Hírek

Madaras lesz az idei Animóka-tábor

2023. augusztus 21.   SZKKK  

Hétfőn reggel elindult az idei Animóka animációsfilm-készítő tábor a Felsővárosi Alkotóházban és annak kertjében. És ha kert, akkor madarak: az idei tábor, vagyis a héten készülő filmek témája a madarak világa – az ő életüket ismerik meg közelebbről és „viszik vetítővászonra” a táborlakók.

A táborba a 9–16 éves korosztály jelentkezhetett, és valóban különböző életkorú gyerekek töltik meg most pár napon keresztül a Kertalja utcai házat. A résztvevők többségükben új táborozók, de vannak köztük visszatérő ifjú alkotók is, akik már rutinosan mozognak a hagyományos, kézzel rajzolt animációk világában.

Az animációs film készítése közben a gyerekek különféle új technikákkal ismerkedhetnek meg, amelyek célzottan segítik a manuális készségek fejlesztését. A résztvevők kipróbálhatják magukat tervezőként, rendezőként és operatőrként is – a végeredmény pedig egy közös, jó hangulatú hét munkájának köszönhetően sok rajz, festmény és egy vagy több animációs film lesz.

Az idei tábor témája a legtöbbünk számára csak távolból ismert madarak világa. A táborozók most alaposan körbejárják az életmódjukat, majd lerajzolják, megformálják őket, mígnem a történetek főszereplőivé válnak. Ehhez kaphattak inspirációt az első napon dr. Székely Sándor etológustól, akinek kedvenc időtöltése a ragadozómadár-fiókák felnevelése és visszavadítása. Hangulatos és szórakoztató előadásában a baglyok világával ismertette meg a táborozókat. Mint mondta, az elmúlt években 25-30 bagolyfiókát nevelt fel és juttatott vissza a természetbe, „nevelésüket” videónaplókban örökítette meg, így előadását videórészletekkel is színesítette. A gyerekek megismerkedhettek az egészen apró fiókákkal, majd a „bagolyóvodával” is, és szépen sorban nevelésük állomásaival, mígnem aztán felnőttként vissza nem kerültek a természetbe.

„Kíváncsi vagyok, tényleg lesznek-e baglyok a filmekben” – súgta nekünk előadás közben Debreczeni Katalin grafikusművész, az Animono Animációsfilm-készítő Műhely vezetője. A táborvezető szerint a baglyok nem annyira tipikus madarak, sokkal inkább a macskákra hasonlítanak, így, ha a gyerekek szárnyaló hősöket akarnak filmjükbe, lehet, hogy inkább sasra vagy galambra esik a választásuk. Ez távozásunk után, a nap végére valószínűleg már ki is derült, hiszen az etológus előadását a történet közös kitalálása követte. Ami persze lehet, hogy több történet lesz, hiszen a táborban már hagyomány, hogy a gyerekek akár több filmet is elkészítenek a hét során.

A történet(ek) kitalálását a hét további napjain a képes forgatókönyvek megrajzolása, majd a figurák, síkbábok, makettek és hátterek megrajzolása, kifestése követi, és az utolsó két napon forgatják le a filmeket.

Fotó: Lőrincz Miklós


 

, , ,