Hírek

Őszköszöntő a Tóvárosban, nyári napsütésben

2021. szeptember 5.   SZKKK  

A városrész hagyományos rendezvényét, a Tóvárosi őszköszöntőt idén nyárias, napsütéses időben rendezték meg a Toronysor melletti sétányon és parkban. Az új helyszínen sok-sok játék, kézműves foglalkozások, bábszínház, táncbemutató és közös zumbázás is várta a vendégeket, akik a nap végén Füredi Nikolettet és Gájer Bálintot is hallhatták: a közönség a művészekkel együtt énekelte a jól ismert dalokat.

 A rendezvényszervezés nem könnyű szakma, bármikor előállhat gyors megoldást igénylő helyzet. Vasárnap például egy váratlan betegséggel kellett „megküzdenie” a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ munkatársainak. Sokak kedvence, a Vörösmarty Színház művésze, Závodszky Noémi nem tudott fellépni a kora esti műsorban, helyette – a villámgyors szervezésnek köszönhetően – egy másik nagy kedvenc, Füredi Nikolett érkezett a színpadra. Az operettdalok mellett a hallgatóság – főleg annak legifjabb tagjai – örömére az összeállításban elhangzott a Jégvarázs című mesefilm legnagyobb slágere, de nagy sikere volt az Abba-daloknak, amelyeket hallva még táncra is perdültek néhányan, a Neoton együttes két dalát pedig az énekesnő a közönség lelkes vokalistáinak közreműködésével adott elő.

Legalább ekkora sikere volt a swingénekes Gájer Bálintnak is, aki ugyancsak megénekeltette a nagyérdeműt, a Valami Amerika című film híres betétdalának refrénjébe sokan bekapcsolódtak. A koncert annyira jól sikerült, hogy a közönség ráadást is kapott az énekestől, aki a számok között sokat mesélt is, a dalok mellett például arról, hogy megszületett a kisfia.

A napot záró koncertek előtt persze sok más is történt. Kezdésnek mindjárt nagyszerű móka volt a zenés foglalkozás Kamarás Emese és Szűcsné Ott Adrienn vezetésével: a gyerekek meghallgattak, kézbe vettek sokféle hangszert, énekeltek, játszottak, körtáncot jártak – csupa mosoly és nevetés volt a park!

Pihenésképpen az Aranyszamár Bábszínház Vackorról mesélt a kicsiknek. Délután a Laguna KTSE táncosa nyitották újra a színpadot egy látványos bemutatóval, hogy aztán a zumbát vezető Bérczes Zsuzsi szavára az addig üldögélő nézők is megmozduljanak: sok felnőtt és gyerek is részese volt a jó hangulatú közös tornának. A Tóvárosban is elvarázsolta a gyerekeket Alexa Ákos bűvész, akinek a bőröndjében még akkor is lapult valami, amikor már mindenki azt hitte, nem lehet benne semmi. A kicsik szájtátva lesték a titkokat, amelyeket persze most sem sikerült megfejteni.

 

A sátrak alatt remek kézműves foglalkozások adtak lehetőséget, hogy kicsik és nagyok együtt alkossanak: csudaszép szárazvirág csokrokat láttunk a kezekben, ilyet sokan készítettek, de a többi asztalnál is folyamatosan ültek érdeklődők. A park távolabbi részében pedig játékok vártak a kicsikre, ott az egészen aprócska babák is találtak olyasmit, amivel egy kis időre elszórakoztatták magukat. A nagyobbaknak kreszjátékokat hoztak a szervezők, a táblák felismerése mellett például azt is megtanulhatták a kíváncsiak, hogy milyen felszereléssel lesz a szabályoknak megfelelő egy bicikli.

Fotó: Kiss László (ÖKK) és Lőrincz Miklós