Fehérvári Advent 2021

2021. november 18.   SZKKK  

Mikor:
2021. november 27., szombat @ 08:00 – 2021. december 24., péntek @ 16:00 Europe/Budapest Időzóna
2021-11-27T08:00:00+01:00
2021-12-24T16:00:00+01:00

Az ünnepi díszbe öltözött belvárosban a négy adventi vasárnapon karácsonyi hangulatú kiskoncertek szórakoztatják a járókelőket, a hétköznapokon pedig a város óvodásai, kisiskolásai adnak műsort az adventi színpadon. A Városház téren felépített betlehem előtt felidézhetjük a bibliai történetet. A forralt bor illatú vásári forgatagot képeskönyvbe illő installációk színesítik, a város karácsonyfája körül kisvonat zakatol. A Városházán ebben az évben is minden nap kinyílik majd egy ablak decemberben: a város adventi naptárából egy-egy vers, mese vagy dal formájában érkezik a várakozást megkönnyítő ajándék a városlakóknak.

Az adventi programok ingyenesek, a belépődíjas rendezvényeket jeleztük. A rendezvények az aktuális időpontban érvényes jogszabályoknak, rendelkezéseknek megfelelően látogathatók.

A szervezők fenntartják a jogot a programváltoztatásra.

 

Állandó programok: 

Mesebeli gőzös a város karácsonyfája alatt november 28-tól :

  • hétköznapokon 16–19 óra között, és az Adventi színpadon zajló délelőtti gyermekműsorok ideje alatt 9–12 óra között, 
  • szombaton és vasárnap 16–20 óra között

Meglepetés minden napra: élő adventi naptár december 1-től 23-ig 17.30-kor a Városháza ablakaiban

Adventi vásár december 24-ig a belvárosban

„Betlehemi szép csillag” adventi kézműves kiállítás: december 22-ig, hétfő–szombat 13–18 óra és vasárnap 15–18 óra között a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban


Részletes program:

November 27., szombat

17.00–21.00  Interaktív játékos vetítés (Varkocs-szobor)

17.00–21.00  Holografikus adventi vetítés (Zichy liget)

 

Ajánljuk még erre a napra:

9.00–13.00  Családi kreatív délelőtt: mézeskalács készítése és díszítése, karácsonyfadíszek készítése (Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház)

10.00–19.00  Jótékonysági és kézműves vásár (Püspöki Palota, Adventi udvar)

10.00–12.00  Adventi asztaldísz készítése (Csalai Közösségi Tér)

11.00  „Betlehemi szép csillag” – a Fehérvári Kézművesek Egyesülete pályázatára érkezett alkotások kiállításának megnyitója. A tárlat december 22-ig látogatható, hétfőtől szombatig 13–18 óráig, vasárnap 15–18 óráig (Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház)

11.00–18.00  Bepillantás a marokedények festésébe, házigazda: Korompai Péter (Szent István Király Múzeum – Pelikán Galéria)

14.30–16.00  Adventi koszorú készítése – kötetlen délutáni foglalkozás kicsiknek és nagyoknak Tóth Eszter és Csákberényi-Nagy Katalin irányításával. A foglalkozáshoz szükséges alapanyagokat a belépőjegy ára tartalmazza. A foglalkozás 20 fős maximum létszámhoz és regisztrációhoz kötött. Jelentkezni az info@szenteknyomaban.hu e-mail címen lehet november 23-ig. Az elkészült koszorúkat Spányi Antal megyés püspök megáldja az első adventi gyertyagyújtás alkalmával a Püspöki Palota udvarán, az Adventi udvar megnyitó ünnepségén. További információ: www.szfvar.katolikus.hu  (Székesfehérvári Egyházmegyei Látogatóközpont) (Belépődíjas)

15.00–18.00  Vízivárosi Advent (Vizivárosi Általános Iskola aulája)

16.00–18.00  Adventi kopogtató készítése (Felsővárosi Közösségi Ház)

16.30  Adventi gyertyagyújtás Spányi Antal megyés püspök adventi gondolataival, a színpadon a Székesfehérvári Egyházmegye katolikus iskolásainak adventi műsora – a püspök atya megáldja a családok adventi gyertyáit és az adventi koszorúkat (Püspöki palota, Adventi udvar)

A Vörösmarty Mihály Könyvtár Zsolt utcai Tagkönyvtárában november 27-től december 22-ig adventi kalendárium játékot szerveznek gyerekeknek: aki jól válaszol a találós kérdésre, szaloncukrot kap ajándékba


November 28., vasárnap

12.00–20.00  Mézeskalács sütése és díszítése – családi foglalkozás (Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ, Fürdő sor 3.)

17.00–21.00  Interaktív játékos vetítés (Varkocs-szobor)

17.00–21.00  Holografikus adventi vetítés (Zichy liget)

17.30  Az Otti Voice & Bass karácsonyváró kiskoncertje (Adventi színpad, Városház tér)

Egy énekhang és egy basszusgitár – az Oti Voice&Bass duó, azaz Horváth Ottília (ének) és Kővári Péter (basszusgitár) különleges formációjukkal már bizonyították, hogy ínyencségnek számítanak a szakmában. Igényes blues és pop műfajú dalokat játszanak dzsesszesítve, de nem riadnak vissza attól sem, hogy a modern könnyűzenéből emeljenek át számukra sokat jelentő dalokat, hogy aztán azokat a saját ízlésükre formálják. A jó zenéket és a jazzt kedvelők is garantáltan jó élményekkel távoznak az érzékeny, virtuóz előadók koncertjeiről. Nyáron az Öreghegyi jazzpikniken már hallhatta őket a fehérvári közönség, most karácsonyi hangulatú műsorukkal várják az új rajongókat.

18.00  A város adventi koszorúján Cser-Palkovics András polgármester és Spányi Antal megyés püspök gyújtja meg az első gyertyát, majd a polgármester a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ két kis lakójával közösen kapcsolja fel az ünnepi fényeket (Adventi színpad, Városház tér)

18.15  A ZsebSzalma trió adventi koncertje (Adventi színpad, Városház tér)

Sötétedéstől: ünnepi fényfestés (Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ épülete, Fürdő sor 3.)

 

Ajánljuk még erre a napra:

8.00–12.00  IX. Újszövetség Maraton (Vörösmarty Színház)

Advent első vasárnapján, november 28-án reggel 8 órától a Vörösmarty Színház ismét megrendezi az Újszövetség Maratont, immár kilencedik alkalommal. A négy evangéliumból gondosan összefésült szövegrészek olvasásával Jézus életét idézik meg. A felolvasáson részt vesz Cser-Palkovics András polgármester, Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója, Spányi Antal katolikus megyés püspök, Bencze András evangélikus lelkész és Berze János református lelkész.
A színpadon a felolvasások között a Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI diákjai lépnek fel. A felolvasásra szeretettel várják a nézőket is – azoknak pedig, akik személyesen nem tudnak részt venni a rendezvényen, a IX. Újszövetség Maratont a színház élőben közvetíti facebook-oldalán is.

