Csalai Közösségi Tér

Csalai Közösségi Tér

8000 Székesfehérvár-Csala, Fő utca 1.
 

Az egykori Picur büféből kialakított, a 811-es út közvetlen közelében, a Fő utca 1. szám alatt található Csalai Közösségi Tér 2019 júniusa óta szolgálja a városrészben élőket, jelenleg a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ működteti. A csalaiak régi vágya volt egy olyan fedett közösségi tér, ahol találkozhatnak, különböző programokat, rendezvényeket szervezhetnek – ezt a vágyat valósította meg a fehérvári önkormányzat, amikor saját forrásból megvásárolta, majd felújította az épületet.

A Csalai Közösségi Tér autóval és autóbusszal (a Piac térről induló helyközi járatokkal) is megközelíthető, a megálló a ház előtt található. Parkolni az épület mellett, a Fő utca túloldalán lehetséges. Bicikliút egyelőre nem vezet Csaláig, de a székesfehérvári önkormányzat tervei között szerepel ennek kiépítése is.

Az épületet 2019. június 21-én nyitották meg és adták át a csalaiaknak. A székesfehérvári önkormányzat saját forrásból, nyolc és félmillió forintból vásárolta meg az ingatlant, amelyet azután 10 millió forintból újított fel. A ház gyakorlatilag egy légterű: a közösségi alkalmakat szolgáló helyiséget a középen álló fal osztja részben ketté. A fal egyik oldalán a korábbi bisztró hangulatát idéző pult elején számos színes polc ad helyet gyerekjátékoknak, a pult mögött konyhát alakítottak ki. A közösségi házban több kisebb kiszolgáló helyiség (folyosó, tároló, raktár) és természetesen mellékhelyiség található.

A közösségi tér a Nyitott tornatermek program helyszíneként hetente két alkalommal, kedd és csütörtök délelőttönként nyugdíjas átmozgató tornának, esténként női zenés tornának ad otthont. Szerda délelőttönként baba-mama kuckó várja az édesanyákat és gyermekeiket. Alkalomhoz kötődve kézműves foglalkozásokat tartanak (az első évben például októberben a halloweenhez kapcsolódva tökfaragás, decemberben az adventi hétvégéken mézeskalács-sütés, textil- és üvegdísz-készítés, agyagozás volt terítéken). Itt tartja összejöveteleit a helyi polgárőrcsoport, havonta egyszer itt tart fogadóórát a városrész önkormányzati képviselője, de családi rendezvények (születésnap) helyszínéül is szolgált már a ház, valamint varrótanfolyamot is rendeztek itt terembérléssel. A közösségi tér 5 asztallal és 30 székkel rendelkezik, asztalok nélkül több embert is tudnak fogadni.

Az épülethez nem tartozik kert, így szabadtéri rendezvényekre megrendezésére itt nincs lehetőség. A majdnem tízéves múltra visszatekintő Csalai majálist a település belső részében, a Török Ignác utcában tartják.

 
 
BŐVEBB INFORMÁCIÓ:
terember@fehervariprogram.hu
+3670/507-7753

 

A városrészről

A Székesfehérvártól 8 kilométernyire, a 811-es autóút mentén található Csala a 16. századig a csókakői uradalomhoz tartozott, a Csákok birtoka volt, majd a koronára szállt. 1873-ban Kégl György vásárolta meg. Ő virágoztatta fel az elhanyagolt birtokot: jövedelmei tartották fenn a csalai községi elemi iskolát, de ennek köszönhető az a 100 ezer forintos adomány is, amellyel Kégl György alapítványt tett, és ezzel megvetette a Szent György kórház alapjait. Csala mellett található Fejér megye egyik leglátványosabb kastélya, amelyet 1876–1878 között Hauszmann Alajos tervei alapján építettek neoreneszánsz stílusban; főhomlokzata előtt márvány szökőkút állt, ennek medencéje a mai napig látható. A kastély egy tekintélyes parkban állt, amelyben helyet kapott egy kis kápolna és egy kapuőr ház is. Sétautakat és halastavat is kialakítottak a területen, amelyet juhar, gyertyán, kőris, eperfa, virginiai boróka fák mellett mindenféle cserjék díszítették. A gazdasági épületek, kertész és virágház, az istálló a kastélytól távol helyezkedtek el. Az épület ma magántulajdonban van, nem látogatható, hasznosításra vár.

Csala 1960-ig Pákozdhoz tartozott, ezután csatolták a megyeszékhelyhez. A mára megszűnt Bicske–Székesfehérvár vasútvonalon állomása is volt. A városrész öt utcájában (Vécsey Károly, Török Ignác, Klapka, Új és Fő utca) mintegy 300 lakos él. A falusias jellegű települést mára fejlődő városrészként tartják számon, nyugodt, kertvárosi hangulat jellemzi a környéket. Fitneszpark és játszótér is szolgálja az itt élőket, amelyet a Török Ignác utcában alakítottak ki, itt rendezik meg 2012 óta minden évben a Csalai majálist.