Hírek

A pont az i-n: Táncünnep a Zichy-színpadon

2021. augusztus 23.   Hajnal Csilla  

Vasárnap este az Alba Regia Táncegyüttes lépett fel a Zichy-színpadon. A már második éve nélkülözött táncfesztivál hangulatát megidéző gálát hangos ovációval, vastapssal hálálták meg a nézők, akik megtöltötték a lelátót és a széksorokat is. A gyönyörű viseletek, a nagyszerű koreográfiák, a színpadról a közönség felé áradó energia segítettek elfeledtetni, hogy a műsor egyben az idei Székesfehérvári Királyi Napok programjainak végét is jelentette.

Tíz nappal ezelőtt jobb volt megnyitni, mint most bezárni – a város polgármestere búcsúzott így a fesztiváltól, köszönetet mondva mindazoknak az intézményeknek, közösségeknek, civil szervezeteknek, amelyek a szervezésben, előkészítésben és lebonyolításban részt vettek. Cser-Palkovics András külön is kiemelte azt a mintegy száz önkéntest, akik nélkül a rendezvény elképzelhetetlen lett volna.

A színpadot ezután az Alba Regia Táncegyüttes vette birtokba. A programok végén most felkerül az i-re a pont – hallottuk a konferálásban, és így is lett. Az albások minden korosztályát láthatta a közönség, amely már jóval a kezdés előtt gyülekezett a színpad előtt, este nyolcra pedig megtelt a lelátó, a széksorokban is csak elvétve maradt üres hely, sokan pedig állva nézték végig a műsort. A legifjabbaktól a kevésbé fiatalokig ropták a színpadon. Bemutatkoztak a művészeti iskola csoportjai: a Dödölle, a Kokónya és a Guba gyereklakodalmast, széki és mátyusföldi táncokat mutatott be, a juniorok pedig felcsíki összeállítással varázsolták el a közönséget, míg a szeniorok dél-alföldi és bagi koreográfiákat adtak elő.

Az est második részében a „nagyok” az „Esszenciák” című táncelőadást mutatták be. A Majoros Róbert koreográfus és művészeti vezető által összeállított produkció az Alba Regia Táncegyüttes számára az elmúlt évtizedek alatt legkedvesebbé vált táncanyagokból szerkesztett „tömény kivonat”, amelynek segítségével a nézők bebarangolhatták a Kárpát-medence három fő táncdialektusát. „Jártunk” Kalotaszegen, a Mezőségben, a Küküllő és a Nyárád mentén, a bukovinai és a csíki székelyeknél, meg a gyimesi csángóknál is, az utazás a Felső-Tisza vidéken ért véget. A magyar néptánc ereje, energiája érezhetően magával ragadta a közönséget, a míves, színes viseletek látványáról nem is beszélve – hatalmas siker volt a műsor, dörgő vastapssal köszönték meg a nézők a produkciót. Az esten hagyományosan a Galiba zenekar kísérte a táncosokat, a második részben ráadásként Zsikó Zsuzsanna gyönyörű hangját is élvezhettük.

A Székesfehérvári Királyi Napok utolsó napján ugyancsak sokan látták a Nemzeti Emlékhelyen az élő sakk előadásban, hogyan győzte le II. Ottokár cseh királyt Habsburg Rudolf és Kun László serege; vasárnap is minden arra járót megszólítottak a középkori piac kofái, mutatványosai, léhűtői. Akinek szerencséje volt, pont akkor járt arra, amikor a Szabad Színház csepűrágói éppen Estefán király legendáját regélték feledhetetlen előadásban. Röppentek a zászlók és meséltek, mókáztak ezerrel a gólyalábasok, a Zichy ligetben pedig a hagyományőrzők vasárnap is megmutatták: nem véletlenül félte az ellenség a magyar hadakat a középkorban. A lovagi torna az utolsó napon is csúcsra járt, a kis lovagjelöltek érkeztek szépen sorban, hogy bizonyítsák: érdemesek a címre.

Jövőre ismét lehet majd próbálkozni, jöhetnek majd azok is, akiknek idén még nem sikerült megbirkózni a csalafinta lengő zsákokkal.

Fotó: Simon Erika (ÖKK) és Lőrincz Miklós

 


 

,