A szabadtérre tervezett koncertek egy részéről sajnos le kellett mondani, mert a kánikulában némi enyhülést hozó eső éppen a Múzeumok Éjszakáján érkezett Fehérvárra, de azért a kultúrára éhes közönség jól lakhatott szombaton: a múzeumi kiállítások köré szervezett programok sokaknak szereztek örömet. Világító ékszerek, saját festmények készültek, nyomozós és utazós játékot játszottak a családok, sokan látták a kiállításokat, hallották a szakvezetéseket, az előadásokat és jó zene is került az „étlapra”.
Annyi emberrel találkoztam a Fő utcán, bocs, hogy késtem. Hol kezdjük? – középiskolás forma srác kért elnézést a barátaitól a Megyeház utcában szombaton este, programokkal kézben ők csapatban indultak felfedezni a várost. Hozzájuk hasonló társaságot, barátokat és barátnőket sokat láttunk még a Múzeumok Éjszakáján, no meg persze családokat: nagyszülőket unokákkal, szülőket gyerekekkel – hat óra körül a belvárosra akár a megtelt táblát is kitehették volna.
A veterán járművek már korábban megérkeztek, az oldtimer csodákat sokan vették körbe idén is, a tulajdonosok mindig szívesen mesélnek a járgányok történetéről. A bazilika előtti tér avatására kinyitották a Szent Anna-kápolnát, a ritkán látható épületben sokan megfordultak, hogy aztán bevegyék a közeli helyeket: az Új Magyar Képtár Fénybütyköldéjében világító ékszerek készültek, nem csak a gyerekek örömére. A képtár műalkotásai ihlették az alkotókat, akik elmélyült figyelemmel vágtak, ragasztottak, hajtogattak drótot, hogy a végén fénybe öltözve, fülbevalóval vagy éppen egy klassz nyaklánccal menjenek tovább kalandozni. Például a Budenz-házba, ahova rejtélyes nyomozós játék csalogatta a látogatókat – sikerrel. Testvérek, anyuka lányával, nagypapa unokájával álldogált a vitrinek, a múzeum szépséges bútorai előtt, hogy rájöjjön a feladatlapon olvasható kérdések megoldására – bevallom, a hangulatos épület az egyik kedvencem, sosem hagyom ki ilyenkor, már csak a sok töprengő arc miatt sem!
A másik kedvenc a Hetedhét Játékmúzeum, ahol most – komolyan véve az idei szlogent – az utazás köré szervezték a játékos foglalkozást. Még kalauz is várta a kalandra éhes közönséget, hogy „érvényesítse” a jegyet, amellyel Párizsba, az olaszországi Ravelloba vagy éppen Balatonfüredre „vonatozhattunk” szombat este, persze, csak miután sikerült összeválogatni azokat a holmikat, amelyek ehhez nélkülözhetetlenek. Kesztyűk, kalapok, csodás ruhák között válogathatott az „utazóközönség”, akik a szubjektív tárlatvezetésen a múzeum gyűjteményével is megismerkedhettek.
És ha már kedvencek, akkor nem maradhat ki a sorból a Fejér Megyei Levéltár sem, ahol idén az írónő halálának 10. évfordulójára rendezett Janikovszky Éva-emlékkiállítást láthatták a látogatók. Az írónő fia is vendég volt szombaton éjszaka, Para-Kovács Imre beszélgetett Janikovszky Jánossal, aki elmesélte: gyerekkorában a felszólításra, „mutatkozz be szépen, kisfiam” reflex-szerűen jött a válasz: Janikovszkyévafia egyben – mert hát a Fehérlófiát is egybe írjuk. Kamaszként persze már jobban esett volna Janikovszky Jánosnak lenni, de azért nem volt szörnyű a gyerekkor, sőt: a szülei nagyon szerették egymást, így igazi szerelemgyereknek tartja magát – mondta Janikovszky János, aki több Janikovszky Éva könyvhöz is „muníciót” szolgáltatott. Az is kiderült, édesapja egyetlen pályát nem ajánlott neki: újságíró ne legyen, ha igazat akar mondani. Mérnök lett, hosszú ideig élt Németországban, a Videoton mérnökeként számítógépeket adott el. Itthon aztán, tulajdonképpen édesanyja iránti tiszteletből vette meg a Móra kiadót, arról is mesélt, hogyan sikerült húsz év alatt visszaszerezni a korábban elvesztett, a Móra által kiadott könyvek szerzői jogát. A levéltár másik kiállításán – a Múzeumok Éjszakája idei szlogenjéhez kapcsolódva – családtörténeti dokumentumokat láthattunk: gyönyörű régi fotókat, házasságlevelet, halotti bizonyítványt, iskolai okleveleket – olyan iratokat, amelyekhez hasonló minden családban lapul otthon egy fiókban, és amelyekből a saját famíliánk históriáját ismerhetjük meg. A levéltár munkatársai tanácsokkal is segítették azokat, akiket komolyabban is érdekel a családtörténet, és felállítanák a családfájukat is.
Mire a levéltárban véget ért a beszélgetés, leszakadt az ég, a belváros kiürült, de nem azért, mert mindenki hazament. A múzeumok terei tele voltak emberekkel, a Csók István Képtárban például a Willany Leó, Grecsó Zoltán improvizációs táncszínháza varázsolta el a közönséget. Szó szerint, a nézők szinte mozdulatlanul figyelték a táncosokat, akik hol együtt, hol párban mozogtak a különös hangulatot árasztó zenére Híresek és képek című kiállítás terében. Mintha egy lánc szemei kapcsolódtak volna egymásba, a szőnyegen éppen befejezett mozdulatokat a terem széléről érkező táncosok folytatták, átvéve, aztán átalakítva, továbbfűzve a társaktól a ritmust, a gondolatot, időnként kimerevítve a pillanatot, mint a fotók a falakon – különleges élmény volt. Kicsit később itt a Balázs Tamás Trió koncertje zárta az éjszakát, kikerekítve a jazz kedvelőinek napját, hiszen előtte a szomszédban, a Deák Gyűjteményben Gereben Zita és zenekara játszott. Aki amúgy nem is ide készült, csak épp arra járt, annak is muszáj volt betérni a Freskós-terembe, az énekesnő fantasztikus hangja nem hagyott elmenni az épület előtt.
A sok program között nagyon népszerű volt az Ikarus-kiállítás, a fehérvári kötődés miatt érthetően kíváncsi kicsi és nagy az egykor tízezreknek munkát, megélhetést adó gyár, a magyar autóbusz történetére. Beszélgetés és előadás várta az érdeklődőket, akik jöttek is szép számmal. Idén is több százan jártak a Városházán, a polgármester vezette csoport „titkokat” is megismerhetett. Amíg az időjárás engedte, járt a retro és a panorámabusz, de ebből az élményből most jóval kevesebb jutott. Amiből viszont talán több, az a karszalagokért adományként adott forintok összege, nem egy alkalommal láttuk, hogy a 200 forintos minimum helyett több landolt az urnában: mindenki, aki részt vett a szombati programon, hátrányos helyzetű gyerekek múzeumpedagógia foglalkozását támogatta. A Múzeumok Éjszakáján szerzett élmények mellett ez is jó érzéssel tölthet el minden látogatót.
Fotó: Simon Erika (ÖKK), Igari Balázs és Lőrincz Miklós
