Népdaloktól, népzenétől volt hangos vasárnap délelőtt a Kisfaludi Közösségi Ház: népdalkörök, pávakörök és citerazenekarok számára rendezett térségi és országos népzenei minősítőt a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (KÓTA) a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központtal karöltve. Az eseményre nevezett csoportok valamennyien országos fokozatért indultak.
Több évtizedes múltra tekint vissza az országban és Székesfehérváron is a KÓTA Aranypáva Térségi és Országos Népzenei Minősítő, amelyet városunkban a KÓTA a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központtal (SZKKK) közösen rendez meg, idén már másodszor. A mostani minősítőn négy Fejér megyei és egy fővárosi együttes mutatkozott be a közönség és a szakmai zsűri – Zsíros Tímea népdalénekes, a ĶÓTA népzenei titkára, Birinyi József népzenész, a KÓTA társelnöke és Varró János népzenész, népzenepedagógus, a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola tanára – előtt.
A dalköröket, a zsűrit és a közönséget köszöntve Horváth Miklós Csaba, a városrész önkormányzati képviselője azt emelte ki, hogy a júniusi minősítő után a Kisfaludi Közösségi Ház most újra otthont ad ennek a rangos eseménynek – immáron harmadszor, hiszen tavaly is itt zajlott ez a rendezvény. Mint mondta, ez már hagyománynak tekinthető, és reményei szerint a sorozat folytatódni fog.
A bemutatók sorát a házigazda Kisfaludi Búzavirág Dalkör nyitotta: ők ezúttal nem kértek minősítést, hiszen a júniusi rendezvényen országos arany minősítést szereztek. A vasárnapi eseményre új produkcióval érkeztek: szatmári dallamokból válogatott dalcsokrot adtak elő.
Nagyvenyimről érkezett az Aranydaru Dalkör. Ők a helyi nyugdíjasklubon belül alakultak 1994-ben azzal a céllal, hogy a fehérvári nyugdíjas ki mit tud? vetélkedőn képviseljék a falu nyugdíjasait. A dalkör azóta is sikeresen működik, művészeti vezetőjük Németh Irma – a minősítőre palóc népdalcsokrot és aratódalokat hoztak, produkciójukkal országos ezüst minősítést értek el.
A Csillaghegyi Népdalkör Budapestről nevezett az eseményre. A kör 2017-ben alakult a főváros III. kerületében, tagjai énekelni szerető nyugdíjasok, művészeti vezetője Krajcsó Bence. Számos megmérettetésen szerepeltek már sikerrel, és szívesen vesznek részt minden rendezvényen, ahol népszerűsíthetik a Kárpát-medence dalait. A mostani minősítőre baranyai népdalokkal és egerbocsi dallamokkal készültek, produkciójukkal országos arany fokozatot értek el.
A Nagylóki Népdalkör és a Csobolya Citerazenekar több éve működik együtt, művészeti vezetőjük Nagy Imola. Heti rendszerességgel próbálnak, és a KÓTA minősítőin is rendszeresen részt vesznek, szép eredményeket elérve. A vasárnapi megmérettetésen Fejér megyei dalokat és egy bihari dalcsokrot hallhattunk tőlük, produkciójukat Aranypáva-díjjal jutalmazta a zsűri.
Kisapostagról jelentkezett a minősítőre a Lilaakác Dalkör. A csoport 2009-ben alakult a helyi nőegylet keretein belül, vezetőjük Juhász Enikő, céljuk a hagyományőrzés és a karitatív tevékenység. Dalkörük nem csak résztvevője, de szervezője is a helyi rendezvényeknek. Fellépéseikre számos magyar tájegység dalaival készülnek, Kisfaludra ezúttal kalocsai és sárközi népdalcsokrokat hoztak. A produkciót országos ezüst minősítéssel díjazta a zsűri.
A bemutatókat a 11 éve alakult Nagylóki Baka Dalkör zárta. Ők hetente tartanak jó hangulatú próbákat Nagy Imola vezetésével, rendszeresen járnak versenyekre, találkozókra, ahol szép sikereket érnek el. A vasárnapi minősítőre ormánsági népdalokat és Fejér megyei dalcsokrot hoztak, produkciójukat Aranypáva-díjjal jutalmazta a zsűri.
A díjátadón Zsíros Tímea az egységes hangzást, Varró János a csokor-összeállítások kiválóságát és dinamikáját méltatta, Birinyi József pedig a csoportok megszólalásának erejét hangsúlyozta. Ahogy a zsűri elnöke elmondta, például a Nagylóki Bakák hangjával szinte „falakat lehet dönteni”.
Az eredmények ismertetése és az oklevelek átadása után a zsűritagok részletesen elemezték a produkciókat, a művészeti vezetőknek és felkészítőknek a további felkészüléshez és csoportmunkához nyújtottak szakmai segítséget.
Az eseményen a fellépő csoportok és a zsűri vendéglátásáról a házigazda Búzavirág Dalkör gondoskodott – a díjátadón Birinyi József külön kiemelte a szerinte aranypáva-díjra érdemes süteményeket. Ugyancsak a zsűri elnöke beszélt az esemény kiváló kommunikációjáról: mint mondta, a fehérvári rendezvény híre az országos sajtóba is eljutott, ő maga is olvasta az MTI hírei között.
Gratulálunk minden résztvevő dalkörnek, köszönjük a Búzavirág Dalkör vendégszeretetét!