Hírek

Sárszentmiklós volt a hetedik állomás

2022. március 5.   SZKKK  

A Pesovár Ferenc Gyermek- és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Verseny hetedik, a sorban utolsó területi válogatóját március 4-én a Sárszentmiklósi Közösségi Házban rendezte meg a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ, a Fejér Megyei Népzenei Műhely Egyesület és a házigazda Sárszentmiklósi Általános Iskola, a Tehetség Alapfokú Művészetoktatási Intézménnyel közösen.

A résztvevők már a délelőtti órákban megkezdték a próbákat, majd a házigazda intézmény nevében Kovács Zoltánné igazgató köszöntötte a versenyzőket és kísérőiket. A szakmai zsűriben Berki Lilla népdalénekes, népzenepedagógus, Szecsődi Rita népdalénekes, népzenepedagógus és Varró János népzenész, népzenepedagógus foglalt helyet.

Ezúttal 32 műsorszámban mutatkoztak be a fiatalok, a sok egyéni produkció mellett ezúttal is jelen voltak énekkettősök és hangszerkíséretes fellépők is. A házigazda Tehetség Alapfokú Művészeti Iskola – Sárszentmiklósi Általános Iskola színeiben Faragó Zsanett, Vajai-Kovács Liza, Szabó Anett, a Hárompántlikás együttes, a Hétgyöngyös együttes, Lukács Ramóna, Huszár Emese, Kéri Vanessza, Veres Flóra, Vajai-Kovács Zorka, Kacz Hunor, Csabai Dorottya, a Háromszoknyás együttes, a Miklóssi együttes, a Sokszoknyás együttes, a Legényegylet, a Klárisok együttes és Márton Angelika állt a zsűri elé. A cecei Tehetség Alapfokú Művészeti Iskolából érkezett Fritz Gréta, a Gerlice együttes Fióka csoportja, Micsinai Gabriella és a Palánta Énekegyüttes. A fehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI-t Mistéth Lili, Erdei Csenge Kincső, Farkas Eszter, a Füzesi bandárium, a Bíró Zsófia Sára – Szebik János – Nagy Bálint énekhármas, a Csiperke együttes és a Vígságszerzők képviselte; ugyancsak Fehérvárról, a Széna téri Általános Iskolából érkezett Tüdő Róza és a Balázs Emma – Vágvölgyi Zsófia énekkettős, a Vigadozók együttes pedig a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI, valamint a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola közös együtteseként mérettette meg magát.

A műsor után a résztvevők uzsonnáztak, a zsűri tagjai pedig tanácskoztak és értékeltek.

A szakemberek a verseny zárásakor elismerően nyilatkoztak a népzenei és népdalénekes műhelyek munkájáról, melyekből a pénteki mezőny résztvevőit delegálták, hiszen a bemutatkozások színvonala egyértelművé tette, milyen színvonalas munka folyik ezekben az intézményekben.

 

A zsűri a megyei döntőre a következő fellépőket hívta meg:

Mistéth Lili (Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI, Székesfehérvár), felkészítő tanár: Vakler Anna        

Erdei Csenge Kincső (Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI, Székesfehérvár), felkészítő tanár: Vakler Anna    

Füzesi bandárium (Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI, Székesfehérvár), felkészítő tanárok: Vakler Anna, Berki Lilla és Kneifel György          

Bíró Zsófia Sára – Szebik János – Nagy Bálint (Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI, Székesfehérvár), felkészítő tanár: Vakler Anna     

Vígságszerzők (Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI, Székesfehérvár), felkészítő tanárok: Vakler Anna és Hegedűs István              

Szabó Anett (Tehetség Alapfokú Művészeti Iskola – Sárszentmiklósi Általános Iskola), felkészítő tanár: Vakler Anna        

Hárompántlikás együttes (Tehetség Alapfokú Művészeti Iskola – Sárszentmiklósi Általános Iskola), felkészítő tanár: Vakler Anna      

Kéri Vanessza (Tehetség Alapfokú Művészeti Iskola – Sárszentmiklósi Általános Iskola), felkészítő tanár: Vakler Anna     

Kacz Hunor (Tehetség Alapfokú Művészeti Iskola – Sárszentmiklósi Általános Iskola), felkészítő tanár: Vakler Anna          

Csabai Dorottya (Tehetség Alapfokú Művészeti Iskola – Sárszentmiklósi Általános Iskola), felkészítő tanár: Vakler Anna

Háromszoknyás együttes (Tehetség Alapfokú Művészeti Iskola – Sárszentmiklósi Általános Iskola), felkészítő tanár: Vakler Anna      

Miklóssi együttes (Tehetség Alapfokú Művészeti Iskola – Sárszentmiklósi Általános Iskola), felkészítő tanár: Vakler Anna    

Sokszoknyás együttes (Tehetség Alapfokú Művészeti Iskola – Sárszentmiklósi Általános Iskola), felkészítő tanár: Vakler Anna    

Palánta Énekegyüttes (Tehetség Alapfokú Művészeti Iskola, Cece), felkészítő tanár: Iker Józsefné

Tüdő Róza (Széna téri Általános Iskola, Székesfehérvár), felkészítő tanár: Bódi Réka Ágnes          

Balázs Emma – Vágvölgyi Zsófia (Széna téri Általános Iskola, Székesfehérvár), felkészítő tanár: Szabó Katalin        

 

Az esemény ezúttal is az emléklapok átadásával és szakmai tanácskozással zárult.

Az alsós korosztály megyei döntőjét 2022. március 25-én, a felsősökét 2022. április 8-án rendezik meg Székesfehérváron, a Malom utcai Táncházban.

Köszönjük szépen Sárszentmiklósnak, hogy a sok tehetséges énekes mellett kiváló házigazdái voltak a versenynek. Ha lehet, jövünk jövőre is!

Dr. Major Lászlóné, fotó: Szentkuti Kira