Hírek

Találkozzunk, ismerkedjünk a köztünk élő alkotókkal!

2024. május 17.   ÖKK  

A Kortárs Művészeti Fesztivál szervezőit is megtréfálta a péntek délutáni időjárás, így a programsorozat megnyitóját a Csónakázó-tó partjáról a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ épületébe költöztették: Lehrner Zsolt alpolgármester a hirtelen jött jégeső közepette köszöntötte a résztvevőket. A Bartók Béla téren, a Székesfehérvári Művészek Társaságának kiállításainak megnyitójára már kisütött a nap és nem volt akadálya a koncerteknek sem. Zene, tánc és irodalom, kiállítások, workshopok – változatos, tartalmas programkínálat vár mindenkit az elkövetkező napokban.

A fesztivál nyitányán Lehrner Zsolt alpolgármester köszöntötte a résztvevőket, kiemelve, hogy az időjárás miatt egy kortárs térbe – az SZKKK most megújuló épületére értve ezt – csöppenhettek a látogatók. „Programok sokasága vár mindenkit ezekben a napokban a Csónakázó-tónál és a Bartók Béla téren. Emellett számos kísérőrendezvény, társkiállítás közül válogathatunk a Felsővárosi Alkotóházban, a Városházán, a Köfém Művelődési Házban és a Pelikán Galériában is. Elmondhatjuk, hogy idén a város több pontján is találkozhatunk a kortárs művészettel. Ragadjuk meg ezeket a lehetőségeket!” – invitálta a fehérváriakat Lehrner Zsolt.

Az álruhás királylány történetét ismerhetjük meg hamarosan az ARAMI tehetséggondozó csoportjának készülő előadásában, a csoport fiataljai ebből adtak ízelítőt a jelenlévőknek, majd feltárultak Molnár Judit Lilla Outside the box 2. kiállításának titkai is. A tárlatot ajánló Barna Máté service designer, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem oktatója a művész együttműködésen alapuló, a látogatót játékra hívó és egyedi értelmezésekre inspiráló szándékára hívta fel a figyelmet. „Mindig a tervezői attitűdökre, képességekre érdemes helyezni a hangsúlyt, amelyek ahhoz kellenek, hogy valami igazán újat, hasznosat hozzanak létre a tervezők. Erre kimondottan alkalmas az outside-the-box thinking, mint a kreatív gondolatok megfogalmazásához teret adó forma” – hangzott el. A tárlat június 14-ig látogatható, és addig kétszer át is alakul, érdemes később is visszatérni és megnézni az SZKKK épületében.

A fesztivál első napja a tánc és a mozgás jegyében telt a 23. Kortárs Művészeti Fesztivál első napja. Az eseményt megnyitó ARTE ARAMI tehetséggondozó csoportjának táncszínházi produkciója után a Baross Imre Artistaképző Intézet növendékeinek cirkuszművészeti és színházi előadását láthatta a közönség, majd a Székesfehérvári Balett Színház táncosai vették birtokba a színpadot. Bősze Ádám és Megyeri Léna ismeretterjesztő előadása is a tánc, főként a balett világában kalandozott, a táncos témát a veszprémi Victoria Art&Sport Company balett- és táncbemutatója zárta.

Az est hátralévő része két koncertet tartogatott: a szabadtéri színpadon Lovasi András „egy szál gitáros” szólóestjét, majd Barabás Lőrinc trombitás és zeneszerző koncertjét hallhatta a közönség.

A Székesfehérvári Művészek Társasága idén a Bartók Béla térre költözött, ahol több szabadtéri kiállítással is készültek tagjaik. Az eső utáni szikrázó napsütésben tartott megnyitón a MusiColore énekegyüttest, majd a Ciszterci Szent István Gimnázium és a Gorsium Szakgimnázium diákjait hallhatta a közönség.

Lehrner Zsolt alpolgármester örömének adott hangot, hogy a fehérvári alkotóművészek kezdeményezése megvalósult, és a Felsővárosi Alkotóház nyitott műhelyei, valamint a Szabad gondolatok kiállítás mellett a Kortárs Művészeti Fesztivál keretében a Bartók Béla téren is lehetőség van a képző- és iparművészet, a helyi alkotók bemutatkozására.

A szabadtér adta lehetőségeket kihasználva vannak az „utcaszintre” készült alkotások, a „Nem a ruha teszi” címmel Kiss László fotóművész az árkádos épület pilléreire készített nagyméretű nyomatokat, láthatóak térbeli installációk és Ecsedi Mária művészzászlója is. Két pavilonban a Társaság tagjainak munkáiból kaphatnak ízelítőt a látogatók. Az egyik helyszín, a Fénypavilon 21 művész közös projektje, a másik pavilonban pedig Holmi címmel készültek az alkotások, kimondottan a Kortárs Művészeti Fesztiválra.

„Nagyon fontos számunkra, hogy meg tudunk jelenni tagjainkkal és alkotásainkkal a Bartók Béla téren. A két pavilonban kétféle művészi megközelítést láthatunk a kiálításokon. Az egyik esetében a művészek a tőlük megszokott technikákkal alkottak, itt a szabadtéri megjelenés jelenti a pluszt. A másik pavilonban pedig egy olyan projekt eredménye látható, amelynek keretében arra kértük tagjainkat, hogy az otthonukban található holmijaikat – tárgyaikat, ruháikat, táskáikat, cipőjüket és így tovább – fényképezzék le, majd ezeket próbálják elektrográfiai eszközökkel átalakítani. Az így született művekből kaphatunk ízelítőt itt” – mondta el Szentes Ottokár, a Székesfehérvári Művészek Társaságának elnöke.

Egész hétvégén láthatóak lesznek a kiállítások a Bartók Béla téren. Emellett több érdekes foglalkozással hívják közös alkotásra a látogatókat a művészek. Kiderül majd például, hogy a téren szárítókötélen látható ruhák nem véletlenül estek bele a gipszbe, hanem már Revák Katalin és Végvári Beatrix Teregetés workshopjának kellékei. A megismerhető technikák köre is széles: lehet majd stencilezni, vagy éppen kézzel tűzött szőnyegtechnikával készült „tenyérnyi” műveket is alkotni.

Szöveg: Stettler Zsuzsanna (ÖKK) és SZKKK, fotó: Kiss László (ÖKK) és Lőrincz Miklós

KMF 2024 – részletes program  »


 

,