Hírek

Vigyázat, függőséget okozhat!

2021. szeptember 26.   SZKKK  

Idén már harmadik alkalommal szervezte meg a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ a Menő jövő rendezvényt, amelyen a látogatók az elektromos járművekkel ismerkedhettek meg közelebbről. A szakemberek tanácsokkal látták el az érdeklődőket, akik ki is próbálhatták az autókat, robogókat, rollereket. Több kerekasztal-beszélgetést is tartottak a témával kapcsolatban. Ezen a napon rendezték meg az elektromos roller nyereményjáték zárófordulóját, és átadták a gyermekrajz-pályázat díjait is. A Prohászka ligetben egész nap játékok szórakoztatták a kicsiket: a trükkös bringáknak és a ládavasútnak nagy sikere volt.

A Rákóczi utca lezárt szakaszán vasárnap hang nélkül suhantak az autók – a harmadik Menő jövő rendezvényen is sokan használták ki a lehetőséget, hogy legalább egy tesztvezetés erejéig átéljék, milyen érzés elektromos autót vezetni. Tíz autómodellt lehetett kipróbálni, de a kiállítósátraknál ennél többel is megismerkedhettek az érdeklődők, akik között nem csak férfiakat láttunk: a hölgyek is szívesen beültek egy-egy autóba, hogy belülről is lássák, miben különböznek a „villanyautók” a többitől?

A sok autó között érdekes színfoltként jelent meg a MÁV, amely egy mozdonyszimulátorral érkezett a rendezvényre: a berendezést a mozdonyvezetők képzésére használják, valódi élményt adott annak, aki leült a számítógép elé, hiszen figyelni kellett a jelzésekre, a sebességkorlátozásokra, az állomások előtti fékezésre, majd az indulásra – pont úgy, ahogyan egy igazi mozdonyban ülve is teszik azt a szakemberek.

Az elektromos autók mellett robogók és rollerek is várták a közönséget, ezeket a Várkörúton lehetett tesztelni. Vigyázat, függőséget okoz – hallottuk többektől is, és valóban: az ifjabbak közül többen is vissza-visszatértek, hogy újabb kört tegyenek a kijelölt pályán. Az egészen kicsik sem maradtak jármű nélkül, a kiállítók nekik is hoztak járgányokat – az aprók pont olyan érdeklődéssel nézegették és vezették ezeket, mint a felnőttek az igaziakat.

A gyerekeknek persze sok más programmal is készült a szervező Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ: a Prohászka ligetben nagy sikere volt a ládavasútnak, amelynek működtetői nem nagyon pihentek. Láttunk a klasszikus rajzfilmsorozat Flinstone családjának járművére hajazó „kőkorszaki” autókat, színes fonalakból kialakított labirintust; a közlekedési akadálypályán a rollertudást tesztelhették a gyerekek mellett akár a szülők is. Sok vicces pillanatot szereztek a családoknak a trükkös bringák is, amelyek sosem azt csinálták, amire a használójuk számított.

A rendezvény célja az ismeretterjesztés is: az előadósátorban kerekasztal-beszélgetéseket rendeztek, az elsőn például Fehérvár jövőbeni közlekedése volt a téma: szó esett körforgalmakról, parkolókról, autóbusz-közlekedésről és arról is, hogy a nemrég bevezetett elektromos rollerhálózathoz hasonlóan hasznos lehetne a városban a carsharing, azaz az autómegosztás: bárki, akinek van jogosítványa, és regisztrál egy szolgáltató rendszerébe, az kibérelheti és használhatja ebben a rendszerben az elektromos autókat.

Egy másik beszélgetés témája az elektromos rollerekkel kapcsolatos szabályok, illetve azok hiánya volt, a harmadik pedig az e-technológiákkal ismertette meg az érdeklődőket. Ez a beszélgetés egyben a Menő jövő elektromos roller nyereményjátékának utolsó feladatát is bevezette, hiszen a fődíjról döntő Quizizz játékban a beszélgetéssel kapcsolatos kérdés is szerepelt. A játékban Balogh Béla volt a leggyorsabb és a legjobb is, így ő vihette haza a Esegway World Kft. és az Innoplace Kft. által felajánlott elektromos rollert.

A rendezvényhez kapcsolódva a szervezők gyerekeknek szóló rajzpályázatot hirdettek A jövő technológiája – Székesfehérvár közlekedése 100 év múlva tematikával. Sok szép munka érkezett be a megadott határidőre – az összes rajz megtalálható Facebook-oldalunkon, a legjobbakból pedig a helyszínen rendeztek kiállítást –, nem is volt könnyű értékelni őket, de végül sikerült dönteni, megszületettek az eredmények. Az óvodások kategóriájában első helyezett Görgicze Anna, második Tóth Mihály, harmadik Csarnai Teodor Péter. Az 1-2. osztályosok között Tajti Szonja lett az első, Varga Kristóf a második és Walde Lili a harmadik. A 3-4. osztályosoknál a Welchner Dóra-Szőke Anasztázia készítette rajzot értékelték a legjobbnak, második lett Amberg Zita és Méhész Alma, a harmadik pedig Bacher Bence. Az ötödik osztályosok és annál idősebbek között Györkő Panna nyert, Tóth Botond és Irányi Botond holtversenyben végzett a második helyen, a harmadik Farkas Roland lett.

<iframe src=”https://www.facebook.com/plugins/post.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Ffehervariprogram%2Fposts%2F2029693303846586&show_text=true&width=500″ width=”500″ height=”795″ style=”border:none;overflow:hidden” scrolling=”no” frameborder=”0″ allowfullscreen=”true” allow=”autoplay; clipboard-write; encrypted-media; picture-in-picture; web-share”></iframe>

<iframe src=”https://www.facebook.com/plugins/post.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Ffehervariprogram%2Fposts%2F2030009343814982&show_text=true&width=500″ width=”500″ height=”815″ style=”border:none;overflow:hidden” scrolling=”no” frameborder=”0″ allowfullscreen=”true” allow=”autoplay; clipboard-write; encrypted-media; picture-in-picture; web-share”></iframe>


 

, ,