Hírek

A jövő járművei már a jelenben

2022. szeptember 18.   ÖKK  

Negyedik alkalommal rendezték meg Menő jövő címmel az elektromos járművek napját Székesfehérváron, az Európai Mobilitási Hét keretében. A Rákóczi utca és a Várkörút lezárt szakaszán az érdeklődők láthattak és ki is próbálhattak különböző elektromos autókat és kétkerekűeket, emellett megismerhették az elektromobilitáshoz kapcsolódó szolgáltatókat is.

Az Európai Mobilitási Hét a kontinens legnagyobb közlekedési-környezetvédelmi kampánya, melyhez idén is izgalmas programokkal kapcsolódott Székesfehérvár. Ennek keretében negyedik alkalommal rendezte meg a Jövő Mobilitása Szövetség és a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ az elektromos járművek napját.

Az egész napos program legfontosabb üzenete és célja, hogy az emberek megismerjék azokat az új technikai eszközöket, melyek rendelkezésre állnak a városi közlekedésben. Számos olyan négykerekű és kétkerekű jármű – elektromos kerékpár, motor, roller és autó – van, ami kiegészíti a közösségi közlekedést – fogalmazott Pukler Gábor, a Jövő Mobilitása Szövetség elnöke. Az érdeklődők nem csak láthatták, de ki is próbálhatták a különféle járműveket, és beszélgethettek a kiállítókkal.

Ugyancsak jelen voltak a járművek üzemeltetését biztosító infrastruktúraszolgáltatók, például a töltést és az otthontöltést üzemeltető vállalkozások. Innovációként bemutattak egy új energiatároló módszert, amely a használt autóakkumulátorok újrafelhasználására épülve, a napelemes rendszerekhez kapcsolódva  jelenthet nagy segítséget.

Kilátogatott a rendezvényre dr. Cser-Palkovics András polgármester is. Elmondta, hogy a kiállításon látható eszközök és technikák már most jelen vannak, ám a jövőnket biztosan meghatározzák, és nagy előrelépési lehetőséget jelentenek a város számára. Az elektromos autók és autóbuszok csökkentik a zaj- és légszennyezettséget, a technológia érezhetően és komolyan fejlődik. Egyre gyorsul az elterjedése, manapság nagyságrendekkel több elektromos autót használnak az emberek, mint az elmúlt években.

Székesfehérváron jelenleg 9 elektromos autóbusz van, és hamarosan érkezik még három, így ősztől 12 jármű áll a közlekedők rendelkezésére. Emellett folyamatosan épülnek a kerékpárutak és kerékpársávok, melyeket egyre többek használnak. Hamarosan a Rákóczi utcán kezdődik ilyen fejlesztés. „Meg kell tanulnunk együtt élni az új eszközökkel, mert csak így tudjuk megoldani a közlekedési kihívásokat Székesfehérváron”  – mondta a városvezető, aki köszönetét fejezte ki a programon bemutatkozó valamennyi kiállítónak, és tesztvezetés során próbált ki többféle elektromos autót.

Az esemény látogatók délután részt vehetnek a Belvárosi piknik kerékpáros bemutatóin, környezettudatos foglalkozásain, családi programjain, valamint megnézhetik a Petőfi Irodalmi Múzeum vándortárlatát, a Petőfi-buszt is a Prohászka ligetnél.

Az Európai Mobilitási Hét programjai szeptember 22-én zárulnak Székesfehérváron.

Szöveg: Havasi Tímea (ÖKK), fotó: Simon Erika (ÖKK) és Lőrincz Miklós

 


 

, ,