Hírek

Gálaműsorral zárult a Szenior Ki mit tud?

2024. október 27.   SZKKK   Galéria

Gálaműsorral és díjátadóval zárult a Fejér vármegyei szépkorúak ide kulturális seregszemléje vasárnap a Malom utcai Táncházban – az eseményen a zsűri által legjobbnak ítélt 13 produkciót láthatta a közönség. A gála keretében hirdették ki az idei év fődíjasát is: a serleget Igaz Krisztina, az SZKKK szakmai vezetője, a Rotary Club Székesfehérvár által felajánlott 50 ezer forintos különdíjat pedig Lengyel Kornél elnök adta át a legszínesebb produkciókat bemutató, Ercsiből érkezett Eötvös József Nyugdíjasklubnak. A műsorszámok között Székesfehérvár alpolgármestere, Horváth Miklós Csaba és Igaz Krisztina, az SZKKK szakmai vezetője adta át a különdíjakat, amelyeket Ármai Erika, a Klein Kati-Suhajda Attila Duó és Nagy Éva vehetett át.

A mintegy három évtizedes múlttal rendelkező esemény célja a vármegyében élő nyugdíjasok megszólítása, számukra találkozási és közösségépítő lehetőségek biztosítása. A képző-, ipar- és népművészeti kategóriában bármely tárgyalkotó művészeti ágat képviselő alkotással lehetett nevezni, a felhívásra többek között fafaragások, olajfestmények, kevert technikás festmények, horgolt munkák, szőttesek érkeztek. A közel negyven jelentkező ötven pályamunkáját a zsűri – Szolnoki Szabolcs festőművész, Tóthné Albrecht Anikó textilműves és Kovács Loránd Olivér, a Szent István Király Múzeum szakmai igazgatója – bronz, ezüst, arany és kiemelt arany minősítésekkel díjazta. Az alkotásokból rendezett kiállítás november 6-ig ingyenesen látogatható az SZKKK Fürdő sori épületében.

Az előadóművészeti kategóriában több mint negyven produkcióval neveztek a szépkorúak. Volt ének, vers, tánc, prózai és hangszeres előadás egyéni és csoportos felállásban egyaránt – fantasztikus előadásokat láthatott a közönség az október eleji két bemutatónapon. A produkciókat szakmai zsűri értékelte és díjazta. A legjobb előadásokból állt össze a gálaműsor, amelyet vasárnap délután rendeztek meg a Táncházban.

A megjelenteket Horváth Miklós Csaba, Székesfehérvár alpolgármestere köszöntötte, és örömét fejezte ki, hogy a járványidőszakot követően, évről évre érzékelhetően többen jelentkeznek a megmérettetésre, élnek ezzel a lehetőséggel és megmutatják tehetségüket.  Készülnek, tanulnak, akár együtt, akár egyénileg, és a produkciók színvonalát jól jelzi, hogy az idei évben a zsűri 17 kiemelt arany, 9 arany és 8 ezüst minősítést adhatott át. Arra kérte a résztvevőket és a nézőket egyaránt, vigyék jó hírét a rendezvénynek, és minél többen térjenek vissza a következő évben is.

A köszöntőt követően kiderült, ki lett az idei év fődíjasa.  Az abszolút első helyezett kiválasztásánál sok szempontot figyelembe vett a Berki Lilla népdalénekes, népzene-pedagógus, Kuna Károly Jászai Mari-díjas színművész és Rovó Tamás koreográfus, táncművész alkotta zsűri: számított a produkció minősége, sikeressége és mennyisége is, hiszen az idei évben az Ercsiből érkezett Eötvös József Nyugdíjasklub tagjai bizonyították, egy csapaton belül mennyi színes egyéniség található. A fődíjat jelentő serleget Igaz Krisztina, az SZKKK szakmai vezetője, a Rotary Club Székesfehérvár által felajánlott 50 ezer forintos különdíjat pedig Lengyel Kornél elnök adta át.

A gálaműsor a Derűs Dalosok produkciójával indult, majd Nagy Éva vidám táncos produkcióval lépett fel, Tenke Eszter népballadát énekelt. Ármai Erika prózát mondott, Nagy Bálint katonadalokat énekelt, a fődíjas Ercsi Eötvös József Nyugdíjasklub pedig újra bemutatta a Pletykás asszonyok című produkciót. Szabóné Miklós Eszter verset mondott, a Klein Kati-Suhajda Attila Duó mandolinon és gitáron adott elő slágereket, a Köfém Nyugdíjasklub Tánckara pedig rábaközi táncokat hozott az eseményre. Német népdalokat énekelt az Ezerjó Német Dalkör, az Ercsi Eötvös József Nyugdíjasklub Tevékeny Nők Tánccsoportja az Y viva España című spanyol slágerre táncolt, a Köfém Nyugdíjasklub Férfikórusa pedig tréfás dalokat énekelt.

A műsorszámok között adták át a különdíjakat, amelyeket Nagy Éva, Ármai Erika és a Klein Kati-Suhajda Attila Duó vehetett át. A gálaműsort Gabrovits Pál a közönséggel közösen énekelt operettslágerekkel zárta.

Szöveg: ÖKK és SZKKK, fotó: Kiss László (ÖKK) és Lőrincz Miklós


 

,