Hírek

Jön a nagymama és vele a Hetedhét Játékfesztivál

2022. május 16.   SZKKK  

Május utolsó hétvégéjén újra a gyerekeké lesz a fehérvári belváros: a tizedik Hetedhét Játékfesztivál május 28–29-én várja a családokat, hogy kicsik és nagyok közösen élvezzék az önfeledt játék örömét. Lesz persze Hétpróba is, amelynek témája idén a család: akad egy kis vizes kalamajka, amelyre a gyerekeknek kell megoldást találniuk. A színpadon igényes bábműsorok és koncertek szórakoztatják a közönséget, fellép többek között a Kolompos együttes és Szarka Gyula (Ghymes) és zenekara. Mókáznak a gólyalábasok, az utcai játékelemek között pedig régi ismerősökkel és újdonságokkal is találkozhatnak a fesztivál látogatói, akik kézműveskedhetnek is a két nap során A játékfesztiválhoz kapcsolódó kreatív pályázat határidejét május 22-ig meghosszabbítják – ez is elhangzott a hétfői sajtótájékoztatón.

Május végén évek óta ez a legjelentősebb kulturális rendezvény a városban, amelynek már a nevét is jól esik kimondani, hiszen mindenkiben gyermekkori emlékeket idéz. Öröm, hogy kétéves kihagyás után újra lesz Székesfehérváron Hetedhét Játékfesztivál, amelynek megrendezését a város önkormányzata 12 millió forinttal támogatta – mondta a sajtótájékoztatón Lehrner Zsolt alpolgármester, aki szép időt kívánt, hogy minél több látogató élvezhesse a programokat.

Szemléletformálás, művészi értékközvetítés, az önfeledt játék élménye – a kezdetektől ezek a legfontosabb céljai a fesztiválnak – fogalmazott Nagy Veronika, a Szent István Király Múzeum Hetedhét Játékmúzeumának vezetője. A Hétpróba feladatai is szorosan kötődnek a múzeumhoz, a gyűjteményben található játékok valamelyike minden alkalommal része a feladatoknak, idén egy babacsalád „kel életre”. Zsuzska, Fruska és Olivér nagy bajban van: elázott a családi fotóalbum, és mindjárt itt van Párizsból a szigorú nagymama, aki szereti, ha minden rendben van körülötte – az idei Hetedhét Játékfesztiválon ebben segíthetnek az eseményen résztvevő gyerekek. A vállalkozó kedvűeknek dolguk lesz a szatócsboltban és a patikában, találkozhatnak a masamóddal és az illemtanárral, de a gyerekszobában is rendet kell tenniük, hogy a nagymama elégedett legyen. A játékhoz szükséges menetlevelet a Városház téren kapják meg a „hétpróbások”, ebben a füzetben a két nap részletes programját is megtalálják majd a látogatók. A fesztivál témájához idén egy kreatív pályázat kapcsolódik – emelte ki Nagy Veronika: egyedi fotóalbumot kell készíteniük a pályázóknak, amely a múzeum számára is fontos emlékeket örökít meg. A beadási határidőt meghosszabbították – hangzott el, május 22., vasárnap 18 óráig lehet leadni a pályázatokat a múzeumban.

A Hétpróbában azért is érdemes részt venni, mert aki legalább egy pecsétet megszerez, az a Rotary Klub jóvoltából kap egy finom jégkrémet – erről már Benkő-Igaz Krisztina, a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ szakmai vezetője beszélt. A finomságból naponta 4–500 darabot osztanak ki a Mátyás király-emlékműnél.  A Hetedhét Játékfesztivál ebben az évben is igazi paradicsom lesz a gyerekek számára, most is rengeteg játékot próbálhatnak ki a belvárosban, a Városház téren és a Fő utcán: Molyoda a régmúlt játékaival, Zuggó Ládavasút, Paprika Jancsi csúzlizdája, Vitéz László bábjáték automata, Tintaló cirkusz, Kádár Ferkó fotószínháza, Tudor táblás játékok, a Gördülő Energia rendhagyó fizika órái – hogy csak néhányat említsünk a sok közül, de lesznek kézműves és képzőművészeti foglalkozások is, így a kisebbek és a nagyobbak is biztosan találnak kedvükre valót a választékban. 

Ahogyan azt megszokhattuk, sokszínű, nagyon igényes színpadi műsor várja a közönséget, mások mellett fellép a Kolompos együttes, Szarka Gyula (Ghymes) és zenekara, jön Fabók Mancsi Bábszínháza, a Tűzmadarak cirkusz csoport. A fesztivál nyitányára, szombat 10 órára a Szárnyas Sárkányok gólyalábasai csalogatják majd a közönséget, és másnap is mókáznak a nézőkkel a Langaléta Garabonciások. A színpadon lesz az Aranybullácska pályázat eredményhirdetése szombaton, a díjazott művek fotóit a kivetítőn láthatják is az arra járók. Vasárnap egy másik eredményhirdetésre várják a közönséget, akkor A mi Játékfesztiválunk pályázat legjobbjait jutalmazzák.

A rendezvény állandó programja a Hozd el kedvenc játékodat!, amelyben fotók készülnek a kis látogatókról, és a kedvencükhöz kapcsolódó történetet is megörökítik a múzeum munkatársai, gyarapítva ezzel az intézmény virtuális gyűjteményét. A Hétbolha játékcserebere keretében gyűjtött játékokat ebben az évben az Igazgyöngy Alapítványnak ajánlják fel a szervezők: a Játékfesztivál idején is megtekinthető lesz a Márványudvarban az alapítvány által fenntartott művészeti iskola diákjainak rajzaiból rendezett kiállítás 10.00–18.00 óra között. Érdemes lesz elsétálni a hétvégén a egészen a Zichy ligetig, hiszen ezen a hétvégén kerülnek ki a város óvodás csoportjai által készített összeállítások a Mesés kiskertek kiállításra.

A Hetedhét Játékfesztivál részletes programja a www.fehervariprogram.hu/hetedhet-jatekfesztival-2022 oldalon olvasható.