Hírek

Petőfi, homéroszi ritmusban

2022. szeptember 23.   SZKKK  

A Kultúrházak éjjel nappal program első napján rendezte meg a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ a PetőfiTube című, fiataloknak szóló művészeti találkozót, amelyen két zenekar koncertje mellett egy zenével fűszerezett irodalmi performansz tanúja is lehetett a közönség. Az est tűztáncos bemutatóval zárult a tóparton.

Csinos lányok szelfiztek péntek délután a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központban, nem is akárkivel: Petőfi három alakban is megjelent az aulában. Ülve, állva „várakozott” a kora esti programra, amelyet fiataloknak hirdettek meg, hogy valamilyen formában bemutassák a költő emlékét. A legjobban ez a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium kis csapatának sikerült: A helység kalapácsa című komikus eposzt adta az alapot a produkcióhoz, amelyben a szöveg két kis részletével játszottak, improvizáltak a szereplők, ismert dalokat is felhasználva.

Nem próbáltunk túl sokat, amolyan performanszot láthatnak most itt a nézők – vezette be az előadást Matuz János, az SZKKK művészeti intendánsa, aki röviden be is mutatta Petőfi klasszikusát, amelynek egy aprócska részletét „homéroszi ritmusban” is élvezhette a hallgatóság. A jól sikerült előadásban Meiszter Dorka, Meiszter Panna, Mikó Nikolett, Réz Lujza, Váradi Réka, Végh Anna és Zelei Anna játszott a ritmusokkal és a szöveggel, Varga Júlia tanárnő közreműködése mellett – és Matuz János partnereként: ő ugyanis a betegség miatt a hiányzó fiú szereplőt volt kénytelen beugróként helyettesíteni.

A tópartisok előadását a Waiting Room koncertje előzte meg, utánuk pedig egy Budapestről érkezett csapat, a Szinopszis zenekar játszott: ők igazán elmondhatják magukról, hogy éppen csak elkezdték a közös zenélést. Három hete próbálnak, három dalt játszanak és három fellépésük volt eddig – tudhatta meg a közönség, mielőtt belecsaptak a húrokba, hogy aztán megremegjenek a falak a hangerőtől.

Az estét a Hestia Tűztánc előadása zárta, a két táncos látványos bemutatót tartott az épület előtt.

A PetőfiTube program a Magyar Közösségépítők Értékszövetsége Egyesület „Juniorok a kultúrházakban” programsorozata keretében valósult meg. Szervezője a Fejér Megyei Népzenei Műhely Egyesület, befogadója a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ volt.

Fotó: Lőrincz Miklós

 


 

,