10.00–19.00  Jótékonysági és kézműves vásár (Püspöki Palota, Adventi udvar)

11.00 és 16.00  Egy kis karácini csoda – bábelőadás (Igéző) (Belépődíjas)

Az ódon Cin-cin Kastély kis lakói karácsonyhoz készülődnek. A kastély feledékeny ura, Lord Cincin el is indul a könyvtárszobába a nagy sajtgyémántért, hogy előkészítse azt az ünnepi estére. Sajtgyémánt nélkül ugyanis nincs ünnep az egereknél, hiszen a gyémántot mindenkinek meg kell dörzsölnie az ünnep éjszakáján ahhoz, hogy teljesüljön a karácsonyi kívánsága. A gyémántot azonban elnyeli a kastély, így aztán veszélybe kerül az egerek boldog karácsonya…  Jegyrendelés: www.facebook.com/igezo  vagy személyesen a Basa u. 1-ben, hétköznap 14.00–19.00-ig


November 30., kedd

Ajánljuk erre a napra:

16.30  Bütykölde – adventi készülődés kicsiknek. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, regisztráció: aranybulla@kabel.datatrans.hu; +3622/312-945 vagy személyesen a könyvtárban (Aranybulla Könyvtár Alapítvány)


December 1., szerda

17.30  Meglepetés minden napra: élő adventi naptár (Városháza ablakai)

 

Ajánljuk még erre a napra:

17.00  Évszakok – Wollein Mária festménykiállításának megnyitója. A tárlatot megnyitja: Karóczkay Ottó festő-tanár, gitáron közreműködik és énekel: Szabó Bill Béla.  A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, regisztráció: aranybulla@kabel.datatrans.hu; +3622/312-945 vagy személyesen a könyvtárban (Aranybulla Könyvtár Alapítvány)

18.00  Adventi Jazz Szerdák: Bacsó Kristóf Triad. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, regisztráció: http://tiny.cc/5onluz (Öreghegyi Közösségi Ház)

Bacsó Kristóf generációjának egyik legkiemelkedőbb és legsokoldalúbb szaxofonművésze és zeneszerző egyénisége. A Liszt Ferenc Zeneakadémia és a bostoni Berklee College of Music elvégzése után évekig Franciaországban, majd az Egyesült Államokban élt és dolgozott. Európa számos országában fellépett már. Oktatói tevékenysége szerteágazó: a 2000-es években a Kodolányi János Főiskolán és az Egressy Béni Református Szakközépiskolában tanított, 2012-től tanít a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékén, melynek vezetőjének 2021-ben nevezték ki.
A szaxofonművész 2013-ban alapította a Bacsó Kristóf Triad formációt. A trió egy kísérletező zenei műhely, melynek hangzása több neves fesztiválon aratott nagy sikert itthon és külföldön egyaránt. Bacsó fiatal társa Tálas Áron, akinek elsődleges hangszere a zongora, azonban nagy eredetiséggel nyúl a Fender zongorához és más elektronikus hangszínekhez is. A zenekar másik tagja a dobos Csízi László, akinek érzékeny játékstílusa határozza meg a zenekar ritmikai sokszínűségét. A TRIAD zenéje egyszerre merít a jelenből és a közép-kelet európai zenei tradíciókból. A gondosan kimunkált részek mellett fontos szerepet kapnak a közös improvizációk, illetve a nem megszokott utak keresése. A trió első albuma Pannon Blue címmel jelent meg a BMC Records kiadásában, amelyen a világszerte ismert gitáros, Lionel Loueke volt a vendégük. A lemez 2017-ben elnyerte a Gramofon magazin „Az év magyar jazzlemeze” díját.
A trió tagjai: Bacsó Kristóf (szaxofon), Tálas Áron (zongora), Juhász Márton (dob)

A koncert a Magyar Jazz Szövetség „30 év jazz” sorozata részeként, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelőtől elnyert pályázat keretében valósul meg.


December 2., csütörtök

17.30  Meglepetés minden napra: élő adventi naptár (Városháza ablakai)

  

Ajánljuk még erre a napra:

10.00–16.00  Karácsonyfák utcája – általános iskolás osztályok, csoportok és családok saját készítésű díszeiket helyezhetik el saját fájukon december 2-án, 3-án és 4-én (Rác utca)

A Fehérvári Kézművesek Egyesülete ismét meghirdeti a Karácsonyfák utcája elnevezésű programját. Az egyesület várja azokat az általános iskolás osztályokat, csoportokat és családokat, akik szeretnének közösen feldíszíteni egy fenyőfát a Rác utcában. Műfaji megkötés nincs, de a szervezők kérik, a fenyődíszek olyan anyagokból készüljenek, melyek az időjárás (hó, eső, szél) hatásait három héten át kibírják. Jelentkezni december 1-ig lehet a kezmuvesek@gmail.com címen. A legszebb, legötletesebb fára december 5-én 16.00 óráig lehet szavazni a Kézművesek Házában, az eredményhirdetést 17.00 órakor tartják. A legtöbb szavazatot kapott osztály, csoport vagy család jutalma egy kézműves csomag. A fenyőfákat december 21-ig lehet megtekinteni a helyszínen, december 22-én a fákat lebontják, aki szeretné, ezen a napon 10–14 óra között elviheti az általa készített díszeket. További információ: www.fehervarikezmuvesek.hu

17.00  Küldetése: irodalmár – beszélgetés az Irodalmi Szalonok kitalálójával, Juhász Annával.  A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, regisztráció: aranybulla@kabel.datatrans.hu; +3622/312-945 vagy személyesen a könyvtárban (Aranybulla Könyvtár Alapítvány)


December 3., péntek

17.30  Meglepetés minden napra: élő adventi naptár (Városháza ablakai)

 

Ajánljuk még erre a napra:

10.00–16.00  Karácsonyfák utcája – általános iskolás osztályok, csoportok és családok saját készítésű díszeiket helyezhetik el saját fájukon. További információ: www.fehervarikezmuvesek.hu (Rác utca)

18.00  Ökumenikus adventi jótékonysági est (Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház)


December 4., szombat

15.00–19.00  Kézműves délután a Terembura Kulturális Egyesülettel: Karácsonyi Fénybütykölde (Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ, Fürdő sor 3.)

Szuper csillogó-világító karácsonyfadíszek készítése a Fénybütykölde csapatával: készíts magadnak saját, világító karácsonyfaékszereket az ünnepekre! A csapat tagjai segítenek, hogy néhány LED és egy elem segítségével te magad készíthesd el egyedi fényékszeredet, amit akár a fenyőfára, vagy ablakaidba tehetsz.
15 órától folyamatosan: Okoskodó Társasjátéksarok – közös játék családoknak, barátoknak
A program az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Ficsak Székesfehérvár segítségével valósul meg. 

17.00–21.00  Interaktív játékos vetítés  (Varkocs-szobor)

17.00–21.00  Holografikus adventi vetítés (Zichy liget)

17.30  Meglepetés minden napra: élő adventi naptár (Városháza ablakai)

Sötétedéstől: ünnepi fényfestés (Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ épülete, Fürdő sor 3.)

 

Ajánljuk még erre a napra:

9.00–13.00  Családi kreatív délelőtt: mézeskalács készítése és díszítése, karácsonyfadíszek készítése (Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház)

10.00–19.00  Jótékonysági és kézműves vásár (Püspöki Palota, Adventi udvar)

10.00–16.00  Karácsonyfák utcája – általános iskolás osztályok, csoportok és családok saját készítésű díszeiket helyezhetik el saját fájukon. További információ: www.fehervarikezmuvesek.hu (Rác utca)

10.00  Várjuk együtt a Mikulást! – családi délelőtt játékkal, kézműves foglalkozással (Vörösmarty Mihály Könyvtár – Központi Könyvtár Gyermekrészleg)

10.00  Kerekítő a Mikulás jegyében –  Családi délelőtt a piciknek ölbeli játékokkal (Vörösmarty Mihály Könyvtár – Budai úti Tagkönyvtár)

14.30–16.30  Mikulásváró kézműveskedés 

A Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeumban immár hagyomány, hogy Mikulás napja közeledtével megemlékeznek Szent Miklós püspökről. Tóth Eszter és Csákberényi-Nagy Katalin vezetésével a résztvevők karácsonyfadíszeket készíthetnek, amelyeket az elmúlt es foglalkozássalévekhez hasonlóan a Karitász Szent Kristóf Ház Fogyatékkal Élők Nappali Intézmény lakóinak ajándékoznak. A foglalkozás végére pedig különleges vendéget hívtak a jelenlevők számára. A foglalkozáshoz szükséges alapanyagokat a megvásárolt belépőjegy ára tartalmazza. A foglalkozás 20 fős maximum létszámhoz és regisztrációhoz kötött. Jelentkezni lehet Pásztor Katalin múzeumigazgató-helyettesnél az info@szenteknyomaban.hu e-mail címen november 30-ig. További információ: www.szfvar.katolikus.hu  (Székesfehérvári Egyházmegyei Látogatóközpont) (Belépődíjas)

15.00–18.00  Vízivárosi Advent (Vizivárosi Általános Iskola aulája)

16.00–18.00  Gyermekjátszó táncház a Szedtevette zenekarral és Mikulásváró családi délután (Kisfaludi Közösségi Ház)

16.30  Adventi gyertyagyújtás Spányi Antal megyés püspök adventi gondolataival, a színpadon a Székesfehérvári Egyházmegye katolikus iskolásainak adventi műsora (Püspöki Palota, Adventi udvar)


December 5., vasárnap

15.00–19.00  Kézműves délután a Terembura Kulturális Egyesülettel: Küldj egy lapot karácsonyra(Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ, Fürdő sor 3.)

