bizonnyal valamennyi résztvevőnek jutott legalább egy emlékfotó. A tombolasorsoláson sokan örültek a szerencséjüknek. A bálon vendégként jelen volt a Vörösmarty Színházban játszott Chicago című musical két szereplője, Kiss Diána Magdolna és Varga Lili is. Éjfél után a buli a Petőfi Kultúrtanszéken folyatódott, ahol a diákok Embryo zenéjéra bulizhattak hajnalig.

Fotó: Simon Erika (ÖKK), Lőrincz Miklós és Turáni-Kerkay Zita
Videó: Turáni-Kerkay Péter

Több száz középiskolás szórakozott pénteken este az ötödik Városi Diákbálon, amelyet idén új helyszínen, a MOL Aréna…

Közzétette: Fehérvári program – 2019. január 12., szombat

Új helyszín, a MOL Aréna Sóstó modern rendezvényterme adott otthont a 2019-es farsangi szezont indító Városi Diákbálnak….

Közzétette: Fehérvári program – 2019. január 11., péntek

 


 

, ,