Állandó programok – az intézményben működö klubok, körök foglalkozásai »





2026. január 17-én, szombaton 19.00 és 22.00 között igazi rock and roll hangulat költözik az Öreghegyi Közösségi Házba – a fergeteges estéről a Pedrofon zenekar gondoskodik.
A Pedrofon 23 éve Magyarország egyik legtöbbet koncertező rock and roll zenekara. Több mint 2000 fellépés van mögöttük, és töretlen lendülettel, évente közel 100 alkalommal állnak színpadra országszerte. Utcabálokon, esküvőkön, céges rendezvényeken és klubokban egyaránt a közönség kedvencei.
Retro műsoruk látványos show-elemekkel, humorral és sok-sok táncolható slágerrel fűszerezett. Előadásuk minden korosztály számára élvezetes, garantáltan megmozgatja a közönséget.
A zenekar olyan neves előadókat kísért pályafutása során, mint Fenyő Miklós, a Dolly Roll, Komár László vagy Takáts Tamás.
Helyszín: Öreghegyi Közösségi Ház
Időpont: 2026. január 17., szombat 19.00–22.00
Belépő: 3 500 Ft
Várunk mindenkit egy lendületes, hamisítatlan rock and roll estére!
A helyszínen büfé működik, a rendezvény sajtónyilvános.

Székesfehérvár egyik legrégebbi hagyománya Szent Sebestyén napja: 2026. január 20-án, kedden szentmisével, közösségi programmal, hagyományos étellel emlékeznek a városlakók a közel 300 évszázaddal ezelőtti, halálos pestisjárvány idején tett fogadalomra. A szentmisét Spányi Antal megyés püspök celebrálja a Szent Sebestyén-templomban délelőtt 10 órakor.
1739-ben halálos pestisjárvány uralkodott Székesfehérváron is. A felsővárosi lakók böjtöt tartottak, és körmeneteken kérték Isten Szent Sebestyén segítségével, hogy szabadítsa meg őket a kórtól. Imáik meghallgatásra találtak, és a város megmenekült. A városrész lakói hálából örök időkre szóló fogadalmat tettek, amelyet ünnepélyesen okiratba is foglaltak, és a belső tanács jegyzőkönyvében is megörökítettek – ennek a fogadalomnak emlékére tartanak minden esztendőben január 20-án szentmisét és közösségi programot a Felsővárosban.
• A Felsővárosi Általános Iskola diákjainak és tanárainak élőlánca a Szent Sebestyén-templom körül
• Fogadalmi szentmise a templomban, a misét Spányi Antal megyés püspök celebrálja
• A mise után vendéglátás a templom előtti téren fánkkal, teával
A fogadalom részeként építették meg 1739 és 1749 között a Szent Sebestyén-kápolnát, amelyet – nem kis részben a felsővárosiak adakozásának köszönhetően – 1800-tól 1807-ig nagyobb templommá bővítettek. A hagyományt misével, közösségi programmal ünneplik, tartják fenn. A mise előtt a Felsővárosi Általános Iskola diákjai és tanárai élőlánccal ölelik körül a templomot, így fejezve ki a város egyik legrégebbi hagyománya iránti elkötelezettségüket. A templomban 10 órai kezdettel Spányi Antal megyés püspök a város papságával tartott szentmisében emlékezik meg az elődök fogadalmáról. A mise után az esemény résztvevőit forró teával és a Szent Sebestyén napján hagyományos fánkkal kínálja a Fehérvári Polgárok Egyesülete és a KALOT.
A rendezvény ingyenes és sajtónyilvános.

A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ idén egy különleges programsorozattal ünnepli a magyar kultúra hetét. Január 20–24. között három nagyszerű művészeti est várja az érdeklődőket: zenével, irodalommal, színházzal, gondolatébresztő előadásokkal és időtlen klasszikusokkal.
2026. január 20., kedd 18.00 – Minden jegy elkelt!
Zenés, verses könyvbemutató kabaré Koltai Róbert Jászai-díjas, érdemes művésszel, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjával. A műsorban Dés László közkedvelt dalai, tanárparódiák, színházi történetek és személyes vallomások csendülnek fel.
A beszélgetőtárs: Gaál Ildikó rendező.
2026. január 21., szerda 18.00 – Minden jegy elkelt!
Romantikus, prózai–zenés est Ady Endre, Reményik Sándor, Weöres Sándor, Wass Albert és Romhányi József verseivel, valamint népszerű zenés művek részleteivel – Meseautó, Macskák, Charlie nénje. A nosztalgia-blokkban Eisemann Mihály, Fényes Szabolcs és Márkus Alfréd legismertebb dallamai hangzanak el.
2026. január 24., szombat 18.00
Gondolatébresztő előadás Szókratész időtlen gondolatairól és a 2416 éve elhangzott védőbeszéd máig érvényes tanulságairól. A műsor középpontjában az emberi tisztesség, felelősség, a demokrácia kérdései és az önvizsgálat fontossága áll. „A vizsgálódás nélküli élet nem embernek való élet” – vallotta Szókratész.
Belépő: 3 500 Ft / fő /esemény
Jegyek: www.fehervariprogram.hu/jegy
A rendezvények sajtónyilvánosak.