Készíts egyedi és különleges karácsonyi képeslapokat színes, unatkozó papírdarabokból, papírkivágásos technikával. Karácsonyig még célba ér a jókívánság!
15 órától folyamatosan: Okoskodó Társasjátéksarok – közös játék családoknak, barátoknak
A program az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Ficsak Székesfehérvár segítségével valósul meg. 

17.00–21.00  Interaktív játékos vetítés (Varkocs-szobor)

17.00–21.00  Holografikus adventi vetítés (Zichy liget)

17.30  Meglepetés minden napra: élő adventi naptár (Városháza ablakai)

17.35  Az Alba Regia Vegyeskar adventi műsora  (Adventi színpad, Városház tér)

Az Alba Regia Vegyeskar története több mint száz évre nyúlik vissza, a kórus jogelődje az 1892-ben alapított Déli Vasúti Dalárda, amely 1949-ben alakult MÁV Vegyeskarrá. Az Alba Regia nevet 1971-ben vette fel a kórus, amely a legendás karnagy, Kneifel Ferenc vezetésével már a következő évben megszerezte az első országos minősítést. A színvonalas műsorok, az itthoni elismerések nyomán számos külföldi meghívásnak is eleget tettek az elmúlt évtizedekben. A kilencvenes évek elején az Alba Regia egyesült az Ikarus Kórussal, azóta a Fricsay-díjas Kneifel Imre vezeti a vegyeskart, amelyet 2000-ben hivatalosan is hangversenykórussá minősítették. Repertoárjukon a zeneirodalom kiemelkedő művei szerepelnek. Rendszeres résztvevői a hangversenybérlet-sorozatok koncertjeinek, a városi rendezvényeknek, a Zenei Világnapon, a Musica Sacrán tartott előadásoknak.

18.00  A város adventi koszorúján Törő Gábor országgyűlési képviselő és Tóth Tamás esperes gyújtja meg a második gyertyát (Adventi színpad, Városház tér)

18.05  A Seres Brothers adventi kiskoncertje (Adventi színpad, Városház tér)

A Seres Brothers gitáros-énekes tagjait a Fivérek együttesből ismerhetik a latinos hangulatú zenék kedvelői. A muzsikus családba született Seres Róbert és Seres Krisztián fivérük, Antal és két másik zenész társaságában résztvevői voltak a 2010-es Megasztárnak: a tehetségkutató révén szereztek országos ismertséget, komoly rajongó táboruk alakult, koncertjeikre népes közönség kísérte őket. A Fivérek együttes 2014-ben megszűnt, néhány éve azonban a Seres Brothers, azaz Krisztián és Róbert ismét jelen van a színpadon. Karácsonyi hangulatú műsorukban ismert magyar és világslágereket hallhat a közönség.

Sötétedéstől: ünnepi fényfestés (Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ épülete, Fürdő sor 3.)

 

Ajánljuk még erre a napra:

10.00–18.00  Advent a Rác utcában: „Adjon Isten sokakat, szép karácsony napokat…” – karácsonyfa-díszítő és ajándékkészítő kézműves foglalkozások; mézeskalács sütése és díszítése; karácsonyi dalok, mesék; adventi forgatag: kézműves tárgyak vására az udvarban (Kézművesek Háza)

10.00–19.00  Jótékonysági és kézműves vásár (Püspöki Palota, Adventi udvar)

10.30  Adventi szentmise és zenés áhítat – közreműködik az Ars Oratoria Kamarakórus, vezényel Pad Zoltán Liszt-díjas karnagy (Szent Imre-templom)

11.00 és 16.00  Fagyvirág és vattacukorfelhő – avagy: titokzatos légköri jelenségek a Mikulásgyár felett. Interaktív meseelőadás gyermekeknek, családoknak (Igéző) (Belépődíjas)

Élőzenés, izgalmas Mikulásváró műsorra invitálja a családokat a Szabad Színház az Igézőbe. A résztvevő gyerekek előzetes regisztráció alapján csomagokat is kapnak a Mikulástól. Regisztráció (és esetleges allergiák jelzése), jegyrendelés: www.facebook.com/igezo vagy személyesen a Basa u. 1-ben hétköznap 14.00–19.00-ig

14.00  Advent vasárnapi előadások: Ajándékozz egészséget 1. – szívmelengető gyógyfüves-mézes finomságok, Lencsés Rita előadása. A helyszínen maximum 30 főt tudnak fogadni, érkezési sorrendben (SZIKM – Országzászló tér)

14.00–17.00  Mikulásváró családi délután (Közösségi Központ – Feketehegy-Szárazréti Kultúrudvar)

15.00  Találkozz a Mikulással Maroshegyen!

A Mikulás csengőszóval, ünnepi dallamokkal, szaloncukorral érkezik az utcákba és több állomáson megállva fogadja a gyerekek énekét, köszöntését. A pontos útvonal tervezett időpontjai és a megállóhelyek listája a művelődési ház honlapján és Facebook-oldalán olvasható. Indulás a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár elől hintón

16.00–18.00  Mikulásváró családi délután (Csalai Közösségi Tér)

17.00  A Karosi-Kovács-Rieger trió koncertje (Karosi Júlia – ének, Kovács Linda – ének, Rieger Attila – gitár). A koncerten legfeljebb 45 főt tudnak fogadni érkezési sorrendben! (Szent István Király Múzeum, Városi Képtár – Deák Gyűjtemény)


December 6., hétfő

Mikulásváró a Városház téren

16.00  Fagyvirág és vattacukorfelhő – avagy: titokzatos légköri jelenségek a Mikulásgyár felett. A Szabad Színház interaktív meseelőadása gyermekeknek, családoknak

16.35  A Mikulás érkezése a Városház térre

17.00  A Mits fiúk gyerekkoncertje

17.30  Élő adventi naptár: Szent Miklós története (Városháza ablakai)

17.35–18.30  Fagyvirág és vattacukorfelhő – avagy: titokzatos légköri jelenségek a Mikulásgyár felett. A Szabad Színház interaktív meseelőadása gyermekeknek, családoknak, majd a Mits fiúk gyerekkoncertje

  

Ajánljuk még erre a napra:

10.00 és 12.00  A Kelet zenéje – az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Partitúra Ifjúsági Hangversenysorozatának műsorában elhangzik Mozart: Szöktetés a szerájból – nyitány; Grieg: Peer Gynt – Anitra tánca; Grieg: Peer Gynt – Arab tánc; Ravel: Seherezádé dalciklus – 2. tétel „La Flute enchantée; Ravel: Seherezádé dalciklus – 3. tétel „L’Indifférent”; Csajkovszkij: Diótörő – Kínai tánc; Puccini: Pillangókisasszony – Zümmögő kórus; Verdi: Nabucco – nyitány. Vezényel: Dénes-Worowski Marcell, szólót énekel: Zemlényi Eszter (szoprán)

16.00  A könyvtár karácsonyfájának közös díszítése (Vörösmarty Mihály Könyvtár – Mészöly Géza utcai Tagkönyvtár)

16.00  Az elfeledett karácsony – norvég családi film (6). Kedvezményes jegyvásárlási lehetőség: Szépkorúak kedvezménykártyájával rendelkező nagyszülő(k) + 1 unoka: 1000 Ft/fő; Szépkorúak kedvezménykártyájával rendelkező nagyszülő(k) + 2 vagy több unoka: 900 Ft/fő; normál jegyár: 1100 Ft/fő (Barátság mozi) (Belépődíjas)


