Hírek

A döntősök vacsorája

2019. február 19.   Hajnal Csilla  

Hagyomány már Fehérváron, hogy a tehetségkutató versenyek döntősei egy közös vacsorán gyűlnek össze, ahol a jóízű ételek mellett egy jóízű, kötetlen beszélgetésre is lehetőségük van. Hétfőn a Szóval győzni kommunikációs bajnokság finalistáit látták vendégül a mentorokkal együtt a Rosetta Étteremben.

A hétfő délután a felkészülés jegyében telt a tizenkét döntős számára. A mentorok közül most Azurák Csaba, a TV2 műsorvezetője érkezett a Hiemer-ház Moskovszky-termébe, ahol tartalmas két órát töltött együtt a diákokkal. A munka után következhetett a jól megérdemelt pihenés, ezúttal egy kellemes vacsora formájában. A tehetségkutató versenyeken hagyomány, hogy a döntősöket vendégül látják a finálé előtt. Ezeken az alkalmakon a város polgármestere, Cser-Palkovics András is részt vesz – így volt ez most is: a városvezető a Rosetta Étterem emeletén fogadta a felkészítő tréning után odaérkező diákokat. A polgármester köszöntőjében arról beszélt: egy önkormányzatnak ugyan nem profilja, hogy tehetségkutatókat szervezzen, mégis felelőssége van abban, hogy a városban élő tehetségeket felkarolja, lehetőséget teremtsen arra, hogy megmutassák magukat. Egyre több ilyen verseny van már Fehérváron: a Versünnep, a Fehérvár Hangja, a Fehérvár Táncosa, az újonnan indult Siklósi Gyula Városismereti Vetélkedő és a Szóval győzni bajnokság is mind ezt a célt szolgálják.

A kommunikációs bajnoksággal kapcsolatban felidézte, sajátos módon, de személyesen is hozzájárult ahhoz, hogy ez a verseny elinduljon. A tavalyi választási kampányban egy tájékoztató levéllel kereste meg a fehérvári választópolgárokat, amely miatt egy állampolgár felszólalt a választási bizottságnál. A helyi bizottság elutasította a beadványt, az országos felülbírálta ezt a döntést. Az ügy bíróságra került, amely szintén jogellenesnek tartotta a levél kiküldését, az Alkotmánybíróság viszont a polgármester javára döntött, aki a korábban befizetett, a döntés után visszakapott 345 ezer forintot közösségi célra, egy kommunikációs vetélkedő szervezésére ajánlotta fel. „Éljetek a lehetőséggel, hogy kiváló szakembereket ismerhettek meg, akiktől sokat tanulhattok ahhoz, hogy meg tudjátok fogalmazni, el tudjátok mondani a véleményeteket” – mondta Cser-Palkovics András, aki azt kívánta a diákoknak, hogy szerezzenek minél több jó élményt a felkészülés ideje alatt és a döntőben is.

A vacsorán a mentorok közül részt vett Azurák Csaba, Bakonyi István irodalomtörténész, Ignácz Adrienn pszichológus és jelen voltak a szervezőcsapat munkatársai is, akik közül Igaz Krisztinát, a bajnokság lebonyolításával megbízott Fehérvári Programszervező Kft. szakmai vezetőjét születésnapja alkalmából egy csokor virággal köszöntötte a városvezető.

Fotó: Igari Balázs és Lőrincz Miklós

Hagyomány már a város tehetségkutatóiban, hogy a döntőhöz közeledve a versenyzők közös vacsorán vesznek részt a…

Közzétette: Szóval győzni – 2019. február 18., hétfő

 


 

,