Különleges estére hívjuk a kultúra és a színház szerelmeseit A magyar kultúra hetén: Koltai Róbert Jászai-díjas, érdemes művész – a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja – zenével, versekkel, humorral és személyes történetekkel idézi meg pályája emlékezetes pillanatait január 20-án kedden 18 órától az SZKKK Fürdő sori épületében. Az eseményre elővételben minden jegy elkelt.
A könyvbemutató kabaréban elhangzanak Dés László közkedvelt dalai, legendássá vált tanárparódiák, színházi anekdoták és sok-sok meglepetés.
A beszélgetőtárs: Gaál Ildikó rendező, aki kérdez, terel, felidéz – Koltai pedig mesél, énekel, versel, és persze parodizál.
Egy meghitt, humoros, szívhez szóló est, amely egyszerre nosztalgikus és friss – igazi kulturális csemege a téli időszakban.
Belépő: 3 500 Ft – Minden jegy elkelt!
A rendezvény sajtónyilvános.

A Magyar kultúra hete keretében 2026. január 21-én, szerdán 18 órára egy különleges, romantikus és nosztalgikus prózai–zenés estre várjuk közönségünket az SZKKK Fürdő sori épületébe, ahol két nagyszerű művész varázsolja el a közönséget. Az eseményre minden jegy elkelt.
Ady, Reményik, Weöres, Wass Albert és Romhányi versei találkoznak legendás dallamokkal:
• Meseautó
• Macskák musical
• Charlie nénje
…és egy vidám nosztalgia-blokkban Eisemann Mihály, Fényes Szabolcs és Márkus Alfréd fülbemászó slágerei is felcsendülnek.
Egy est, ahol a zene ringat, a versek mesélnek, és a színpadon olykor még táncra is perdülnek a művészek.
Belépő: 3 500 Ft
Minden jegy elkelt!
A rendezvény sajtónyilvános.

Az irodalomkedvelőket hívjuk 2026. január 29-én, csütörtökön este 18 órára a Királykút Emlékházba (Székesfehérvár, Mikszáth Kálmán u. 25.), ahol Fábián Janka írónő lesz az SZKKK vendége. Az író-olvasó találkozón megelevenednek a „szavakból szőtt világok”, a történetek, regények, inspirációk. Az est során az írónő mesél pályájáról, regényei születéséről, kedvelt történelmi korszakairól, valamint az alkotás öröméről és kihívásairól. A beszélgetést dedikálás is követi.
Elővételben a www.fehervariprogram.hu/jegy oldalon, személyesen pedig az esemény előtt, a helyszínen lehet belépőt váltani (amennyiben elővételben nem kel el minden jegy): a teljes árú 1 500 Ft, a diák- és nyugdíjasjegy pedig 1200 Ft. A kedvezmények igénybevételéhez nyugdíjas-, illetve diákigazolvány felmutatása szükséges.
Az írónőről
Fábián Janka napjaink egyik legnépszerűbb magyar írónője, aki elsősorban történelmi és romantikus regényeivel vált ismertté. Műveiben gyakran a 19–20. század fordulójának világa kel életre, erős női sorsokon, családtörténeteken és érzelmekben gazdag történeteken keresztül. Regényeit alapos történelmi kutatás, hiteles korrajz és olvasmányos stílus jellemzi, melyek miatt könyvei széles olvasóközönség körében rendkívül népszerűek.
A rendezvény sajtónyilvános.

A kamaszkor sokszor próbára teszi a szülő-gyerek kapcsolatot. Mi történik ilyenkor valójában? Hol rontjuk el mi, szülők – és mit tehetnénk másképp?
Orosi Tünde természetgyógyász-kineziológus őszinte, gyakorlatias és humorral átszőtt előadásában a leggyakoribb szülői hibák kerülnek terítékre, amelyek észrevétlenül aláássák a kapcsolatot a kamaszunkkal. A cél nem a hibáztatás, hanem a megértés és a valódi megoldások.
Az est különlegessége, hogy első kézből, egy kamasz szemszögéből is betekintést nyerhetünk ebbe az életkorba – Tünde lánya is részt vesz a beszélgetésben, kegyetlen őszinteséggel.
Ha szeretnél:
• jobban eligazodni a „sötét kamaszkorban”,
• működő, kipróbált tanácsokat kapni,
• megérteni, mi zajlik a gyerekedben,
• és közben sokat nevetni is,
akkor itt a helyed!
Időpont: 2026. január 30., péntek 17.00
Helyszín: Öreghegyi Közösségi Ház, Székesfehérvár, Fiskális út 93.
Belépő: 1500 Ft
Jegyvásárlás: www.fehervariprogram.hu/jegy
A rendezvény sajtónyilvános.

