Nyeste Laura ruhatervező kiállítása

2021. augusztus 19.   SZKKK  

Mikor:
2021. augusztus 30., hétfő, 18:00 – 2021. szeptember 19., vasárnap, 18:00
2021-08-30T18:00:00+02:00
2021-09-19T18:00:00+02:00
Hol:
Öreghegyi Közösségi Ház
Székesfehérvár
Fiskális út 93.
Költség:
Ingyenes

Az Aranybulla Művészeti Napok keretében augusztus 30-án, hétfőn 18 órakor rendezik meg Nyeste Laura ruhatervező kiállításának megnyitóját az Öreghegyi Közösségi Házban. Az ifjú tervező Nylka néven épített természetes anyagokra alapuló saját márkát. A tárlat, amely szeptember 19-ig látogatható, egy új sorozat kezdete is, amellyel a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ elsősorban fiatal, pályakezdő formatervezőket, dizájnereket, képzőművészeket kíván bemutatni a fehérvári közönségnek.

Nyeste Laura 2016-ban végzett a Krea Kortárs Művészeti Iskolában, divattervező szakon. Az ott töltött négy év szerencsésen alakult, rengeteg támogatást és pozitív visszajelzést kapott tanáraitól és a közönségtől is. Számos pályázaton vett részt szép eredménnyel, így már a tanulmányi évei alatt is lehetősége volt bemutatókon is megmutatni munkáit. A végzés után néhány évvel úgy döntött, hogy saját márkát épít – így született meg a Nylka.

„Intim tükörkép saját magamról” – mondja a márkáról a fiatal tervezőnő, aki a könnyed, természetes, érzékeny és nőies jelzőkkel jellemzi a kollekciókban megjelenő ruhákat. „Mindig is imádtam az alternatív kísérletezéseket különböző anyagokkal, ezért számomra a tervezés során a legnehezebb az ötleteket redukálni, hogy a ruha viselhető és befogadható legyen. Leginkább a természetes anyagok vonzanak, ezért az elkészült két kapszula-kollekciómat is erre építettem. A nyári kollekcióban a len anyag dominál, míg a téliben a gyapjú és kasmír. A kísérletezéseket pedig a kiegészítőkben rejtettem el – visszafogott elemként vagy éppen funkcionális darabként. Egyszerű sziluettekben gondolkozom mindig, amelyet az anyag vagy textúra tesz érdekessé” – írta bemutatkozójában Nyeste Laura.

A nyári, „Muggy” elnevezésű kollekció a tervező szándéka szerint a meleg nyári este érzését eleveníti meg. Narancs árnyalatok és neutrális színek kaptak hangsúlyt, letisztult formákban. A kiegészítők terazzo mintája képviseli a modern, játékos jelleget. A téli, „Return” elnevezésű kollekcióban a hideg érzése jelenik meg egyrészt a színekben, másrészt abban, hogy a tervezőt a merev orosz folk divat inspirálta a gyönyörű gyapjú anyagokra épülő ruhák megalkotásakor.

Nyeste Laura, azaz Nylka kiállításával a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ egy sorozatot indít útjára, amelyben elsősorban, fiatal, pályakezdő formatervezőket, dizájnereket, képzőművészeket kíván bemutatni – ezen a módon is segítve pályájuk indulását. A sorozat szakít a hagyományos képzőművészeti kiállítások hangulatával is: az SZKKK nagy gondot fordít a tárlat rendezésére, a rendezők arra törekszenek, hogy a tárlat legyen friss, izgalmas, rendhagyó, és minden esetben illeszkedjen a bemutatott alkotásokhoz.

A cél az, hogy a korábbinál többen látogassák a művészeti kiállításokat, az intézmény az idősebb korosztály mellett a fiatalokat is szeretné megszólítani, bevonzani az ilyen és ehhez hasonló eseményekkel a közművelődési terekbe.

Nyeste Laura kiállításának megnyitóját augusztus 30-án, hétfőn 18.00 órakor rendezik az Öreghegyi Közösségi Házban. A tárlatot Maj Ajna művészetmenedzser, a budapesti Glassyard Galéria munkatársa nyitja meg, aki szabadúszóként pályakezdő, fiatal művészek részére rendez kortárs képzőművészeti kiállításokat.

A Nylka kiállítás 2021. augusztus 30.–szeptember 19. között tekinthető meg a ház nyitvatartási idejében.