December 7., kedd

9.00  A Zentai Úti Általános Iskola 3. évfolyamos lányainak A szürke patás című előadása (Adventi színpad, Városház tér)

9.30  A Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda Csengő csoportjának A szúrós szőrű bárány című műsora (Adventi színpad, Városház tér)

10.00  Az Árpád Úti Óvoda Süni csoportjának Mikulás, Mikulás című összeállítása (Adventi színpad, Városház tér)

10.30  A Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Iskola 2. évfolyamának „Várunk már, szép karácsony” című előadása  (Adventi színpad, Városház tér)

11.00  A Széna Téri Általános Iskola zenei műhelyeseinek és furulya szakköröseinek Karácsony ünnepén című műsora (Adventi színpad, Városház tér)

17.30  Meglepetés minden napra: élő adventi naptár (Városháza ablakai)

  

Ajánljuk még erre a napra:

16.00  Advent a Nyugat nőíróival – Buza Tímea előadása (Vörösmarty Mihály Könyvtár – Budai úti Tagkönyvtár)

Papírdíszek karácsonyra – a Sziliné Molnár Klára origami munkáiból rendezett kiállítás december 31-ig látható nyitvatartási időben (Vörösmarty Mihály Könyvtár – Mészöly Géza utcai Tagkönyvtár)


December 8., szerda

17.30  Meglepetés minden napra: élő adventi naptár (Városháza ablakai)

 

Ajánljuk még erre a napra:

18.00  Adventi Jazz Szerdák: Fekete-Kovács Quintet A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, regisztráció: http://tiny.cc/7onluz (Öreghegyi Közösségi Ház)

Az együttes vezetője hangszeres szólistaként (trombita, szárnykürt), de zeneszerzőként és hangszerelőként is Európa szerte elismert Liszt Ferenc-díjas művész. A Budapest Jazz Orchestra alapítója, annak 1998–2005-ig művészeti vezetője és szólistája volt. Pályája során számos neves nemzetközi és hazai zenekarban játszott, zeneszerzőként több kisebb kompozíció mellett a „Budapest Jazz Szvit” szerzője. 2006 februárjában alakította meg saját quartetjét, amely később quintetté egészült ki, és a mainstream és a populáris jazz közötti arany középutat képviseli. A zenekar jelenlegi tagjai: Fekete-Kovács Kornél (trombita, szárnykürt), Molnár Sándor (szaxofon), Cseke Gábor (zongora), Horváth Balázs (nagybőgő) és Richter Ambrus (dob).

Fehérvári koncertjükön Henry Purcell A tündérkirálynő című operájának adaptációja hangzik el. Az eredeti művet Purcell II. Vilmos angol király és II. Mária 15. házassági évfordulójára komponálta 1691-ben. Erre az alkalomra William Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátékának bemutatójával készültek, de ezúttal az eredeti Shakespeare-mű Purcell átkötőzenéivel egészült ki. Ezek a zenei betétek szövegeikben nem teljesen illeszkednek a prózai darabhoz, és valójában önálló cselekménnyel sem rendelkeznek, sokkal inkább hangulatfestő betétek voltak. 2015-ben Almási-Tóth András operarendező arra vállalkozott, hogy a darabot teljes egészében újraértelmezve vigye azt színpadra. Elhagyva Shakespeare remekművét, a zenés betétek szövegvilágát alapul véve egy új történetet rajzolt fel: a darab egy, a negyvenes évek film-noire hangulatát idéző köntöst kapott, amelyben a karakterek, a díszlet, és a kosztümök mellett óriási szerep jutott annak az ötletnek, amely szerint Purcell zenéjének bizonyos részeit egy, a színpadon elhelyezett jazz-együttes szólaltatja meg. Az így született adaptációk, átértelmezések és parafrázisok Purcell barokk világának és a ma zenéjének keresztezései.

A koncert a Magyar Jazz Szövetség „30 év jazz” sorozata részeként, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelőtől elnyert pályázat keretében valósul meg.


December 9., csütörtök

9.30  A Felsővárosi Óvoda Szárazréti Tagintézménye Mókus csoportjának Téli örömök című összeállítása (Adventi színpad, Városház tér)

10.00  A Belvárosi Brunszvik Teréz Óvoda Tulipános Tagóvodája Katica csoportjának Újra itt a szép karácsony! című előadása (Adventi színpad, Városház tér)

10.30  A Tolnai Utcai Óvoda Katica csoportjának Szólj csengő, csingi-lingi-ling! című műsora (Adventi színpad, Városház tér)

11.00  A Hétpettyes Óvoda Mese-Vár Tagóvoda nagycsoportosainak Adventi várakozás című előadása (Adventi színpad, Városház tér)

17.30  Meglepetés minden napra: élő adventi naptár (Városháza ablakai)

 

Ajánljuk még erre a napra:

10.30  Téli madármesék – író-olvasó találkozó Telegdi Ágnessel (személyes vagy online) (Vörösmarty Mihály Könyvtár – Központi Könyvtár Gyermekrészleg)


December 10., péntek

9.30  A Hétvezér Általános Iskola 2. a osztályának Girbe-görbe kisfenyő című előadása (Adventi színpad, Városház tér)

10.00  A Maroshegyi Óvoda Pillangó csoportjának Karácsonyváró című összeállítása (Adventi színpad, Városház tér)

10.30  A Napsugár Óvoda nagycsoportjának Karácsonyvárás című műsora (Adventi színpad, Városház tér)

17.30  Meglepetés minden napra: élő adventi naptár (Városháza ablakai)

 

Ajánljuk még erre a napra:

17.00  Nagykarácsony – magyar vígjáték (Barátság mozi) (Belépődíjas)

17.30–19.00  Díszítsünk közösen mézeskalácsot! (Csalai Közösségi Tér)

18.00  A Kisfaludi Művészkör kiállításának megnyitója (Kisfaludi Közösségi Ház)


December 11., szombat

10.00  A Székesfehérvári Munkácsy Mihály Általános Iskola alsó tagozatának Adventi hangulatok című műsora (Adventi színpad, Városház tér)

15.00–19.00  Kézműves délután a Terembura Kulturális Egyesülettel: Fénybefőttek (Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ, Fürdő sor 3.)

A kiürült befőttes- vagy lekvárosüvegekben nagyon jól érzik magukat a mécsesek, és ha szép új ruhát kapnak, a fényük is szebb. Ha túl sok üveged van otthon, hozz magaddal néhány tisztára mosott darabot, itt új életre kelnek! Tegyél el egy jó sok fénybefőttet!
15 órától folyamatosan: Okoskodó Társasjátéksarok – közös játék családoknak, barátoknak
A program az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Ficsak Székesfehérvár segítségével valósul meg.

17.00–21.00  Interaktív játékos vetítés (Varkocs-szobor)

17.00–21.00  Holografikus adventi vetítés (Zichy liget)

17.30  Meglepetés minden napra: élő adventi naptár (Városháza ablakai)

Sötétedéstől: ünnepi fényfestés (Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ épülete, Fürdő sor 3.)

 

Ajánljuk még erre a napra:

10.00–19.00  Jótékonysági és kézműves vásár (Püspöki Palota, Adventi udvar)

10.00–18.00  Advent a Rác utcában: „Kiskarácsony, nagykarácsony, kisült-e már a kalácsom…” – lucabúza vetése; karácsonyfa-díszítő és ajándékkészítő foglalkozások, mézeskalács sütése és díszítése; karácsonyi dalok, mesék; kézműves tárgyak vására (Kézművesek Háza)

14.30-16.00  Karácsonyi képeslapok készítése (Székesfehérvári Egyházmegyei Látogatóközpont) (Belépődíjas)

Tóth Eszter és Csákberényi-Nagy Katalin vezetésével egy mára kicsit elfeledett szokás alapját készíthetik el az érdeklődők, akik aztán fel is adhatják azokat postán szeretteiknek. A foglalkozáshoz szükséges alapanyagokat a megvásárolt belépőjegy ára tartalmazza. A foglalkozás 20 fős maximum létszámhoz és regisztrációhoz kötött. Jelentkezni lehet Pásztor Katalin múzeumigazgató-helyettesnél az info@szenteknyomaban.hu e-mail címen december 7-ig 

16.00-18.00  Díszítsünk közösen mézeskalácsot! (Kisfaludi Közösségi Ház)

16.30  Adventi gyertyagyújtás Spányi Antal megyés püspök adventi gondolataival, a színpadon a Székesfehérvári Egyházmegye katolikus iskolásainak adventi műsora  (Püspöki palota, Adventi udvar)

17.00  Interaktív népi hangszerbemutató Varró János népzenésszel, népzenepedagógussal az „Egy élet e tánc, melyben lélek a dal” – Pesovár Ferenc (1930–1983) emlékezete című kiállításban. A helyszínen legfeljebb 40 főt tudnak fogadni érkezési sorrendben! (Szent István Király Múzeum – Országzászló tér)

19.00  „Glória!” a Vox Mirabilis kamarakórus karácsonyváró hangversenye (Jézus Szíve templom) (Belépődíjas)


December 12., vasárnap

15.00–19.00  Kézműves délután a Terembura Kulturális Egyesülettel: Kacatdíszek (Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ, Fürdő sor 3.)

