Kismotoros-futóbiciklis felvonulás – felhívás

Tisztelt Óvodaigazgatók! / Tisztelt Tagóvoda Vezetők!


Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata megbízásából, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium felhívása alapján a Fehérvári Programszervező Kft. rendezi meg 2019-ben az Európai Mobilitási Hét székesfehérvári programjait.

Az Európai Mobilitási Hét egyik legszínesebb eseményére invitáljuk most óvodás csoportjaikat.

A Gáz utca egy szakaszát lezárjuk erre a napra, ezen a helyszínen sokszínű programmal várjuk a kicsi, és persze a nagyobb gyerekeket is. Többek között ökológiai lábnyomszámítással, közlekedési, környezeti vetélkedővel, megújuló energiával és szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos bemutatóval is készülünk erre a napra.

Az esemény egyik pontja a kismotoros-futóbiciklis felvonulás lesz, ehhez kérjük az Ön, illetve intézménye közreműködését!

Szeretnénk, ha minél több óvodás csoport meg tudna jelenni akár otthonról, akár az óvodából hozott motorral, biciklivel, ki-ki korához mért eszközzel.

Kérjük, hogy beszéljenek az óvónőkkel, segítőkkel, a szülőkkel, és hirdessék a csoportokban a felvonulás a lehetőségét!

Időpont:                2019. szeptember 20., péntek, 10.30 órától

Gyülekező:           10.00 órától a Németh László Általános Iskola előtt  (Salétrom u. 4–6.)

Helyszín:              Székesfehérvár, Gáz utca lezárt szakasza

Kérjük, hogy 2019. szeptember 15-ig jelezzék az alábbi jelentkezési lapon, hogy hány csoporttal, hány fővel tudnak részt venni a felvonuláson!

További információ:

Paulik Anna
Fehérvári Programszervező Kft. 
06 70 457-9002
paulik.anna@fehervariprogram.hu