Hosszú hetek óta nélkülözzük már a színház, a zene, a tánc színpadi változatát a koronavírus-járvány miatt. Néhány nap múlva azonban – persze szigorúan csak távolról –, újra élvezhetjük művészeink előadását élőben is: május 7-én, csütörtökön útjára indul a Művészkaraván, amely hetente három napon meglepetésműsorral érkezik a nézőkhöz.
A járványhelyzet miatti kényszerszünetben az online térbe költözött a kultúra: színházi előadásokat, koncerteket, táncos műsorokat ajánlanak a társulatok, együttesek a nézőknek, ám az élő találkozások mindkét oldalnak hiányoznak. Székesfehérváron összefogtak a város művészeti intézményei, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, az Alba Regia Táncegyüttes, a Székesfehérvári Balett Színház és a Vörösmarty Színház tagjai felkerekednek – és szó szerint házhoz viszik a kultúrát.
A Művészkaraván május 7-én, csütörtökön tartja első fellépését. A tervek szerint hetente háromszor megy ki a „terepre” az alkalmi társulat, hogy a város lakóit szórakoztassa. Csütörtökön és pénteken kétszer, 14.00 és 17.00 órakor, szombatonként pedig három alkalommal, 10.30, 14.00 és 17.00 órakor állnak majd a művészek a nézők elé. Minden napon – és azon belül mindegyik időpontban is – más-más helyszínen jelenik meg meglepetésműsorával a Művészkaraván.
Annak érdekében, hogy minél többen élvezhessék az előadásokat, a szervezők olyan helyeket kerestek a városban, amelyek sűrűn lakottak, és a házakból jól belátható az alkalmi „színpad”. A közönség ugyanis – a járvány szabta korlátozásokra tekintettel – szigorúan csak távolról tekintheti meg a mintegy fél órásra tervezett műsort. A szervezők erre külön is, nyomatékosan felhívják a figyelmet: a fellépéseknek azonnal véget vetnek, ha csoportosulás alakulna ki az éppen aktuális helyszínen.
A május 7-én induló program első, induló hetében a nézők többek között az Alba Regia Táncegyüttes tagjainak erdélyi legényesét, a Székesfehérvári Balett Színház táncosainak improvizációját, az Alba Regia Kürtkvartett muzsikáját és Kozáry Ferenc színművész előadását élvezhetik a produkció keretében. A Művészkaraván előkészítésében, szervezésében a Fehérvári Programszervező Kft. munkatársai vesznek részt, a technikai kivitelezésben Székesfehérvár Városgondoksága Kft. szakemberei segítenek.