Hírek

Értéktárba javasoltuk rendezvényeinket

2020. június 16.   Fehérvári Programszervező Kft.  

A Fehérvári Programszervező Kft. munkatársai a járványhelyzet okozta kényszerszünetben sem „hagyták magukra” a városi rendezvényeket: elkészítették és már be is adták azokat a javaslatokat, amelyek segítségével a programok bekerülhetnek a települési értéktárba.

A nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló törvényben megfogalmazottak szerint a települési értéktárba kerülhet az, amit a helyi közösség értékesnek, értéknek tart. Ez lehet egy épület, egy művészeti alkotás, egy természetvédelmi terület, de akár egy különleges recept, egy máig élő hagyomány – vagy akár egy rendezvény is. Székesfehérvár számos rendezvénnyel büszkélkedhet, a hosszú évek óta létező, nagy hagyományú programok mellett folyamatosan születnek újak is. Van, amelyik sok emberhez szól, és van, amelyik egy-egy korosztályt szólít meg, de mindegyikben közös, hogy a szórakoztatás mellett minőségre, értékek közvetítésére törekszik – a Fehérvári Programszervező Kft. ezért tartotta fontosnak, hogy javasolja a rendezvényeket Székesfehérvár Települési Értéktárába.

A város talán legfontosabb rendezvénye, a Székesfehérvári Királyi Napok már korábban bekerült a városi értéktárba. Az országos hírű összművészeti fesztivál méltán szerepel a listán olyan értékek mellett mint az Országalma, a Prohászka-templom vagy a Bory-vár. Megyei értéktár része az első alkalommal 1966-ban megrendezett Fejér Megyei Diáknapok: a középiskolásokat megszólító, a korosztálynak bemutatkozási lehetőséget teremtő program a maga nemében egyedülálló az országban.

A most elkészült javaslatokban a következő rendezvényeket terjesztettük az értéktár bizottság elé:
Szerencsehozó Lencse, Városi Diákbál, Március 15-i ünnepség, Sportmajális, Bolondballagás, Emlékhelyek napja, Kortárs Művészeti Fesztivál, Hetedhét Játékfesztivál, Pünkösdi Virágálom, Múzeumok Éjszakája, Fehérvári Lecsófőző Vigasság, Kulturális Örökség Napjai, Székesfehérvári Összegyetemi Gólyabál, Október 23-i nemzeti ünnep, Fehérvári Advent, Fehérvár Hangja, Fehérvár Táncosa. 

Az indoklásban sokféle érv szerepel: a másfél évtizede Sipos József ötletéből született Fehérvári Lecsófőző Vigasság például igazi közösségi esemény. A nemzeti ünnepeken Fehérvár évek óta különleges, a fiatalokat, a helyi történéseket középpontba helyező előadásokkal idézi meg a történéseket, valódi, átélhető élményt nyújtva mindenki számára. A tehetségek felkutatását, támogatását, segítését tűzte ki céljául a Fehérvár Hangja, valamint ifjabb „testvére”, a Fehérvár Táncosa verseny, a Kortárs Művészeti Fesztivál eseményei pedig azokhoz is közelebb hozzák a kultúrának ezt a szeletét, akik a hétköznapokban talán kevésbé érdeklődnek iránta.

A javaslatok készítői régi lapokban kutattak a megjelenések után, fotókat, videókat kerestek, hogy bemutathassák a rendezvények történetét, jellegzetességeit, értékeit. Az elkészült dokumentumok már a Települési Értéktár Bizottság előtt vannak, a döntésről beszámolunk.


 

, , ,