Hírek

Minden, ami hal! – Fehérvári Halünnep, hetedszer

2019. március 27.   Lőrincz Miklós  

Rotyogó bográcsok, ínycsiklandozó illatok, hal minden mennyiségben: horgászversenyt, főzőversenyt és szórakoztató családi programokat kínál a VII. Fehérvári Halünnep április 6-án, szombaton a Palotavárosi tavaknál. A népszerű tavaszi eseményről Brájer Éva alpolgármester, Urfi Tamás, a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetségének ügyvezetője, Pamminger Ede, a Királyi Város ízmestere, a Halünnep főzőversenyének zsűrielnöke és Bakurecz Ildikó, a Fehérvári Programszervező Kft. rendezvényszervezője tartott sajtótájékoztatót.

A Fehérvári Halünnepet 2013-ban rendezte meg először a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetsége, azóta igen nagy népszerűségre tett szert: évről évre egyre többen érdeklődnek az ízes esemény iránt, amelyhez színes kiegészítő családi programok is kapcsolódnak. A program népszerűségét jelzi, hogy amíg az első alkalommal 22 csapat, addig tavaly már hetvennél is több kisebb-nagyobb baráti társaság vett részt a főzőversenyen.

„A lelkes szervezőcsapat, a gasztronómiai fesztiválok népszerűsége és a halételek egészségre gyakorolt jótékony hatásának reklámozása a három fő alkotóeleme a Fehérvári Halünnep programsorozatnak, amelyet idén immár hetedik alkalommal szervezünk meg. A rendezvény sikerességét jól mutatja a főzőversenyre és a horgászversenyre jelentkezők évről-évre növekvő létszáma” – hangsúlyozta Brájer Éva a programot beharangozó sajtótájékoztatón. Az alpolgármester aki nem titkolta: a rendezvény 2013-as indulásakor felmerült a kérdés, hogy egy nagy közösségi főzőrendezvénynek milyen létjogosultsága van Fehérváron a Lecsófesztivál mellett – a városvezetők azonban mégis a támogatás mellett döntöttek, mert azt látták, hogy az ilyen típusú rendezvényeknek nagy sikere van a városban.

Urfi Tamás, a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetsége ügyvezetője szólt arról, hogy az eseményt a reggeli órákban indító évadnyitó, nyílt egyéni horgászversenyre április 3-ig lehet nevezni négy – felnőtt, női, ifi és gyerek – kategóriában, fenekezős vagy úszós horgászati módszerrel. A felnőtt kategória létszáma és helyszíne már betelt, de a másik három kategóriában még várnak nevezőket. A versenyzőket kategóriánként díjazzák, a létszámtól függően több díjjal is.

A főzőverseny iránt idén is nagy az érdeklődés – eddig több mint 60 csapat jelentkezett nemcsak a városból és a környékről, hanem Tolna és Bács-Kiskun megyéből, valamint határon túlról is. A nevezéseket április 4-ig még várják, két kategóriában: halászlé és egyéb halételek. Megkötés nincs, a csapatok bármilyen hagyományos fogást vagy ínyencséget készíthetnek. A versenyzők számára 4 kg halat, tűzifát, tűztálcát, főzőhelyet és a Halünnep logójával ellátott kötényt, valamint egy üveg bort biztosítanak a szervezők. Fontos, hogy főzni csak fával lehet, a területre tilos gázpalackot behozni.

Az elkészült ételeket a zsűri – Pamminger Ede, a Királyi város ízmestere, a zsűri elnöke, Grenyovszky Károly nagyköveti séf, dr. Almási Ferenc tiszti főorvos, Boda János gasztronómus és Barczi Péter, a The Selection Bistro Budapest séfje – folyamatosan értékeli, a legjobbakat értékes ajándékokkal díjazza. A versenykiírások a www.fehervariprogram.hu honlapon olvashatók, nevezni a HOFESZ irodájában (Székesfehérvár, Pilinszky tér 1–2.) lehet.

Pamminger Ede, a Királyi Város ízmestere, a Halünnep főzőversenyének zsűrielnöke a mai sajtótájékoztatón elmondta, prémium kategóriás termékekből, 400 kiló szálkamentes akasztói halból, egy szegedi manufaktúrából származó paprikával és bajai tésztával készül a város halászleve. Az ugyancsak prémium kategóriás főszakács csapat által készített mintegy 1200 adag ételből bárki vásárolhat magának, akár elvitelre is.

Évek óta népszerű látványosság a horvát tűzoltó egyesület parázson készült csíptetett pontya, idén ebből ingyenes kóstolót is kínálnak a halételek kedvelőinek – ez várhatóan éppen délben készül el.

A rendezvényt dr. Cser-Palkovics András polgármester nyitja meg 9.20 órakor a Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar közreműködésével, a szórakoztató programok pedig már ezt megelőzően elkezdődnek: 8.50-től a nap folyamán több alkalommal is a Dynamite Dudes zenél a főzők között. A legkisebbeket 11 órától a Handabanda zenekar gyermekkoncertje szórakoztatja, majd 12.45-től a Dog Plusz Egyesület kutyás bemutatója lesz a színpad előtt, fél háromkor pedig – a horgászverseny eredményhirdetése után – a Tintaló Társulás Horgászni tilos! című bábjátékának lehet részese a közönség. Négykor a nap sztárfellépője, Nagy Feró veszi birtokba a színpadot, a programok a Big Time fél ötkor kezdődő koncertjével zárulnak. A nap során a gyerekeket a Fanyűvő játékpark és lovagoltatás várja, a felnőttek a kirakodóvásár portékái mellett oldtimereket is megcsodálhatnak – sorolta a színes, kulturális eseményeket Bakurecz Ildikó, a Fehérvári Programszervező Kft. munkatársa.

Fotó: Molnár Artúr (ÖKK), Kiss László (FMC), Igari Balázs és Lőrincz Miklós

 

Részletes program, versenyfelhívások »

 

Hetedszer rendezik meg a Fehérvári Halünnepet a Palotavárosi tavaknál április 6-án, szombaton. Horgász- és főzőverseny,…

Közzétette: Fehérvári Halünnep – 2019. március 27., szerda


 

,