Régi, több mint másfél évtizedes hagyománya van a Kisfaludi Bormustrának, amelyet idén január 31-én, szombaton 16 órától rendez meg a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ, valamint a Kisfaludi Hagyományőrző Kulturális Egyesület a Kisfaludi Közösségi Házban. Az eseményre fehér-, rosé- és vörös újborokkal lehet nevezni Székesfehérvárról és környékéről.
A kétezres évek elején indult útjára a kisfaludi bormustrák sora, ahol a helyi borosgazdák bemutathatták boraikat egymásnak és a borkedvelőknek. A mustra lényege a kezdetek óta az, hogy életben tartsák a városrész bortermelő hagyományát és hozzáértő borászok véleményt mondjanak a gazdák borairól. Az idei, sorrendben 17. mustrán a borok bírálatát és a szakértői tanácsadást Lics Balázs borász, Nagy Zsolt okleveles borbíráló, borszakértő, bortanácsadó, Renner László szőlész, borász, technikus és Pánczél József okleveles borbíráló végzi.
A résztvevőket Róth Péter alpolgármester, a városrész önkormányzati képviselője köszönti. A megnyitó után a fehérborok minősítésével kezdődik a bormustra, majd a Búzavirág Dalkör lép a közönség elé az eseményre válogatott dalcsokorral. A műsort a rosé- és vörösborok minősítése követi, az eseményt az emléklapok és oklevelek átadása zárja.
A mustrára fehér-, rosé- és vörös újborokkal ingyenesen lehet nevezni. A mustrára szánt borokat a rendezvény napján, január 31-én 14.00–15.00 között várják a rendezvény helyszínén – minden nevezett borból legalább három palackkal kell hozni a kóstoltatáshoz és a bírálathoz, a nevezési szándékot előre jelezni kell Csordás Istvánnál a +3620/957-7554-es telefonszámon.
A komoly múltra visszatekintő esemény hagyománya megköveteli, hogy a bormintákat 0,75 literes űrtartalmú, lezárt üvegpalackban nyújtsák be a borászok. A palack lehet parafadugós vagy csavaros zárású is. A címkének – amely lehet kézírásos is – tartalmaznia kell a borász vagy pincegazdaság megnevezését és a bor fajtáját. A fehérborokat lehetőleg fehér palackban, a rosé- és vörösborokat akár színes üvegben is várják.
Az eseményre nemcsak a bortermelőket, de a borfogyasztókat is várják a szervezők – a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, jelentkezni Csordás Istvánnál lehet a +3620/957-7554-es telefonszámon január 28-ig; a rendezvény napján nincs lehetőség a regisztrációra.
A rendezvény sajtónyilvános.

A kortárs magyar jazz egyik figyelemre méltó képviselője, az Oláh Kálmán Jr. Quintet indítja az SZKKK népszerű Jazzpéntekjeinek sorozatát 2026. február 13-án, pénteken 19 órakor az intézmény Fürdő sori épületében.
A Junior Príma Díjjal elismert Oláh Kálmán Jr. a fiatal magyar jazzgeneráció egyik markáns hangú szaxofonosa, aki saját formációjával érkezik Székesfehérvárra. A koncerten a zenekar első saját albumának, a King’s Gambit-nek a darabjai szólalnak meg: a quintet felállására komponált művekben a modern jazz energikus lendülete találkozik az elmélyült, klasszikus elemekkel átszőtt zenei gondolkodással.
A bemutatkozó lemez nem csupán egy indulás, hanem tudatos művészi állásfoglalás is: a zenekar célja, hogy a magyar jazz új generációjának alkotói hangját a nemzetközi színtéren is hallhatóvá tegye.
A zenekar tagjai:
Ifj. Oláh Kálmán – szoprán szaxofon
Molnár Sándor – tenor szaxofon
Jónás Géza – nagybőgő
Rigó Gábor – dob
Oláh Kálmán – zongora
Kapunyitás: 18.00
Belépő: 3500 Ft
A koncertre a www.fehervariprogram.hu/jegy oldalon, személyesen pedig a koncert előtt, a helyszínen lehet belépőt váltani, amennyiben elővételben nem kel el minden jegy.
A helyszínen büfé működik, a rendezvény sajtónyilvános.

Idén is fehérvári fiatalok, ezúttal a Székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium diákjai elevenítik meg 1848 tavaszát: az ő ünnepi műsorukkal emlékezik a város a forradalom és szabadságharc hőseire. Az ünnepi produkció mellett családi programok – köztük a Fehérvári Huszárok és hagyományőrző honvéd tüzérek bemutatója, népi játszótér, kézműves foglalkozások, interaktív játékok, József-napi vásár – várják a Belvárosban járókat március 15-én Székesfehérváron, a nemzeti ünnepen. Részletes program hamarosan!