Hírek

„A falhoz kell csapni a nézőt”

2019. február 19.   Hajnal Csilla  

A Szóval győzni kommunikációs bajnokság hétfői mentornapján a címben idézett mondat is elhangzott, de aggodalomra nincs ok. Azurák Csaba, a TV2 műsorvezetője, aki majd a verseny döntőjét is „vezényli”, csupán azt próbálta az érzékletes képpel elmagyarázni a diákoknak, hogy érdekes, figyelemfelhívó felütés nélkül manapság nagyon nehéz elnyerni a nézők, hallgatók, olvasók figyelmét. A tréningen az interjúkészítésbe is belekóstolhattak a döntősök.

„Azurák Csaba vagyok, a TV2-nél dolgozom már húsz éve” – a bemutatkozást nemcsak az udvariasság okán tartotta hangsúlyozottan fontosnak a foglalkozás elején a fehérvári születésű műsorvezető, hanem a generációs különbségek miatt is. A kommunikációs bajnokság résztvevői ugyanis a Z-generáció tagjaiként jóval kevesebb időt töltenek a televízió előtt, mint mondjuk a szüleik, akik gyerekeiknél nagyobb eséllyel ismerik a tévés személyiségeket. A Szóval győzni résztvevői a híreket is az internetről, a közösségi oldalakról szerzik be, sokkal inkább tájékozódnak a youtuberek, vloggerek alapján, mint a hagyományos médiából. Ami nem baj – mondta Azurák Csaba, a baj az, hogy sokan közülük szinte csak a virtuális térben képesek kommunikálni – ott egyébként kiválóan –, pedig a személyességre, az élőbeszédre még mindig szükség van. A Szóval győzni pont ezeket a tulajdonságokat akarja fejleszteni, azokat a képességeket, amelyek hozzásegítenek ahhoz, hogy összeszedetten tudjunk kommunikálni, szelektálni az információk között, azokat átadni másoknak is.

A műsorvezető a tréning első felében beszélt a diákoknak a közszolgálati és kereskedelmi tévék közötti különbözőségéről; arról, hogy bár kétségtelen, a kereskedelmi jellegű médiában a nézettség, a kattintásszám lett az értékmérő, a bulvárosodás mégsem egyenlő feltétlenül a „gagyisodással”. Sokan értéktelennek tartják a kereskedelmi tévéket, de tudomásul kell venni: a nézők 80 százaléka szórakozni szeretne, ezért kapcsol ide, ezért aztán a híradó is úgy informál, hogy közben érdekességet, izgalmat kínáljon – például a balesetek, katasztrófák bemutatásával. Akinek pedig ez nem tetszik, az a rengeteg csatorna kínálatában megtalálhatja azt, amire igénye van – jegyezte meg a műsorvezető, aki arról is beszélt: egy-egy riport, interjú készítésekor nagyon fontos az első mondat, az első kép. „Falhoz kell csapni a nézőt” – fogalmazott Azurák, meg kell ragadni a figyelmét valami szokatlannal, váratlannal, hogy ne kattintson tovább.

Az elméletben hallottakat a tréning második részében a döntősök ki is próbálhatták. Párokat alkotva egymást kérdezték ugyanis, természetesen kamerák előtt. Szerzői jog, az internetre tudtunkon kívül felkerült fotók problémája, a fiatal és idősebb költők viszonya a kortárs költészetben, a zene mint szórakozás, a pályaválasztás kérdése – ezeket a témákat igyekeztek körüljárni a diákok a megszabott öt percben. Azurák Csaba azonnal értékelt is, a legtöbb esetben a nagyon általános, így aztán unalmas kérdéseket említette, és azt, hogy a kérdező nem figyelt eléggé az interjú alanyára. „Márpedig ez az alap, másként nem veszed észre az érdekességet a beszélőben” – emelte ki Azurák Csaba, aki azt is hangsúlyozta: az azonosságokat kell keresni a másik félben, akkor lehet kapcsolatot teremteni, ami alap ahhoz, hogy egy jó beszélgetés születhessen. Ezeket e tételeket a TV2 műsorvezetője demonstrálta is a diákoknak, egyikük ugyanis pár nélkül maradt, így őt Azurák Csaba interjúvolta meg: Vörös Ádámmal, akinek pilóta jogosítványa van, a repülésről beszélgettek nagy tetszést aratva a többiek körében.

Az interjúhelyzet mindenki számára fontos szituáció, hiszen a döntőben ez lesz az egyik feladat. Ott és akkor Azurák Csaba a Z-generációról faggatja majd a versenyzőket. A döntőt március 8-án, pénteken rendezik a Hiemer-házban, addig még egy felkészítő nap vár a finalistákra, akik egyébként igazi jó kis közösséggé alakultak az eddigi mentornapoknak is köszönhetően.

Fotó: Igari Balázs és Lőrincz Miklós

A mindennapi élet egyik fontos helyzetével, az interjúval foglalkozott Azurák Csaba a Szóval győzni kommunikációs…

Közzétette: Szóval győzni – 2019. február 18., hétfő

 


 

,