A legkülönfélébb, régóta kallódó dolgokból is lehetnek szép karácsonyfadíszek, csak egy kis festék és némi kreativitás kell hozzá. Mit szólnál például egy szép formájú kulcshoz, kanálhoz, vagy egy kagylóhoz? Most elhozhatjátok a „jóleszmégvalamire” dobozotok tartalmát, hogy újragondoljuk a bennük rejlő furcsa tárgyakat.
15 órától folyamatosan: Okoskodó Társasjátéksarok – közös játék családoknak, barátoknak
A program az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Ficsak Székesfehérvár segítségével valósul meg.

17.00–21.00  Interaktív játékos vetítés (Varkocs-szobor)

17.00–21.00  Holografikus interaktív vetítés (Zichy liget)

17.30  Meglepetés minden napra: élő adventi naptár (Városháza ablakai)

17.35  A Vox Mirabilis Kamarakórus adventi koncertje  (Adventi színpad, Városház tér)

A Vox Mirabillis Kamarakórus 1957 óta részese Székesfehérvár zenei életének. Világi és egyházi műveket énekelnek, a katolikus szertartások állandó résztvevői, de gyakran vesznek részt a testvéregyházak ünnepi alkalmain is. 2010-ben az Amatőr Kamaraegyüttesek Találkozóján különdíjjal jutalmazták munkájukat, kiemelve a kórus tiszta hangzását, muzikalitását. A következő évben dicséretes aranydiplomát szereztek. Hangversenybérletet is indítottak, amelynek négy, mindig telt házas koncertjén neves zenekarok, kórusok lépnek fel a házigazdák mellett. A kórust majdnem három évtizede Zemlényi Katica vezényli, akinek tevékenységét Fricsay-díjjal is elismerte már a város önkormányzata.

18.00  A város adventi koszorúján Vargha Tamás országgyűlési képviselő és Tornyai Gábor atya gyújtja meg a harmadik gyertyát (Adventi színpad, Városház tér)

18.05  A Zabos Regina–Horváth Márk duó adventi koncertje  (Adventi színpad, Városház tér)

„A formációnk Horváth Márkkal spontán összeülős zenélgetésekkel kezdődött, ami egy idő után összekovácsolódott és eldöntöttük, hogy duóként járjuk a ‘nagyvilágot’! Magyarország számos területén léptünk már fel (Paloznaki Jazzpiknik, Szekszárd, Budapest, Neszmély, Tokaj stb.) Repertoárunkban számos műfaj fellelhető a jazz örökzöldeken át a mai popzenékig, azok különböző stílusaiban is. Márkkal már készítettünk közös feldolgozásokat is, amelyeket saját hangszerelésünkben, stílusunkban vettünk fel. A fő célunk az, hogy ha csak egy dal is, de megfogja a hallgató közönséget és azt jókedvvel haza tudja vinni magával” – mondja az ének-gitár duóról Zabos Regina.

Sötétedéstől: ünnepi fényfestés (Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ épülete, Fürdő sor 3.)

 

Ajánljuk még erre a napra:

10.00–19.00  Jótékonysági és kézműves vásár (Püspöki Palota, Adventi udvar)

10.00–18.00  Advent a Rác utcában: „Kiskarácsony, nagykarácsony, kisült-e már a kalácsom…” – lucabúza vetése, amelyből mindenki kap egy cseréppel; karácsonyfa díszítő és ajándékkészítő kézműves foglalkozások; mézeskalács sütése és díszítése; karácsonyi dalok, mesék; adventi forgatag: kézműves tárgyak vására az udvarban (Kézművesek Háza)

11.00 és 16.00  Fenyőmanók – zenés bábjáték (Igéző) (Belépődíjas)

Közeledik a karácsony a barátságos Bergengóciában. A manók a készülődéssel töltik az idejüket, ki a karácsonyi kuglófot, ki a töltött káposztát készíti az ünnepekre, amikor váratlan látogató érkezik. A csúf és gonosz Ágota, a rézorrú boszorkány szeretné tönkre tenni a barátságos Bergengóciaiak karácsonyát, és elrabolja a karácsony csillagát. Azt pedig a legkisebbek is tudhatják, hogy csak a csillaggal együtt lehet igazán boldog az ünnep. Jegyrendelés: www.facebook.com/igezo, vagy személyesen a Basa u. 1-ben hétköznap 14.00–19.00-ig

14.00–19.00  Családi nap a színházban – 14.00 Karácsonyi könyvvásár a Móra Kiadóval 15.00 Diótörőcske  17.00 Gyerekprogramok, kötetbemutató a Móra Kiadóval, kézműves foglalkozások, ismerkedés a darab szereplőivel, fotófal, ünnepi falatok (Vörösmarty Színház) (Belépés csak a Diótörőcske előadásra váltott jeggyel)

14.00–17.00  Kötetlen beszélgetések 1. – házigazda: Büki Zsuzsanna és Szentes Ottokár 17.00 Szentes Ottokár festőművész tárlatvezetése (Szent István Király Múzeum – Pelikán Galéria)

14.00  Advent vasárnapi előadások: Ajándékozz egészséget 2.! – Gyógymézek a világ körül. A helyszínen legfeljebb 30 főt tudnak fogadni érkezési sorrendben! (Szent István Király Múzeum – Országzászló tér)

17.00  VENI – Szász Veronika (ének, elektronika) és Bata István (basszusgitár, fúvós hangszerek, elektronika) koncertje. A helyszínen legfeljebb 45 főt tudnak fogadni érkezési sorrendben!  (Szent István Király Múzeum, Városi Képtár – Deák Gyűjtemény)

Szász Veronika és Bata István 2016-ban kezdett el együtt dolgozni VENI Unfold című dupla lemezén, amely 2018-ban jelent meg a Beauteous Beats kiadó gondozásában. A VENI formációval 2019 májusában szólaltatták meg először a saját szerzeményű elektronikus kompozíciókat a Szent István-bazilika Lovagtermében. Az élő hangzás kidolgozása mellett elkészítették a dalok kvázi-kamara átiratát is, basszusgitár-ének duó hangszerelésre, amit koncertjeiken finom elektronika kíséretével tesznek atmoszférikussá. Előadásaik során nagy szerepet kap az improvizáció, amivel eklektikus műfajú darabjaikat, a pillanat ihletettségében megszólaltatják.

„Szász Veronika és Bata István találkozásából egy egyedi, progresszív és minden hangjában precíz, mégis szabad zenei világ született, melyben lelkünket bátran dallamaikra helyezhetjük és hátradőlve megpihenhetünk. A népdalokban megénekelt életbölcsességek, elektronikus elemek, lágy dallamok szabad ötvözése és újragondolása, valamint az emberi lét legbensőbb érzései és őszinte megélése ihlette saját dalok által egy különleges utazásra invitál VENI.” (Üveges Réka)

20.00  Vörösmarty Bár – koncert, humorral és ünnepi hangulattal fűszerezve (Vörösmarty Színház, Színház Kávézó) (Belépődíjas)

Mi a különbség a színészet és a stand up között? Mit jelent egy színésznek, ha díjat kap? Mi köze a kvantumfizikának a rendezéshez? Hogyan lehet felszámolni a hajléktalanságot egy előadással? Milyen érzés meztelenül állni 400 néző előtt? Hogyan kell bekerülni egy filmbe? Hogyan képesek a színészek annyi szöveget megtanulni?

