Hírek, Önkéntesek

Önkéntesek százai dolgoztak a rendezvények sikeréért

2020. február 9.   Hajnal Csilla  

A Fehérvári Programszervező Kft. a kezdetektől számít a tenni akaró, lelkes, önkéntes segítőkre, akik nélkül elképzelhetetlenek a város nagy rendezvényei. Az elmúlt öt évben már több ezren voltak, akik hívásunkra jöttek, szabadidejüket nem sajnálva csomagoltak, berendeztek, kiadványokat szállítottak és osztottak szét, fogadták és kalauzolták a vendégeket, óriásbábokat mozgattak vagy együtt játszottak a gyerekekkel. A tavalyi összesítésből kiderül: több mint 700 önkéntessel dolgoztunk együtt a programokon.

A Fehérvári Programszervező Kft. munkáját az elmúlt évben mindent felülmúló számú önkéntes csapat segítette. Korcsoportokat tekintve a fiataloktól kezdve a középkorúakon át az idősekig mindenki kivette a részét a Kft. által kínált feladatok közül. A fiatalok között sok a középiskolás, hiszen a cég lehetőséget kínál az érettségi vizsga megkezdéséhez szükséges 50 órányi közösségi szolgálat teljesítésére. A Programszervező népszerű a diákok között, mert munka közben érdekes, híres emberekkel is találkozhatnak, és még szórakozhatnak is a rendezvényeken.

A Kft. 2019-ben is sokféle lehetőségek kínált az önkénteseknek: a lelkes segítők kipróbálhatták magukat szpíkerként a rendezvények színpadán, fotósként, csoportkísérőként, tevékenykedhettek közvetlenül a rendezvények profi szervezői mellett, a versenyek során segítették a zsűri munkáját, de belekóstolhattak a ruhatáros feladatokba, az óriásbábok mozgatásába vagy épp az animátori munkákba.

Az elmúlt évben összesen 701 önkéntest fogadtunk a rendezvényeinken: 105-en voltak 50 év felettiek, 33-an 30 és 50 év közöttiek, a 14–30 év közötti korosztályból pedig 563 fiatal volt a segítségünkre. A diáksegítők 15 középiskolából érkeztek, 10 székesfehérvári és 5 megyei intézmény delegált tanulókat a programokra. A legtöbb középiskolás a Kodolányi János Gimnázium és Szakgimnázium, a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium, valamint a Székesfehérvári SZC I. István Szakgimnáziumából jelentkezett a rendezvényekre.

Lukács Béláné Piroska is egyike lelkes segítőinknek, 2019 novemberében ő nyerte el a hónap önkéntese címet

A nyugdíjas korosztály önkénteseit az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület, a Nosztalgia Nyugdíjasklub tagjai, illetve magánszemélyek alkották. Szépkorú segítőink közül sokan voltak jelen az adventi gyerekprogramokon, teát főztek a színpadon fellépő kicsiknek, de számíthattunk rájuk a rendezvények információs faházaiban, a regisztrációknál, valamint a programok előkészítésénél, például a csomagok összeállításánál.

A Programszervező Kft. állandó „bázisa” 143 önkéntes (95 a fiatal és 48 az idősebb korosztályból). Ők azok, akik folyamatosan értesülni szeretnének a kínált lehetőségekről és számíthatunk is a segítségükre. A cél, hogy ezt a számot növeljük, ennek érdekében időről időre igyekszünk jelképesen megköszönni a munkát a velünk együtt dolgozóknak. Lukács Béláné, a Nosztalgia Nyugdíjasklub tagja például tavaly novemberben nyerte el a hónap önkéntese címet. Piroska szinte az összes őszi-téli rendezvényünkön segítette a munkánkat, de már a korábbi években is dolgozott velünk, például a Székesfehérvári Királyi Napokon. Önkéntesünk nemcsak a rendezvényeken aktív: bár szeret olvasni és rejtvényt fejteni, ennél is jobban kedveli mások társaságát. Ha teheti, utazik a hasonló korú társakkal, szeret új helyeket felfedezni, élményekkel töltődni – erre a rendezvényeken is van alkalma, mondta a díjátadón, ezért is szereti az önkéntes munkát.

Az önkéntesek jelentkezését az onkentes@fehervariprogram.hu e-mail címen és a Fehérvár önkéntesei Facebook-oldalon is folyamatosan fogadjuk.