Hírek

Mese, játék és sok jó zene a Zichy ligeti pikniken

2021. augusztus 15.   Hajnal Csilla  

Kézműves foglalkozások, sok-sok kreatív és ügyességi játék, zeneovi, a színpadon pedig sokféle koncert és bűvészműsor is várta a családokat szombaton a Zichy ligetben. A színes program az egészen kicsi gyerekeknek, de a nagyobbacskáknak is kínált megfelelő szórakozást: jelentjük, egyetlen unatkozó gyerekarcot sem láttunk, viszont annál több nevetést hallottunk a ligetben körbejárva.

Falovacskák és seprűnyélen lovagló apró boszorkányok „lepték el” a Zichy ligetet szombaton –  a Levendula Játszóház kézműves foglalkozásain sokan elkészítették ezeket a figurákat: az asztalok mellett anyukák és apukák is ügyeskedtek a gyerekekkel együtt, hogy végül büszkén vigyék haza a „műveket”. Igazi elmélyült alkotókat láttunk délután az asztalok mellett, akik gondosan válogattak a színes anyagok közül, míg végül eldöntötték, hogy kockás vagy inkább fekete fejkendőben repüljön-e a seprűnyélen a kicsinyke boszi. Volt, aki virágot, más illatzsákot készített, a Levendula Játszóház munkatársai pedig mindenkinek nagy türelemmel magyarázták el, mutatták meg az egyes lépéseket.

Aki épp nem alkotott, az délelőtt játszhatott például Kamarás Emese mesepedagógia foglalkozásán, amely a meseerdőbe repítette a kicsiket. Kinyitott a ligetben a zeneovi is: Bergerné Szőnyi Anna és Varró János kétszer is „fogadta” a gyerekeket: a népi gyermekjátékok, körjátékok mellett rengeteg hangszert is kipróbálhatott az aprónép. A kis hegedűsök, harmonikások, dobosok rendesen ki is használták a lehetőséget, de közben azért figyeltek is, például a duda és a tekerőlant érdekes hangjára – ezeket Varró János szólaltatta meg, aki mesélt is az érdekes hangszerekről.

Rengeteg kreatív és ügyességi játék szórakoztatta a piknik vendégeit szombaton, az egyensúlyt fejlesztő gólyalábbal és az együttműködésre késztető, lábra húzható hosszú lécekkel folyamatosan próbálkoztak – nem csak a gyerekek. A legjobb móka mindig az, ha a szülők is benne vannak a játékban – szombaton szerencsére sok apuka és anyuka állt be az utódok mellé játszani. Célba dobás, dominó, karikadobás, labirintusjáték – nem kevés idő volt mindent végigjárni a színes pokrócokkal és sátrakkal is felöltöztetett ligetben.

 

A színpadon a gyerekek kedvence egyértelműen a bűvészműsor volt, Alexa Ákos humora és persze a trükkök megnevettették és – szó szerint – el is varázsolták a kis nézőket, akik egészen közelről, a színpad ellőtt állva igyekeztek kifürkészni a mágus titkait. (Eláruljuk, nem sikerült!) A zenés produkciók a felnőtteket sem engedték csak úgy elsétálni a színpad mellett: a Corpus Rézfúvós Kvintett, a Duo RedWhite csellóduó, a Baruts Bence Handpan Projekt és a Kodály Spicy Jazz könnyed, mégis igényes kis koncertekkel marasztalta a közönséget. Még a rövid zápor sem vette el a kedvet, a hallgatóság a Zenepavilonból hallgatta a zenészeket a gyorsan elvonuló, átmeneti felüdülést hozó eső idején.

A pikniken a Gaja Környezetvédő Egyesület munkatársai komposztálási tanácsokat adtak, bemutatkozott a Meseösvény Sóstón projekt, és az érdeklődők megismerhették a Mathias Corvinus Collegium Fiatal Tehetség Programját is.

Fotó: Simon Erika (ÖKK), Turáni-Kerkay Zita, Hajnal Csilla és Lőrincz Miklós

 


 

,