A válaszokat Andrássy Máté színész rejti, aki ezen az estén stand up komikusként várja Önöket a Vörösmarty Bárba, ahol zene is szól majd, a GabiKvArt formáció (Varga Gabriella – ének, Cserta Gábor – basszusgitár, Réti Anikó „Manó” – zongora, Kricsár Kamill – gitár, Kovács Zsolt „Colos” – dob) előadásában. Hogy milyen zenét játszanak? Hol bluest, hol funky-t, hol rockot, hol magyarul énekelnek, hol angolul, de egy biztos: csak olyat játszanak, amit szeretnek! Nagy előadók világslágereit és magyar dalszerzők remekeit élvezheti a közönség.
 


December 13., hétfő

17.30  Meglepetés minden napra: élő adventi naptár (Városháza ablakai)

 

Ajánljuk még erre a napra:

14.00–19.00  Jótékonysági és kézműves vásár (Püspöki Palota, Adventi udvar)


December 14., kedd

9.00  A Hétvezér Általános Iskola 5., 6. és 8. évfolyama idegennyelvi csoportjainak dalcsokra A Hétvezérből szeretettel címmel (Adventi színpad, Városház tér)

9.30  A Hétvezér Általános Iskola 4. évfolyamának Karácsony fényei című műsora (Adventi színpad, Városház tér)

10.00  A Gyöngyvirág Óvoda Kacsa csoportjának Karácsonyi hangulatban című előadása (Adventi színpad, Városház tér)

10.30  A Székesfehérvári István Király Általános Iskola 3. évfolyamának Angyalbaba című előadása (Adventi színpad, Városház tér)

11.00  A Hosszúsétatéri Óvoda 6. számú csoportjának Szent karácsony eljött című műsora (Adventi színpad, Városház tér)

17.30  Meglepetés minden napra: élő adventi naptár  (Városháza ablakai)

 

Ajánljuk még erre a napra:

14.00–19.00  Jótékonysági és kézműves vásár (Püspöki Palota, Adventi udvar)

15.00 és 19.00  Diótörő – a Székesfehérvári Balett Színház családi balettje két felvonásban (Vörösmarty Színház) (Belépődíjas)

Mitől ünnep az ünnep? Mi hoz színeket, meleget a szürke és hideg hétköznapokba? Erre a kérdésre keresi és találja meg a választ a társulat produkciója, amelyet Csajkovszkij muzsikájával, de a balett klasszikus verziójától eltérő módon állított színpadra Egerházi Attila Harangozó-díjas koreográfus, az intézmény igazgatója. Egy átlagos, szürke panellakásban él a Stahlbaum család, ide érkezik meg karácsony este a minden tekintetben színes egyéniség, Drosselmeyer nagybácsi, aki humorával, szeretetével, „bűverejével” életet hoz a családba. Amikor a család nyugovóra tér, megtörténnek a Hoffmann meséjéből ismert csodák: életre kel a Diótörő figura, megjelennek és ugyancsak életre kelnek a különböző mesefigurák és lezajlik az a harc is, amelynek végén Marika, a főhős egy mesevilágban találja magát, Diótörő herceg oldalán. A pár a hópelyhek táncát követve jut el a kristálypalotába, ahol káprázatos ünnepséggel, látványos spanyol, kínai, keleti és orosz táncokkal fogadják őket, és eltáncolják a darab talán legismertebb részét, a Rózsakeringőt is.

17.00  Adventi csillagok – vers- és novella felolvasóest  (Vörösmarty Mihály Könyvtár – Budai úti Tagkönyvtár)

19.00  Beteljesült ünnep – Rákász Gergely orgonaművész hangversenye. Műsor: Beethoven: V. (Sors) szimfónia – nyitány; Bach: C-moll passacaglia és fúga; Holst: Mars-tétel a Bolygók-szvitből (Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház) (Belépődíjas)


December 15., szerda

9.30  A Belvárosi Brunszvik Teréz Óvoda Bóbita csoportjának betlehemes játéka (Adventi színpad, Városház tér)

10.00  A Felsővárosi Óvoda Süni és Nyuszi csoportjának Adventi varázslat című műsora (Adventi színpad, Városház tér)

10.30  A Talentum Református Általános Iskola 3. osztályának Jézus megszületett című előadása (Adventi színpad, Városház tér)

17.30  Meglepetés minden napra: élő adventi naptár (Városháza ablakai)

 

Ajánljuk még erre a napra:

13.00 és 18.00  Diótörő – a Székesfehérvári Balett Színház családi balettje két felvonásban (Vörösmarty Színház) (Belépődíjas)

14.00–19.00  Jótékonysági és kézműves vásár (Püspöki Palota, Adventi udvar)

17.00  „Csodalámpás” – biblioterápiás foglalkozás. Beszélgetés önmagunkról és a világról, egy jó novella segítségével. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, regisztráció: aranybulla@kabel.datatrans.hu, +3622/312-945 vagy személyesen a könyvtárban (Aranybulla Könyvtár Alapítvány)

18.00  Adventi Jazz Szerdák: Coltrane Legacy A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, regisztráció: http://tiny.cc/9onluz (Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ)

Spirituális, experimentális modern jazz a XXI. századból – a Coltrane Legacy jazzformációt a jazz szakma által Magyarország legjobb bőgősei közé sorolt Orbán György hívta életre. Az amerikai szaxofonos-zenszerző legenda, John Coltrane az 50-es évek közepétől 1967-ben bekövetkezett haláláig eltelt alig másfél évtized alatt újraformálta a modern jazzt. Életműve zenészek generációira van hatással azóta is. Orbán György, a tapasztalt és sok formációt megjárt bőgős úgy gondolta, a szaxofonos örökségét oly módon ápolja legméltóbban, ha egy olyan zenekart hoz létre, amely a Coltrane zenéje által ihletett saját szerzeményeket és a Coltrane-témák új hangszereléseit egyaránt játssza. Partnerei fiatal koruk ellenére már mindannyian ismert és elismert zenészek idehaza: szaxofonokon Molnár Sándor, Soso Lakatos Sándor és ifj. Oláh Kálmán, zongorán Oláh Krisztián és dobon Lakatos Pecek András játszik.

A koncert a Magyar Jazz Szövetség „30 év jazz” sorozata részeként, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelőtől elnyert pályázat keretében valósul meg.


December 16., csütörtök

9.30  A Tóvárosi Általános Iskola 3. évfolyamának Tóvárosi karácsony című összeállítása (Adventi színpad, Városház tér)

10.00  A Belvárosi Brunszvik Teréz Óvoda Tulipános Tagóvodája Csiga csoportjának Boldog karácsonyt! című műsora (Adventi színpad, Városház tér)

10.30  Az Árpád Úti Óvoda Vízivárosi Tagóvodája Szamóca csoportjának Karácsonyi csengő című előadása (Adventi színpad, Városház tér)

17.30  Meglepetés minden napra: élő adventi naptár (Városháza ablakai)

 

Ajánljuk még erre a napra:

14.00–19.00  Jótékonysági és kézműves vásár (Püspöki Palota, Adventi udvar)

17.00  A Hungarikum együttes karácsonyi koncertje (Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház) (Belépődíjas)

18.00  A Gorsium Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum vokális tanszakának karácsonyi koncertje (Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház)


December 17., péntek

9.30  A Vörösmarty Mihály Általános Iskola István napi köszöntő című műsora (Adventi színpad, Városház tér)

10.00  A Felsővárosi Általános Iskola 4. b. osztályának Karácsonyi varázs című előadása (Adventi színpad, Városház tér)

10.30  A Vasvári Pál Általános Iskola diákjainak Betlehemi csillag című előadása (Adventi színpad, Városház tér)

17.30  Meglepetés minden napra: élő adventi naptár  (Városháza ablakai)

 

Ajánljuk még erre a napra:

10.00  Kézműves alkotó nap – a Fehérvári Kézművesek egyesületének tagjai bemutató foglalkozásokat tartanak, amelyekbe bekapcsolódhatnak az érdeklődők, információ: www.fehervarikezmuvesek.hu, +3620/259-2952 (Kézművesek Háza)

14.00–19.00  Jótékonysági és kézműves vásár (Püspöki Palota, Adventi udvar)

16.30  Igazi karácsony – Családi délután mesével, játékkal, kézműveskedéssel (Vörösmarty Mihály Könyvtár Központi Könyvtár Gyermekrészleg)


December 18., szombat

15.00–19.00  Kézműves délután a Terembura Kulturális Egyesülettel: Ajándékozz pozsgást!  (Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ, Fürdő sor 3.)

