Hírek

A Művészkör seregszemléje

2023. november 17.   SZKKK  

Eltelt egy év, a Kisfaludi Közösségi Házban ismét kiállításmegnyitóra várták a közönséget pénteken: a Kisfaludi Művészkör tizenegy alkotója állította ki munkáit hagyományos éves tárlatán. A kiállítást Igaz Krisztina, a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ szakmai vezetője nyitotta meg. A tárlat 2024. április 5-ig látogatható.

Ahogy minden alkalommal, ebben az évben is megtelt a Kisfaludi Közösségi Ház nagyterme az érdeklődőkkel: a Művészkör éves kiállítása hagyományosan jó alkalom arra is, hogy a régen látott barátokkal, ismerősökkel, egykori tanárokkal is szót váltsanak a művekre kíváncsiak. A legfontosabb persze, hogy a kör alkotói megmutassák, mi mindennel foglalkoztak az év folyamán, milyen új témák, technikák fogták meg őket az elmúlt hónapokban.

Az SZKKK szakmai vezetője, Igaz Krisztina köszöntötte közönséget, majd bemutatta az est zenei előadóit, a Duo RedWhite csellóduót. A két fiatal művésznő, Hérics Csenge és Mády-Szabó Eszter hat éve alakult párosa gyorsan népszerű lett a városban, és azon kívül is. Bár elsősorban klasszikus zenészek, a Kisfaludi Művészkör éves kiállításának megnyitóján kiléptek ebből a mederből, könnyedebb, modernebb stílusokat célozva meg. A látogatók folyamatosan bővülő repertoárjuknak olyan elemeit hallhatták, mint a Coldplay Viva La Vida, Vangelis Chariots of Fire, vagy Hans Zimmer és Lisa Gerrard, a Gladiátor című filmből ismert Now We Are Free című műveinek csellós feldolgozását.

A Duo RedWhite műsora után Igaz Krisztina bemutatta a kiállítókat. Idén tizennegyedik alkalommal válogattak egész éves munkásságuk gyümölcseiből Budainé Nyitrai Anita, Deák Katalin, Hackfelner Ferenc, Kallós-Kókány Zsuzsanna, Mohai Tiborné Néri, Molnárné Szeiler Magdolna, Sárközy István, Sárközy Istvánné, Szeiler Attila, Szünderné Havasi Erzsébet és dr. Wollein Mária. A látogatók rengeteg különféle stílusban, színvilágban és méretben készített akvarellt, olajfestményt, pasztellképet, grafikát, üvegfestményt, fafaragást és festett bútort szemlélhettek meg. Ezek közül néhányat a többitől külön helyeztek el, és nem ok nélkül.

Idén rendhagyó módon a művészkör tagjai egy-egy alkotásukat eladásra kínálták, melyeket a jelenlévők a megnyitó után meg is vásárolhattak. Az alkotók az eladott művekből befolyó összeget a Kisfaludi Hagyományőrző Kulturális Egyesületnek ajánlották fel, így segítve az egyesület családi programjainak megvalósítását.

Fotó: Vörös Ádám


 

,