Hírek

Kergebringán „száguldottak”, felnit hajtottak

2021. szeptember 23.   Hajnal Csilla  

A Mobilitási hét legkedvesebb programját, a minimotoros felvonulást sajnos elmosta az eső, de a Legmobilisabb osztály vetélkedőt azért sikerült megrendezni csütörtökön: a szokott helyen, a Salétrom utcában három iskola négy osztálya vett részt az öt állomásból álló versenyen. A feladatokat a legjobban és a leggyorsabban a Vasvári Pál Gimnázium 7. a osztálya, azaz az Easy Riders csapata oldotta meg – 2021-ben ők nyerték el a „Legmobilisabb osztály” címet, a Damniczki cukrászda által felajánlott finom tortát és a lehetőséget, hogy részt vegyenek egy VIP vetítésen a Barátság moziban.

Hajrá! Hajrá! Hajrá! – a Teleki negyedikesei egy emberként drukkoltak a felnihajtó feladatra kijelölt társuknak, aki igyekezett is megfelelni az elvárásnak: ügyesen terelgette a lecsupaszított kereket, hogy minél gyorsabban sikerüljön befejezni a kört – a gyorsaságért ugyanis plusz pont járt a Legmobilisabb osztály vetélkedőjében. Az idei versenyre három iskola négy osztálya jelentkezett, a csapatok a kiírásnak megfelelően biciklivel, rollerrel, gördeszkával és görkorcsolyával érkeztek a Salétrom utcába, hiszen ráadás pont járt annak is, aki a legtöbb „kenyérgőz” meghajtású eszközt tudta felmutatni.

A kezdés előtt Benkő-Igaz Krisztina, a Székesfehérvári közösségi és Kulturális központ szakmai vezetője ismertette a feladatokat, és kisorsolta azt is, melyik osztály lesz az első a kergebringás állomáson. Nem volt kétséges, hogy ez lesz mindegyik osztály kedvence: már a vetélkedő előtt is többen kipróbálták a trükkös járgányokat, amelyeken semmi sem ugyanaz, mint a normál kétkerekűeken. Ha jobbra fordítod a kormányt, balra megy, ha előre tekersz, hátrafelé indul – szólt a figyelmeztetés a gyerekeknek, akik közül többen is meglepő ügyességgel haladtak az amúgy valóban nehezen irányítható bringákkal. Az aprócska kétkerekűre például már felülni sem volt egyszerű, de a diákok elég jól megbirkóztak a kihívással, jó kis kergefutamokat láthattunk a Salétrom utcában – mindenki derültségére.

A komolyabb feladatok között szerepelt a kerékpár kötelező és ajánlott tartozékainak felsorolása. „Na, ez nekem menni fog, ami az én bringámról hiányzik, az mind kötelező tartozék” – jegyezte meg egy fiú viccesen, miközben társai a lapokat ragasztgatták a biciklis ábrára, elég jó találati aránnyal. Legalább ilyen, ha nem nehezebb kihívás volt megállapítani, hogy a rajzokon mutatott közlekedési helyzetekben, a kereszteződésekben kinek van áthaladási elsőbbsége: a biciklis indulhat? Vagy az autós? A kanyarodó vagy az, aki egyenesen halad? Őszintén szólva ezek a feladatok a felnőtteknek is komoly dilemmát okoztak, a gyerekek viszont meglepően ügyesen döntöttek, általában jó sorrendet állítottak fel. Hasonlóan jól ismerték fel a közlekedési táblákat – csak remélni lehet, hogy felnőttként is megmaradnak a szabályokat ismerő és betartó közlekedőnek.

A vetélkedő feladatainak megoldása közben arra is jutott idő, hogy a helyszínen jelenlévő Gaja Környezetvédelmi Egyesület munkatársaitól egy kis kiképzést kapjanak a gyerekek, kipróbálhatták magukat: sikerül-e jól szétválogatni a különböző típusú hulladékot. És amíg a szervezők számoltak, addig a diáksereg újra visszatért a trükkös bringák köz: a legnagyobb „sztár” az az óriási kerekekkel felszerelt járgány volt, amelyikbe ketten is beülhettek, hogy aztán egymással kooperálva próbáljanak haladni a látványra is különleges eszközzel.

A pontok összesítése hamar megtörtént: az Easy Riders csapata, azaz a Székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium 7. a osztálya lett a „Legmobilisabb osztály 2021” kitüntető cím birtokosa, ők nyerték meg hatalmas tortát, amelyet a Damniczki cukrászda ajánlott fel, ezen kívül részt vehetnek majd egy VIP vetítésen is a Barátság moziban. A második helyen a vetélkedő legfiatalabb, nagyon lelkes kis csapata, a Sziget-mobil, vagyis a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola 4. c osztálya végzett, harmadik lett a Székesfehérvári Németh László Általános Iskola 6. a osztálya, a Kocsizó Bocik, negyedik pedig a Zöld Sziget csapat, vagyis a Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola Tagintézmény 5. c osztálya. Az okleveleket a gyerekek a helyszínen megkapták, a tortát egy későbbi időpontban ünnepélyes keretek között veheti át a győztes osztály.

Fotó: Lőrincz Miklós