A magukra hagyott, kicsinosított konzervdobozokba új lakók érkeznek: kicsi, zöld pozsgás növények. Te is hozhatsz magaddal kiürült, tisztára mosott kicsi, vagy közepes nagyságú konzervdobozt, együtt átfestjük, kicsinosítjuk őket, aztán pedig pozsgásokat ültetünk bele. Ha pozsgásokból is túlszaporulat van otthon, hozz magaddal belőlük és csereberélj. Szuper ajándék lesz!
15 órától folyamatosan: Okoskodó Társasjátéksarok – közös játék családoknak, barátoknak
A program az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Ficsak Székesfehérvár segítségével valósul meg.

17.00–21.00  Interaktív játékos vetítés  (Varkocs-szobor)

17.00–21.00  Holografikus adventi vetítés (Zichy liget)

17.30  Meglepetés minden napra: élő adventi naptár (Városháza ablakai)

Sötétedéstől: ünnepi fényfestés (Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ épülete, Fürdő sor 3.)

 

Ajánljuk még erre a napra:

10.00–19.00  Jótékonysági és kézműves vásár (Püspöki Palota, Adventi udvar)

10.00–14.00  Gyermekműhely foglalkozás – három kézműves mester várja karácsonyi foglalkozásra az ifjú alkotókat. Információ: www.fehervarikezmuvesek.hu, +3620/259-2952 (Kézművesek Háza)

10.00–12.00  Adventi kreatív szombat – kézműves foglalkozás kicsiknek és nagyoknak. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, regisztráció: aranybulla@kabel.datatrans.hu; +3622/312-945 vagy személyesen a könyvtárban (Aranybulla Könyvtár Alapítvány)

14.00–18.00  Kötetlen beszélgetések 2. – házigazda: Korompai Péter 16.00 Festett marokedények vására, házigazda: Korompai Péter (Szent István Király Múzeum – Pelikán Galéria)

14.30–16.00  Karácsonyi teakeverék készítése (Székesfehérvári Egyházmegyei Látogatóközpont) (Belépődíjas)

Tóth Eszter és Csákberényi-Nagy Katalin vezetésével karácsonyi teafűkeverékekből filtereket készíthetnek a foglalkozás résztvevői. A szükséges alapanyagokat a megvásárolt belépőjegy ára fedezi. A foglalkozás 20 fős maximum létszámhoz és regisztrációhoz kötött. Jelentkezni lehet Pásztor Katalin múzeumigazgató-helyettesnél az info@szenteknyomaban.hu e-mail címen december 14-ig 

15.00–18.00  Vízivárosi Advent (Vizivárosi Általános Iskola aulája)

15.00–18.00  Adventi gyertyagyújtás a Felsővárosi Óvoda Szárazréti Tagóvodája Mókus csoportjának műsora, a Sing For Joy kamarakórus kiskoncertje, kézműves foglalkozás. Gyertyagyújtás után Zsigmond Lala karácsonyi kiskoncertje. (Közösségi Központ – Feketehegy-Szárazréti Kultúrudvar)

16.00–18.00  Díszítsünk közösen mézeskalácsot! (Felsővárosi Közösségi Ház)

16.30  Adventi gyertyagyújtás Spányi Antal megyés püspök adventi gondolataival, a színpadon a Székesfehérvári Egyházmegye katolikus iskolásainak adventi műsora  (Püspöki palota, Adventi udvar)

17.00  Nagykarácsony – magyar vígjáték (Barátság mozi) (Belépődíjas)

18.00  A MusiColore Énekegyüttes és Parlan-Duó (fuvola) karácsonyi koncertje. A helyszínen legfeljebb 60 főt tudnak fogadni érkezési sorrendben! (Szent István Király Múzeum – Hetedhét Játékmúzeum)


December 19., vasárnap

15.00–19.00  Kézműves délután a Terembura Kulturális Egyesülettel: Csomagolj! (Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ, Fürdő sor 3.)

Színezd újra velünk az unalmas papírzacskókat és csomagolópapírokat, hogy új ruhájukban ölelhessék körbe ajándékaidat! Festünk, ragasztunk és nyomdázunk, hogy legyen mibe csomagolni az eddig elkészített meglepetéseket.
15 órától folyamatosan: Okoskodó Társasjátéksarok – közös játék családoknak, barátoknak
A program az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Ficsak Székesfehérvár segítségével valósul meg.

16.00  Tekergő Mesemondó – Gregus László mesedélutánja (Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ épülete, Fürdő sor 3.)

Vajon mit csinál egy Tekergő Mesemondó?
Járja a világot, és mesél kicsiknek, nagyoknak – egyszóval mindenkinek, aki szereti a meséket. Egy mesemondó elmaradhatatlan társa a tarisznyája, melyben mindenféle csuda dolgok lapulnak – először is a mesék, de mellettük még hangszerek, mondókák, játékok is. S amerre egy mesemondó jár, ott csillogó szemek és ámulattól tátott szájak kísérik.
Gyertek, tekeregjetek Ti is velünk a mesékkel!
Hiszen itt van advent utolsó vasárnapja, és a Tekergő Mesemondó is már a karácsonyra készül, ezért a tarisznyájába most csupa ünnepváró mese került. Mesék a világ minden tájáról, mesék a fényről, a karácsonyi készülődésről, az ajándékozás öröméről.

Az esemény a Köszönjük, Magyarország! program jóvoltából valósul meg.

 17.00–21.00  Interaktív játékos vetítés  (Varkocs-szobor)

17.00–21.00  Holografikus adventi vetítés (Zichy liget)

17.30  Meglepetés minden napra: élő adventi naptár (Városháza ablakai)

17.35  A Ruff Nikolett-trió kiskoncertje, a trió tagjai: Ruff Nikolett (ének), Potesz Tamás (zongora), Márkosi András (nagybőgő) (Adventi színpad, Városház tér)

Ruff Nikolett a bodajki Hang-Szín-Tér iskolába járt, majd a Kodolányi János Egyetem jazzének szakán végzett. A 2015-ös Fehérvár Hangja versenyen különdíjat nyert. Tanít a Hang-Szín-Térben. 2016 óta a Márkosi testvérekkel alkotott trióban szóló jazz standardeket dolgoznak fel, de a blues, a soul és a pop ötvözete is része dalaiknak. Felléptek már több fehérvári és megyei rendezvényen.
Niki ezen a vasárnapon két másik zenésztárssal, Potesz Tamással és Márkosi Andrással lép színpadra, hogy karácsonyi dallamokkal szórakoztassák a közönséget.

18.00  A város adventi koszorúján Cser-Palkovics András polgármester és Spányi Antal megyés püspök gyújtja meg a negyedik gyertyát  (Adventi színpad, Városház tér)

18.05  A FiveLive Acappella karácsonyi műsora  (Adventi színpad, Városház tér)

A budapesti székhelyű FiveLive Acappella együttes története már több mint egy évtizedre nyúlik vissza. A zenekar tagjai más-más néven és számos izgalmas formációban dolgoztak már együtt. Közös bennük, hogy mindannyian magasan kvalifikált zenészek, akiknek az éneklés életük legmeghatározóbb szenvedélye. Céljuk, hogy a magyarországi zenei kultúrában fenntartsák és gazdagítsák az „a cappella”, azaz a hangszerkíséret nélküli, mégis zenekarként megszólaló, vokális műfajt. Repertoárjuk meglehetősen változatos: legyen szó pop-, jazz-, rock-, vagy épp népzenei átdolgozásokról, a csapat számos stílusban bizonyított már. Dalaik intenzitását legtöbb esetben professzionális szájdob ütemek erősítik, melyben Magyarország egyik legjobb beatbox előadója van segítségükre. Az együttes gyakran komponál és ad elő dalokat egyedi megkeresések alapján is.

