Hírek

Szent István napja a belvárosban

2020. augusztus 20.   Fehérvári Programszervező Kft.  

Szent István napján a belváros több pontján, sokféle program várta a látogatókat, akik érkeztek is szép számban. Óriásbábok, Árpád-házi ágbogozó, kézműves játékok és foglalkozások, viseletkiállítás, középkori élő sakk és lovagitorna is szerepelt a kínálatban.

A Zichy liget árnyas fái alatt a lovagi torna volt az abszolút sztár a játékok között, ezt bizton állíthatjuk. Tíz órától kezdve nem volt megállás, mindig akadt jelentkező, aki bizonyította: ügyes és talpraesett, túljut minden akadályon.

Aki éppen nem lovaggá képezte magát, az kipróbálhatta, milyen nagy munka is lehetett annak idején a kenyérsütés: az őrlőkövet forgatni két kézzel is nehéz volt a kicsiknek, de megbirkóztak vele. Ahogyan sokan kipróbálták a kukoricamorzsolást is. Hallottunk lelkes apukát, ahogyan a régi szokásokról mesélt az elmélyülten dolgozó gyereknek: hogyan jöttek össze a téli estéken a nagyszülők szülei, akik, miközben járt a kezük, beszélgettek és énekeltek is. A fa állatok körül is sok kicsi tett-vett lelkesen, etették szénával, magokkal a jószágot, vizet húztak a kútból a falusi udvarban. A babakonyhában ebéd főtt, a vesszőből font babakocsiért többen is sorba álltak. A nagyobbaknak a jenga, számtalan ügyességi játék és kirakós kínált kihívást.

Az Országzászló téren sok család vette magához az Árpád-házi Ágbogozó „feladatlapját” és a matricákat, hogy aztán végiglátogassa az óriásbábokat, és kiderítse, ki kicsoda, ki kinek a felesége, anyja, lánya, unokája. A kézművesek asztalainál itt és a Városház téren is sok gyereket láttunk ügyeskedni. A kézművesek mesterség bemutatókat is tartottak. A Városház téren például a kovácsolás nehézségeivel ismerkedhettek a kíváncsiak, a nagy melegben ez igazi kihívás volt. Aki elfáradt, az a népi körhintán pihente ki a fáradalmakat.

Délelőtt a Szent Imre-templomban tartották az ünnepi szentmisét, amelyen Spányi Antal megyés püspök megszentelte az új kenyeret. Délután a Nemzeti Emlékhelyen először három órakor láthatta a közönség az élő sakk előadást, amelyben a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium diákjai a muhi csata történetét elevenítették fel. A tavalyihoz hasonlóan most is nagy sikert arattak.

Fotó: Simon Erika (ÖKK) és Fehérvári Programszervező Kft.

 


 

,