Hírek

Torta és ajándékutalvány a legmobilisabb Mignonoknak

2024. szeptember 27.   ÖKK  

A Mobilitási hét programjai között idén is megrendezték a Legmobilisabb osztály vetélkedőt, amelyet a Vörösmarty Mihály Általános Iskola 7/B osztálya nyert meg. A hagyományokhoz hűen a Városházán köszöntötte a csapatot dr. Cser-Palkovics András polgármester.

Hatalmas cukrászdává változott péntek kora délelőtt a székesfehérvári Városháza Díszterme, ahol a Vörösmarty Mihály Általános Iskola 7/B osztályát köszöntötte Székesfehérvár polgármestere és a „2024 Legmobilisabb Osztálya” címért folyó versenyt szervező Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ nevében Igaz Krisztina szakmai vezető.

A nyertes osztály 100 ezer forintos Decathlon utalványt kapott, a Damniczki Cukrászda által felajánlott hatalmas tortát pedig dr. Cser-Palkovics András nagy örömmel „szolgálta fel” a Mignonok csapatának, s közben arról beszélt, hogy a Díszterem egyik funkciója éppen az olyan bajnokok fogadása, mint a legmobilisabb osztály címet elnyert csapat.

Az iskolásokra idén is izgalmas feladatok vártak a vetélkedőn, amelyen a zsűri azt is nézte, melyik osztály jön a legtöbbféle alternatív közlekedési eszközzel. Slett Csaba, a 7/B osztályfőnöke kérdésünkre felidézte, hogy biciklivel, rollerrel, gördeszkával, görkorcsolyával érkeztek meg a csapat tagjai a Salétrom utcába, a vetélkedő helyszínére. A mostani 7/B egyébként már tavaly is indult a versenyen, ami nagyon jó volt tapasztalat- és tudásgyűjtésnek, ezen kívül az iskolában egy közlekedési kisokost is áttanulmányoztak a gyerekek, így a Mignonok csapatának sikerült a legtöbb pontot megszereznie a közösségi közlekedés szabályait firtató vetélkedőn. A díjat az osztály nevében Nagy Kornél csapatkapitány vette át.

A tortázás közben aztán fontos városi kérdések is előkerültek a gyerekek részéről, mint például hogy mikor nyit meg a Bregyó-közi skatepálya, vagy hogy ki milyen versenyeket nézett az olimpiai közvetítéseken, de azt is megkérdezték a legkíváncsibbak, hogy miként lehet feljutni a Díszterem karzatára. Dr. Cser-Palkovics András készségesen válaszolt a kérdésekre, miközben jó házigazdaként begyűjtötte az üres tortás tányérokat, sőt, a repetát is kiosztotta az arra jelentkezőknek. A végén az is kiderült, hogy elvileg a mai földrajzórán dolgozatot íratna az osztályfőnök, de a polgármester kérésére, bónuszajándékként az az ígéret is elhangzott, hogy a számonkérés talán a jövő hétre csúszik…

Szöveg: Házi Péter (ÖKK), fotó: Simon Erika (ÖKK)


 

,