Sötétedéstől: ünnepi fényfestés (Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ épülete, Fürdő sor 3.)

 

Ajánljuk még erre a napra:

10.00–19.00  Jótékonysági és kézműves vásár (Püspöki Palota, Adventi udvar)

11.00 és 16.00  Pettson karácsonya – mesejáték (Igéző) (Belépődíjas)

Az öreg Pettson egyedül él macskájával, Findusszal. Karácsonyestére készülve, a fenyőfa vágása közben kificamítja a bokáját. Lábra sem tud állni. Findusz segít ugyan, de azért nagy szerencse, hogy jószívű szomszédok is laknak a környéken… Jegyrendelés: www.facebook.com/igezo vagy személyesen a Basa u. 1-ben, hétköznap 14.00–19.00-ig

14.00–18.00  Dobozképek készítése gyerekekkel, házigazda: Haraszti Zsolt. Regisztráció: hara@trafo.hu, a jelentkezéseket időrendi sorrendben veszik figyelembe (max. 15 fő). (Szent István Király Múzeum – Pelikán Galéria)

A Székesfehérvári Művészek Társasága tagjai közül már többen is készítettek dobozműveket, ezen alkotásoknak több tematikus tárlat is helyet adott. Most a gyerekeket hívják, ismerjék meg a dobozképek születésének titkát. Alkossanak saját örömükre, vagy készítsenek karácsonyi ajándékot. A szervezők készülnek dobozokkal, ceruzákkal, festékkel, ollóval, ragasztóval, de ha van otthon felesleges fa- vagy keménypapír doboz (kb. cipősdoboz méretig), vagy olyan tárgy (figurák, kisautó stb.), amit a jelentkező szívesen beépítene az alkotásába, azt hozza magával.

17.00  A Kovács Linda – Oláh Zoltán duó koncertje – a helyszínen legfeljebb 45 főt tudnak fogadni! (Szent István Király Múzeum, Városi Képtár – Deák Gyűjtemény)

19.30  Karácsonyi hangverseny – az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, az Ars Oratoria Kamarakórus, az Alba Regia Vegyeskar és az ARS Musica Kórus koncertje, vezényel Pad Zoltán Liszt-díjas karnagy. Műsor: Saint-Saëns: Karácsonyi oratórium (Ciszterci templom) (Belépődíjas)


December 20., hétfő

17.30  Meglepetés minden napra: élő adventi naptár (Városháza ablakai)

 

Ajánljuk még erre a napra:
14.00–19.00  Jótékonysági és kézműves vásár (Püspöki Palota, Adventi udvar)


December 21., kedd

17.30  Meglepetés minden napra: élő adventi naptár (Városháza ablakai)

 

Ajánljuk még erre a napra:

14.00–19.00  Jótékonysági és kézműves vásár (Püspöki Palota, Adventi udvar)

16.30  Bütyköldekarácsonyváró kézműveskedés kicsiknek. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, regisztráció: aranybulla@kabel.datatrans.hu, 22/312-945 és személyesen a könyvtárban. (Aranybulla Könyvtár Alapítvány)

18.00  Christmas Boogie – a Dr. Jazz Duo karácsonyi koncertje (Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház) (Belépődíjas)


December 22., szerda

17.30  Meglepetés minden napra: élő adventi naptár (Városháza ablakai)

 

Ajánljuk még erre a napra:

10.00  Az elfeledett karácsony – norvég családi film (6). Kedvezményes jegyvásárlási lehetőség: Szépkorúak kedvezménykártyájával rendelkező nagyszülő(k) + 1 unoka: 1000 Ft/fő; Szépkorúak kedvezménykártyájával rendelkező nagyszülő(k) + 2 vagy több unoka: 900 Ft/fő; normál jegyár: 1100 Ft/fő (Barátság mozi) (Belépődíjas)

14.00–19.00  Jótékonysági és kézműves vásár (Püspöki Palota, Adventi udvar)

18.00  Adventi Jazz Szerdák: Szőke Nikoletta Quartet A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, regisztráció: http://tiny.cc/aonluz (Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ)

A montreux-i versenygyőztes, Junior Prima díjas előadó, Szőke Nikoletta az ország egyik legnépszerűbb jazzénekesnője, egyike azon ritka művészeknek, akit nemcsak a közönség, de a szakma is ajnároz. A hazai koncerttermek és fesztiválok mellett nagy sikerrel lépett már fel New York-ban, Tókióban, Brüsszelben, Koppenhágában, Londonban és Berlinben is, énekelt többek között Michel Legrandnal, Bobby McFerrinnel, Kurt Ellinggel és Gregory Hutchinsonnal. Eddig hét szólólemeze jelent meg, a Moonglow címmel kiadott albumnak a Grammy-díjas Helik Hadar volt a producere. 2017 tavaszán jelent meg első saját magyar nyelvű szerzeménye, Az út hadd vigyen címmel, azóta folyamatosan jelennek meg új szerzemények, amelyekben a jazz elemei mellett a latin popzene elemei és az R&B-akkordok is megjelennek.
A Szőke Nikoletta Quartet 2002-ben alakult, tagjai az énekesnő mellett Szakcsi Lakatos Róbert (zongora), Barcza Horváth József (nagybőgő) és Juhász Márton (dobok). Az énekesnő zenésztársai az ország legkiválóbb jazz zenészei közé tartoznak, egytől egyig mesterei hangszerüknek.

A koncert a Magyar Jazz Szövetség „30 év jazz” sorozata részeként, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelőtől elnyert pályázat keretében valósul meg.

20.00  Nagykarácsony – magyar vígjáték (12) (Barátság mozi) (Belépődíjas)


December 23., csütörtök

17.30  Meglepetés minden napra: élő adventi naptár (Városháza ablakai)

 

Ajánljuk még erre a napra:

10.00  A karácsonyi mentőakció – francia családi vígjáték (6). Kedvezményes jegyvásárlási lehetőség: Szépkorúak kedvezménykártyájával rendelkező nagyszülő(k) + 1 unoka: 1000 Ft/fő; Szépkorúak kedvezménykártyájával rendelkező nagyszülő(k) + 2 vagy több unoka: 900 Ft/fő; normál jegyár: 1100 Ft/fő (Barátság mozi) (Belépődíjas)


December 24., péntek

10.00–14.00  Karácsonyi manókereső – az Adventi színpadnál várjuk a gyerekeket, akik játékos feladatokkal tölthetik az időt, amíg otthon megérkezik a Jézuska (Városház tér)

 

Ajánljuk még erre a napra:

14.00  El a kezekkel a Papámtól! – magyar játékfilm (6) Kedvezményes jegyvásárlási lehetőség: Szépkorúak kedvezménykártyájával rendelkező nagyszülő(k) + 1 unoka: 1000 Ft/fő; Szépkorúak kedvezménykártyájával rendelkező nagyszülő(k) + 2 vagy több unoka: 900 Ft/fő; normál jegyár: 1100 Ft/fő (Barátság mozi) (Belépődíjas)

16.00  Karácsonyi mesék – svéd családi film (Barátság mozi) (Belépődíjas)

22.30  A Vox Mirabilis kamarakórus karácsonyi hálaadó koncertje (Krisztus Király templom)

  



A programok ingyenesek, a belépődíjas rendezvényeket jeleztük. A műsorban szereplő programok az aktuális időpontban érvényes jogszabályoknak, rendelkezéseknek megfelelően látogathatók.

A szervezők fenntartják a jogot a programváltoztatásra.

 

Áldott, békés karácsonyt kívánunk!